Az Epstein-ügy: a szőnyeg alá söpört szégyen

A Neokohn szerkesztője

 

Jeffrey Epstein hercegek és politikusok barátja volt, aki tinédzser lányok százait rontotta meg, a bíróság mégis üzletet kötött vele, és 18 hónap után kijöhetett a börtönből. Ügye újra felszínre került, és a korábban védelmezett hatalmasok most bukhatnak, vele együtt. 

A nagy esőzésekkor a rosszul megtervezett utcákat elönti a sár és a mocsok.  Egy váratlan vihar most az amerikai keleti part elitjére csapott le, az eddig eltitkolt ügyek pedig úgy öntik el sajtót, mint egy megállíthatatlan mocsoktenger. Jeffrey Epsteint, a New York-i elit egyik nagyágyúját tartóztatták le egy héttel ezelőtt. Epstein mindenkinek a barátja volt, nagy pénzeket adott demokrata politikusoknak, de az életfogytiglani börtönt a republikánusok miatt úszta meg.

A Miami Herald még novemberben közölte átfogó cikksorozatát a pénzügyi szakember ügyéről, amely azonban némi késéssel most kavarta csak fel az amerikai közéletet. Az ügy eddig részleteiben nem volt ismert. A tájékozottabb amerikaiak annyit tudtak a férfiről, hogy rövid ideig ült prostitúció elősegítése miatt. Most azonban úgy tűnik, nem csak ennyiről volt szó.

A legújabb vádak szerint az üzletember 13-17 éves lányokból álló szexkereskedő hálózatot hozott létre, amit a Herald egyenesen szex-piramisnak nevez. Ugyanis a milliárdos utcákon és plázákban vadásztatott magának legtöbbször 14 év körüli lányokat.

A becserkészést lányok végezték, hogy ne legyen gyanús. A tinédzser lányoknak masszőri állást ajánlottak Epstein valamelyik villájában. A lányokat a férfi szexuális aktusokra kényszerítette, majd fizetett nekik 200 dollárt. Ezután — és ez volt a piramis lényege — a lányokat megfizette, hogy szervezzenek be újabb lányokat. Így gyakorlatilag a saját áldozatait tette madámokká.

Ez a hálózat 2001 és 2005 között működött, a Herald összesen nyolcvan lányt tudott azonosítani. 2005-ben az egyik lány családja feljelentést tett, és a rendőrség egymás után találta meg az áldozatokat. Többen a lányok közül börtönbe kerültek kábítószer-használatért, az egyik több mint három évet ült. Epstein ellen rengeteg bizonyíték gyűlt össze, ennek ellenére 2007-ben mindössze 13 hónap börtönre ítélték.

Geoffrey Berman New York-i ügyész sajtótájékoztatót tart Epstein letartóztatása ügyében. Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

A férfi ugyanis vádalkut kötött. Az alkut megkötő egyik ügyész Alexander Acosta volt, Trump munkaügyi minisztere, aki néhány nappal ezelőtt lemondott. A vádalkut rengeteg titok veszi körül.

Feltételezések szerint Epstein azért tudott megegyezni a bírósággal, mert a titkosszolgálatoknak kiteregette nagy hatalmú emberek szennyesét.

Mikor Acostát megkérdezték erről, ő is azt nyilatkozta, hogy a titkosszolgálatok embere volt Epstein, de többet nem akart mondani. Az alku része volt, hogy minden tettestárs neve legyen titkosítva, így minden nyomozást le kellett állítani, ami olyanok után kutakodott, akik igénybe vették az Epstein-féle szex hálózatot.

Az egyik áldozat, Courtney Wild 14 éves volt, mikor Epstein kihasználta. A most harminc esztendős nő több áldozattal együtt próbálja újra bíróságra vinni az ügyét:

„Mikor aláírták az alkut, elnémítottak engem és Jeffrey Epstein összes áldozatát. Ez az ügy az igazságszolgáltatásról szól, igazságot kell szolgáltatni nem csak nekünk, hanem minden áldozatnak, akik nem olimpiai sztárok vagy hollywoodi színésznők”.

Különösen furcsa az ügyben, hogy a milliárdost mint hármas szintű, veszélyes szexuális bűntetteket elkövető személyt regisztrálták, ami azzal jár, hogy kilencven naponta be kell jelentkezni a rendőrségen. Ennek ellenére Epstein az elmúlt tíz évben egyszer sem jelentkezett be, de a New York-i rendőrség mégsem kérte őt számon.

Az ügyet kirobbantó Miami Herald rövid dokumentumfilmje az ügyről:

Documentary: Who is Jeffrey Epstein, accused of sexually abusing teen girls?

