Soha ennyi neonáci nem volt még Németországban

Meghaladta a 24 ezret, és ezzel a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett a szélsőjobboldaliak száma Németországban 2018-ban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) csütörtökön ismertetett éves jelentése szerint.

A BfV becslése szerint a neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Pártban (NPD), a Német Identitárius Mozgalomban (IBD), az egyéb szervezetekben és a szervezett struktúrákon kívül tevékenykedő szélsőjobboldali aktivisták száma 24 100 volt tavaly.

A színtér jellegzetessége a legfőképpen az idegenellenességben gyökerező erős hajlandóság az erőszakra.

A szélsőjobboldaliak az idegeneket, „különösen a menedékkérőket és a muszlimokat”, valamint a politikai döntéshozókat tartják felelősnek „a nemzeti identitás állítólagos elvesztése” miatt —

fejtette ki berlini tájékoztatóján Thomas Haldenwang, a BfV elnöke.

A kasseli tartományi államigazgatási hivatal vezetője, Walter Lübcke meggyilkolásának ügye „különösen brutális formában mutatja, hogy az internetes megfélemlítési kísérletek és fenyegetések miként torkollanak nagyon valóságos erőszakba” – tette hozzá.

Sörmegvonással harcol a német rendőrség a neonácik ellen

A rendőrség 4200 liternyi sört foglalt le, a városiak pedig felvásárolták a helyi készleteket így a neonáci fesztiválozók csak vízzel koccinthattak Hitlerre. 

Mint beszámoltunk róla, egy az NPD-vel korábban kapcsolatban állt, a tettét azóta beismerő szélsőjobboldali hátterű férfi végzett közvetlen közelről leadott fejlövéssel a magas beosztású tartományi politikai tisztségviselővel Hessenben.

A férfi 2009-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert részt vett a Szakszervezetek Országos Szövetségének (DGB) egy május 1-jei felvonulása elleni szélsőjobboldali támadásban.

65 éves Lübcke 2015-ben vált szélesebb körben ismertté, annak révén, hogy erőteljesen kiállt az országba érkező menedékkérők befogadása mellett, és élesen bírálta a menedékkérők előli elzárkózást pártolókat. Állásfoglalása heves bírálatokat váltott ki, halálos fenyegetéseket is kapott.

Angela Merkel néhány napja határozottan kijelentette: „A neonácikkal megjelenésük pillanatában és tabuk nélkül kell felvenni a küzdelmet. A szövetségi kormány ezt nagyon-nagyon komolyan veszi.”

Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter előtte a Twitteren arra hívta fel a figyelmet, hogy „Németországnak terrorizmusproblémája van”. Mint fogalmazott:

12 ezer, erőszakra is hajlandó jobboldali szélsőséges van az országban, és közülük 450 embernek az ellenük kiadott letartóztatási parancs ellenére sikerült felszívódnia a hatóságok elől.

„Még jobban kell védekeznünk! Tapodtat sem engedhetünk a szabadság ellenségeinek!” – írta Maas.

Főbelőtték, mert támogatta a menedékkérők befogadását

Beismerte tettét az a szélsőjobboldali férfi, aki a gyanú szerint közvetlen közelről leadott fejlövéssel meggyilkolt egy magas beosztású helyi politikai tisztségviselőt Németországban.