Iráni elnök: a Fehér Ház szellemileg retardált

Az iráni elnök szerint értelmetlenek az iszlám köztársaság elleni amerikai szankciók, és kijelentette: nem félnek az Egyesült Államoktól. 

Róháni az iráni állami televízióban kijelentette, hogy Fehér Ház „szellemileg retardált”, és hozzátette, hogy a Hameneit célzó szankcióknak semmi értelmük, mert az ajatollahnak nincsenek vagyontárgyai külföldön.

Róháni leszögezte, hogy Teherán csak türelmesen viselkedik, de nem ijedtek meg.
„És hogy akar Washington tárgyalni, ha egyúttal szankciókat vet ki a külügyminiszterre is?” – tette fel a kérdést beszédében az elnök Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterre utalva, akit szintén sújtanak az új szankciók.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, aki jelenleg Jeruzsálemben találkozik izraeli és orosz hivatali partnerével, megismételte: Washington ajtaja továbbra is nyitva áll a „valódi tárgyalások” előtt. Kifejtette, hogy e tárgyalásoknak elsősorban Irán atomprogramját és a terrorizmus finanszírozását kell célozniuk.

„Iránnak csupán be kell lépnie ezen az ajtón” — mondta Bolton.

Madzsíd Taht-Raváncsi iráni ENSZ-nagykövet nemrég kijelentette, hogy Washington gazdasági háborút és gazdasági terrorizmust folytat az iráni néppel szemben. Szerinte amíg az Egyesült Államok szankciókkal fenyegetőzik, nincs helye párbeszédnek.

Az Egyesült Államok tavaly egyoldalúan kilépett a nukleáris megállapodásból, és újra életbe léptette a korábban feloldott szankciókat Iránnal szemben. Róháni idén májusban bejelentette, hogy a továbbiakban országa sem teljesíti a megállapodás egyes részeit.

Az iráni elnök azzal fenyegetőzött, hogy ha a többi aláíró ország — azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország — 60 napon belül nem védi meg Iránt az amerikai büntető intézkedések hatásaitól, akkor az urándúsítást magasabb fokon kezdi el, amit a 2015-ös megállapodás tilt neki. A megszabott határidő július 8-án jár le.

Irán és az Egyesült Államok hidegháborús fenyegetőzése már hetek óta tart.

Trump a múlt héten már majdnem tűzparancsot adott egy amerikai drónrepülő lelövését követően, de aztán az utolsó pillanatban meggondolta magát. (Igaz, a parancs létét aztán egy nyilatkozatában tagadni látszott).

Trump Iránnak: Üljetek le tárgyalni vagy lövünk!

Az amerikai elnök csütörtök éjjel megüzente Iránnak, hogy ha a két ország nem ül asztalhoz az Egyesült Államok válaszcsapást fog adni az amerikai drón lelövésére.