A német gazdaság stagnál, illetve negatív tendenciát mutat. Könnyítések helyett a kormány új széndioxid-adó kivetését tervezi, ami minden energiafelhasználást büntetne.
A német konjunktúra gyengül, és miután már a harmadik egymásután következő negyedévben stagnált, illetve csökkent az összgazdasági termelés, most már recesszióról kell beszélnünk. 2019-re 0,7 %-os növekedést várnak, de ez az előrejelzés az év folyamán egyre bizonytalanabbá vált.
Időközben példátlan tömegelbocsátási hullám tanúi lehetünk, melynek egyik fő oka a német vezetés klímapolitikájában keresendő. Az autógyártók elé teljesíthetetlen kibocsátási normákat állítottak, üldözni kezdték a dízel-technológiát és továbbra is kényszerítik őket, hogy – a szubvenciók ellenére – mindeddig eladhatatlan elektromos autókat állítsanak elő.
Mint most tapasztalhatjuk, ennek a politikának következményei vannak: az utóbbi hónapok gazdasági mutatói azt bizonyítják, hogy a válság az autóiparból kiindulva megfertőzi a gazdaság egészét,
időközben szinte minden ágazat érintett. Lassan a válság átterjed a szociális rendszerekre és a fogyasztók magatartására is.
Az autóipar problémái főleg a dízel elleni hadjárattal és az elektromobilitás kikényszerítésével függenek össze.
2019 júniusában az autógyárak termelése majdnem egynegyedével, vagyis 24,4 %-al csökkent az előző évihez képest. Az év első hat hónapjában eddig 12,5%-al csökkent a termelés, miután 2018-ban is 9,45-os csökkenés mutatkozott.
A vásárlók elbizonytalanodtak, illetve a recessziótól rettegnek, így a Németországban eladott autók száma tovább csökken, júniusban májushoz viszonyítva 4,7 %-al.
Ennek megfelelöen beindultak az elbocsátások. A Ford még ebben az évben 12 ezer dolgozó elküldését tervezi, és félő, hogy az európai autógyártást teljesen le fogja állítani. A Volkswagen már 2016-ban megegyezett az üzemi bizottsággal és a nagy hatalommal bíró vasasszakszervezettel, az IG Metallal, hogy 2020-ig 30 ezer dolgozótól fognak megválni.
Érdekes, hogy a cég mire kívánja a béreken megtakarított pénzt fordítani: a továbbra is eladhatatlan elektromos autók fejlesztésére és termelésére – a kormány direkt nyomására. Erre a nyomásra a Volkswagen különösen érzékeny, miután a cég egyharmada állami tulajdonban van, és így az állam közvetlenül is beleszól az üzleti politikába.
Az Audinál az üzemi bizottság jelenleg még tárgyal a vezetőséggel az ott foglalkoztatottak 15%-ának elbocsátásáról, miután az operatív nyereség 2018-ban 25%-al csökkent. A BMW-nél „csak” a munkaerőfelvétel szünetel, mivel a cég előrelátóan gondoskodott a jövőről.
Már régóta nem Münchenben és Dingolfingban áll a legnagyobb BMW-autógyár, hanem az amerikai Dél-Karolina államban.
Miután az autóipar kevesebb acélt rendel, ezért a nagy acéltermelők is elbocsátásokra kényszerülnek. A Thyssenkrupp 6 ezer dolgozójától válik meg, az Arcelor-Mittal dolgozóit Brémában és Eisenhüttenstadtban rövidített munkaidőben foglalkoztatják. Egyedül Bajorországban 55 ezer munkahely szűnt meg a beszállítóknál az autóipar válságának következtében.
De más iparágak is kénytelenek a dolgozóktól megválni: A Siemens 10 ezer munkahelyet fog megszüntetni, mert az egész erőmű-ágazatát bezárja, de már a múlt évben is 2800 munkahelyet épített le. A BASF Leverkusenban 7 ezer foglalkoztatottól válik meg, miután a nyereség 2018-ban 30%-al volt alacsonyabb a tervezettnél – nem utolsó sorban a zöldek által a glifozát gyomirtó ellen felfűtött hisztéria miatt.
Ahol a nagy munkaadó elbocsájtásokat hajt végre, ott a kiskereskedelem is szenved. Csődbe ment Kölnben az Oebel pékséglánc, a Strenesse divatház, és bezárja németországi gyárát a nagy múltú WMF cég, amely 160 éve gyárt kiváló minőségű konyhai felszereléseket és evőeszközöket.
