Irán bekérette a brit nagykövetet egy iráni tankhajó „illegális megállítása” miatt

Irán bekérette a külügyminisztériumba a teheráni  brit nagykövetet, miután csütörtökön a Gibraltári-szorosban „törvényellenesen megállítottak” egy iráni kőolajszállító hajót — közölte a teheráni külügyminisztérium.

A Spanyolország déli csücskénél fekvő Gibraltár brit terület hatóságai átvizsgáltak egy tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy a Damaszkusz ellen az Egyesült Államok kérésére bevezetett európai uniós szankciók ellenére nyersolajat szállít Szíriába — közölte korábban Spanyolország. A spanyol ügyvivő külügyminiszter közlése szerint a szupertankert az Egyesült Államok kérésére állították meg a brit hatóságok.

Irán és az Egyesült Államok között rendkívül feszült a viszony, amióta Donald Trump amerikai elnök 2018-ban kiléptette országát a 2015-ben Irán és hat nagyhatalom között megkötött szerződésből, amelyben Teherán vállalta, hogy a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe korlátozza atomprogramját, és újból elrendelte az Irán elleni — elsősorban a kőolajexportot sújtó — büntetőintézkedéseket.

Csak a szankciók felfüggesztése után tárgyalna Irán Washingtonnal

„Az amerikaiak tartanak Irán haderejétől, és ezért döntöttek úgy, hogy nem indítanak támadást” — vélte egyúttal az iráni hírszerzési miniszter.