Véres puccskísérlet történt Etiópiában

Meglőtték Seare Mekonnen etióp vezérkari főnököt — jelentette be Abij Ahmed Ali kormányfő a televízióban vasárnap. Órákkal korábban sikertelen puccskísérletet hajtottak végre az afrikai ország északnyugati részén az MTI szerint.

Egyelőre nem tudni, hogy Mekonnent megölték-e, vagy csak megsebesítették.

Szombaton puccsal megpróbálták megdönteni az amharai regionális kormányt. Amhara Etiópia kilenc államának egyike.

A kormányfő elmondta, hogy az amharai kormányzat több tisztségviselője éppen ülésezett, amikor sor került az államcsínyre.

„Néhányakat megöltek, míg másokat megsebesítettek” – tájékoztatott.

Az amharai különleges erőket vezető Tefera Mamo vasárnap hajnalban közölte, hogy a puccskísérletben részt vevő emberek többségét elfogták, néhányan azonban továbbra is szökésben vannak.

Amhara székvárosának, Bahir Darnak a lakói beszámoltak róla, hogy puskaropogást hallottak néhány körzetben, és lezártak több utat. A hatóságok eközben felfüggesztették az internet-szolgáltatást.

A 100 millió lakosú Etiópiát vezető Abij egyre nagyobb kihívásokkal szembesül a politikai reformok végrehajtása során. A tavaly áprilisban hatalomra került kormányfő arra törekszik, hogy nyitottabbá és demokratikusabbá tegye egykor elzárt országát. Abij politikai foglyokat engedett el, engedélyezte, hogy több betiltott ellenzéki párt újrakezdje működését, és súlyos emberi jogi visszaélésekkel vádolt tisztségviselőket állított bíróság elé. Emellett gazdasági reformokat indított, és több mint húsz év konfliktus végére tett pontot azzal, hogy békét kötött Eritreával.

Hatalomra kerülése és az általa képviselt irányvonal azonban nem aratott osztatlan tetszést. 2018 júniusában gránáttal támadást hajtottak végre egy ülésen, amelyen a miniszterelnök is részt vett. Az etiópiai legfőbb ügyész elmondta, hogy a titkosszolgálat egyik tisztjét gyanúsítják a merénylet elkövetésével.

Ahogy a központi kormány szorítása engedett, úgy lángolt fel újra az etnikai erőszak több régióban, köztük Amharában az erőforrásokért harcoló csoportok között. A konfliktusok miatt országszerte több mint egymillióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Etiópiában jövőre parlamenti választást tartanak. A zavargások ellenére ellenzéki pártok azt kérték, hogy ne halasszák el a voksolást.

A sikertelen puccskísérlet során meggyilkolták az etiópiai Amhara tartomány vezetőjét és annak tanácsadóját.

Ambacsú Mekonnenre és tanácsadójára hivatalukban támadtak rá szombaton.

Az állami televízió szerint Aszamnú Cige tábornok, Amhara biztonsági főnöke állt a puccskísérlet mögött.

„Etiópiából is lehet mennyország” — etióp keresztények Budapesten

A Neokohn kerekasztal-beszélgetés keretében kérdezte a három vezetőt a radikális iszlámról, a menekültválságról és a magyar kapcsolatokról.