Az áldozatokat sorolhatnánk tovább, számtalan kisebb és közepes nagyságú cég küzd a nagyok válságának következményeivel. A problémák időközben elérték a bankokat is, melyek az Európai Központi Bank nullakamat-politikája miatt amúgy is nehéz helyzetben vannak.
A legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank a múlt héten jelentette be, hogy megválik 20 ezer munkatársától. Már másnap nem engedték be az áldozatokat a munkahelyükre, nyilván ennyire sürgős volt az intézkedés.
Azt pedig, hogy Kelet-Németországban mi fog történni, ha a zöldgárdisták által kikényszerített terveknek megfelelően 2030-ig bezárják az összes barnaszénnel működő erőművet, még elképzelni sem lehet.
Egész tartományok, mint Szászország és Szászország-Anhalt, a barnaszén-bányászat központjai, vesztik el tradicionális ipari kultúrájukat. Ami azt is jelenti, hogy egész régiók pusztulnak ki és vesztenek el minden munkalehetőséget.
Közben az elbocsátások következményei lassan elérik a szociális rendszereket. Az autóiparban és a vegyiparban a szakmunkások és technikusok órabérei 50 és 60 euró között mozognak. Ha ezek a munkahelyek megszűnnek, és helyettük rosszul fizetett munkahelyek keletkeznek a szolgáltatásokban (csomagkihordók, pizzaszállítók, takarítók), akkor a szociális biztosítások fő befizetői tűnnek el.
Ha pedig közben nő a munkanélküliség, akkor éppen abban az időpontban csökkennek a biztosítások bevételei, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. A kifizetések már így is felülmúlják a bevételeket, mivel az időközben kétmillió bevándorlónak maximum 15%-a dolgozik. Ami a még dolgozók és a munkaadók terheit növeli tovább.
Normális körülmények között azt várhatnánk, hogy a kormány és a politikai pártok ilyen körülmények között intézkedéseket hoznak illetve sürgetnek, hogy a cégek és a dolgozók terheit csökkentsék, és így a konjunktúrát a lehetőségeken belül élénkítsék. Ennek azonban nyoma sincsen a német politikában, sőt pont az ellenkezője történik.
Immár hetek óta a politika nem ismer más témát, mint az új széndioxid-adó bevezetését. Az új adót az olaj, a gáz és egyéb energiahordozók felhasználására tervezik kivetni, vagyis egyértelműen büntető adóról van szó.
Aki autózik (mert a munkahelyére kívánna eljutni), aki esetleg egy repülőútra megy, aki a lakását fűti, illetve meleg vízben kívánna fürdeni, ebédet akarna főzni, vagy nem akar a sötétben üldögélni, azt mind megbüntetik. A jelenlegi tervek szerint az új adó több ezer eurós plusz terhelés jelent majd a családoknak, különösen azoknak, akik családi házban laknak, a munkahelyükre ingáznak, és nincs pénzük régi autójuk lecserélésére – vagyis a középosztályt és az amúgy is legszegényebbeket érintené a legerősebben.
Hogy az energiaigényes cégekkel hogyan fognak eljárni, még nem tisztázott. Viszont tisztázott az, hogy
egy ilyen intézkedés egy kezdődő gazdasági válságban katasztrófába vezet: tovább terheli a vállalatokat és szűkíti a fogyasztást, amely amúgy is csökkenőben van. A bevett pénz nagyrésze valószínűleg a behajtáshoz szükséges hatalmas bürokrácia felépítésére és üzemeltetésére fog rámenni.
De számoljunk egyszer utána, mindezt miért. A levegő 0,038 %-ban áll széndioxidból. Ebből a természet 96 %-ot, az ember 4 %-ot termel, ez az atmoszféra 0,00152 %-ának felel meg. Németország a világ széndioxid-kibocsájtásának 3,1 %-ért felelős, vagyis az atmoszféra széndioxid-tartalmának 0,00004712 %-ára van befolyása.
Ezért, úgy látszik, valóban érdemes Európa legerősebb ipari államát, 82 millió ember életét tönkretenni.
A Friday for Future iskolakerülő zöldgárdistái már előre meghírdették, hogy az iskolai szünet és a vakáció végével ismét harcba szállnak az ország ipari bázisának szétveréséért. Ha ugyan lesz még mit szétverni.
Cikkünk angolul is olvasható:
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.