Úgy tűnik, az USA és az ázsiai ország között idővel egyre inkább olvad a jég, de vajon ugyanaz a modell megvalósulhat a perzsa állammal is a jövőben?
Sokakban világszerte pozitív várakozásokat keltett fel az a június végi találkozó, amelyen Donald Trump első amerikai elnökként Észak-Korea területére átlépve kezet fogott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjével, Kim Dzsong Unnal. Noha konkrét egyezmény formájában nem történt változás, szakértők szerint a történelmi pillanatként elkönyvelt momentum mégis nagyban hozzájárult az évtizedek óta fennálló feszültségek lazításához a Koreai-félszigeten.
Mindeközben az Egyesült Államok egy újabb fronton tapasztal folyamatos nyomást — és Irán bejelentése szerint megkezdte a megengedettnél magasabb dúsítású urán előállítását.
| Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, melynek értelmében bizonyos gazdasági előnyökért és az amerikai szankciók feloldásáért cserébe beleegyezett, hogy korlátozza az atomprogramját.
A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, miután Donald Trump amerikai elnök kiléptette az Egyesült Államokat az egyezményből, és egy sor újabb szankciót vezetett be Teheránnal szemben, melyek különösen a nyugat-ázsiai ország számára kulcsfontosságúnak számító olajszektort sújtották. Július 8-án Teherán bejelentette, hogy megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását, az iráni külügyminisztérium pedig a 2015-ös atomalkuban vállalt más kötelezettségek hatvan napon belüli felfüggesztését is kilátásba helyezte, amennyiben a többhatalmi szerződést aláíró kormányok nem segítenek Iránnak kivédeni az amerikai szankciókat. (Forrás: MTI) |
A párhuzamos események fényében a Jerusalem Post egyik szerzője feltette a kérdést:
Trump vajon használhatná-e az Iránnal fennálló feszültségek oldására a „Kim modellt”?
Az elnök egy ideig ugyanis próbálta rávenni Teheránt, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassanak egy új nukleáris megállapodást, de ez a lehetőség folyamatosan elvetélt.
Mi a különbség tehát a két eset között?
— teszi fel a kérdést Omri Nahmias, az izraeli lap újságírója, akinek kérdésre az amerikai New Haven Egyetem nemzetbiztonsági szakértője adott válaszokat.
Howard Soffer szerint a két eset között nehéz lenne teljes hasonlóságot vonni. „Olyan, mintha az almákat összekevernénk a narancsokkal, mert a körülmények között lényegi különbségek vannak” — fogalmazott az elemző, aki szerint már csak a két ország vezetőjének korkülönbségéből fakadóan is jelentős eltérések fakadnak.
„Úgy vélem, az egyik legnagyobb különbség, hogy Ali Hamenei ajatollah 80 éves. Kim pedig 35. Kimhez hasonlóan az apja és nagyapja is akart találkozni egy amerikai elnökkel. Ő lett az első, akinek ez sikerülhetett” — hangsúlyozta Soffer, aki hozzátette: „az ajatollah esetében pedig az történt, hogy ő már hozzájárult egy egyezményhez Obama kormányzása alatt az Egyesült Államokkal. Majd bejött a képbe Trump, és nemcsak felmondta az egyezményt, hanem olyan szankciókat is kivetett, ami nagy gazdasági károkat okozott nekik”.
Stoffer, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsának terrorizmus-ellenes bizottságának vezetőségében hét éven át foglalt helyet, az eltérő kulturális háttér jelentőségét is hangsúlyozta.
„Itt van egy vezető, aki szerint a nukleáris hatalom biztosítékként szolgál arra, hogy az amerikaiak nem fognak támadást indítani. De Irán esetében más a helyzet. Nekik nincs nukleáris kapacitásuk. Azért lennének képesek szenvedést okozni az embereknek, mert teokráciaként működnek” — tette hozzá a szakember, aki nem lát sok esélyt arra, hogy a jelenlegi iráni vezetők valaha is hajlandóak legyenek visszatérni a tárgyalóasztalhoz.
„Ugyanis Trump azt mondja, hogy «bármikor kész vagyok velük leülni». Ebből pedig mi következik? Az, hogy könnyen úgy tűnhet, mintha Trump akaratának engedelmeskednének. Nem hiszem, hogy így tennének”.
Mike Doran, a washingtoni Hudson Intézet vezető elemzője szerint pedig, ha lehetséges is lenne a tárgyalások megújítása, az valószínűleg nem a közeljövőben történne — mivel Teheránnak nem állna érdekében a bilaterális kapcsolatokat megújítani Amerikával. Ehelyett inkább azt próbálják meg elérni, hogy az európai vezetők gyakoroljanak nyomást Trumpra. Szerinte ugyanis az irániaknak nem az az elsődleges céljuk, hogy széles körű megegyezésre jussanak az amerikai elnökkel.
„És még csak nem is a gazdasági szankcióktól való felszabadulás — amivel büntetik őket. A mostani céljuk az, hogy biztossá váljanak abban, hogy Donald Trump nem nyúl azokhoz a nukleáris együttműködési megállapodásokhoz, amiket a harmadik felekkel kötöttek”.
Doran ugyanis emlékeztet: Oroszországgal, Kínával és európai országokkal kötött nemzetközi egyezmények kulcsfontosságúak az iráni nukleáris program szempontjából. „Ez nemzetközi legitimitást ad nekik Donald Trump legnagyobb nyomásgyakorlásával szemben is, és ezt fenn akarják tartani. Attól tartanak, hogy Trump ezeket a mentesítéseket eltörölné, és akkor elveszítik a nemzetközi partnereiket. Ezek a Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPA) őrzői.
Ha Trumppal leülnének, az azt jelentené, hogy széles körben tárgyalniuk kellene vele. És ez az ő szemükben kapitulációt jelentene”
— tette hozzá a szakértő, aki szerint a két eset között ezért az is jelentős különbséget tart fenn, hogy miközben Kim Dzsong Un a „nyitott ajtók” politikáját választotta, úgy tűnik, Irán inkább a kivárás mellett horgonyzott le.