Palm Beach multimillionaire Jeffrey Epstein is a free man, despite sexually abusing dozens of underage girls according to police and prosecutors.Read our ful…

Miután Epstein kijött a börtönből, folytathatta életét. Kijövetele után rövid idővel partit adott a brit botrányhős András hercegnek, amelyen jelen volt Woody Allen, George Stephanopoulos, az ABC csatorna sztárriportere, és Chelsea Handler, a 2016-os női tüntetések egyik fő szónoka is.

Az ügy kapcsán a National Review azt írja, nagyon is elképzelhető, hogy Epstein meg fogja úszni az ügyet, mivel egyszer már elítélték, és az amerikai törvények szerint kétszer ugyanazért senkit nem lehet börtönbe küldeni. Az ügyészek természetesen találhatnak más bűncselekményeket is, amikért számon lehet kérni a férfit.

Miután az ügy körbejárta az amerikai sajtót, mindkét oldal a másikra mutogatott. Trump munkaügyi minisztere, mint említettük, lemondott, de maga az elnök végül viszonylag jól jött ki az ügyből, mert bár korábban pozitívan nyilatkozott Epsteinről, de kiderült, hogy floridai birtokáról kitiltotta a milliárdost, miután az egyik alkalmazottat zaklatta. A demokrata politikusoknak sokkal kellemetlenebb a botrány, ugyanis rengeteg pénztől fognak így elesni.

Ráadásul a Fox News már 2016-ban leleplezte, hogy Bill Clinton 26 alkalommal vette igénybe Epstein repülőjét és többször vendégeskedett a milliárdos privát szigetén, amit a környékbeliek csak „pedofil szigetnek” hívtak.

A sziget nyílt titok volt, a botrány nyomán előkerült egy 2015-ös felvétel, amelyben a liberális Bill Maher azon viccelődik, hogy Bill Clinton meglátogathatja Epsteint a „szex szigetén”. Érdekes az is, hogy hiába hívták „pedofil szigetnek” ezt senki nem gondolta kellően furcsának ahhoz, hogy nyomozást indítson. Epstein a területen még egyfajta templomot is épített, amelyet csak kívülről lehetett bezárni és amelynek funkciójára csak a helyiek pletykáiból lehet következtetni.

Jon Gabriel on Twitter: „But seriously, what’s up with this weird temple thing on Jeffrey Epstein’s private island? pic.twitter.com/njxfg2HahN / Twitter”

But seriously, what’s up with this weird temple thing on Jeffrey Epstein’s private island? pic.twitter.com/njxfg2HahN

Az Epstein botrány még Izraelt is elérte, ugyanis kiderült, a korábbi miniszterelnök, Ehud Barak nemcsak jóban volt Epsteinnel, hanem még közösen is üzleteltek.

Mikor 2017-ben Harvey Weinstein sztárproducer lebukott azzal, hogy a filmjeibe az út a hálószobáján keresztül vezetett, az ügye csak megerősítette, amit mindenki sejtett Hollywood szexuális kultúrájáról.

Weinstein hatalmas pénzeket adott demokrata politikusoknak, Michelle Obama pedig egyenesen „csodálatos embernek” titulálta a lebukás előtt. A botrány után Hollywood képmutató szlogeneket kezdett el gyártani arról, hogy ki kell irtani a nők szexuális kihasználását a kultúrából.

De ezek a szónokok ott ültek Epstein partijain és elfogadták a pénzét. A politikusok pedig mindkét oldalon felmentették és barátként kezelték. Az elit minden botránynál csak túlélni próbál, aztán visszatér korábbi szokásaihoz.

Mindezt egy torz kultúra teszi lehetővé. A társadalom szépségversenyeken ünnepli a szexualizált kislányokat, a hírességek és az átlagemberek egyaránt kipakolják lányaikat a közösségi oldalakra. Az amerikai média ünnepli, hogy egy 11 éves kisfiú nőnek öltözve sztriptízbárokban lép fel.

Az amerikai katolikus egyház botrányában pont a társadalom bűnös együttműködése és hallgatása volt a megdöbbentő, hiszen a mai napig nem történt meg a felelősségre vonás. Michael Jackson pedofil leleplezése hatalmas ellenállást váltott ki a rajongókból, akik inkább továbbra is bálványként tisztelik az énekest, minthogy igazságot szolgáltassanak azoknak a férfiaknak, akiket megrontott.

Ha egy társadalom nem védelmezi a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb tagjait, a gyerekeket, akiken a jövő is múlik, akkor az a társadalom hamar nagy bajba kerülhet.

Pedofília elhallgatása miatt ítéltek el egy francia érseket

A francia bíróság Lyon római katolikus érsekét azzal vádolta meg, hogy nem lépett fel az egyházmegyéjében kiscserkészeket érő szexuális erőszak ellen.