A kipát is betiltották Kanadában

A hidzsáb és turbán is tiltólistára került a kanadai Québec tartomány közalkalmazottai számára.

Nem viselhetnek többé munkájuk elvégzése közben vallási jelképként szolgáló fejfedőket az állami alkalmazottak Québecben — így többek között a tanárok, bírók és rendőrök sem. Az úgynevezett 21. számú törvényt egy hosszas vitasorozatot követően fogadták el vasárnap; és a döntéshozók — valamint egyes közvéleménykutatások szerint a helyi lakosok — többségének támogatásával, 73-35 arányban mondtak rá igent.

A kanadai tartományban meghozott törvény legnagyobb kritikusai szerint valójában a kezdeményezés a helyi muzulmán közösség ellen irányul, és felrúgta a legalapvetőbb kanadai emberjogi chartákat is, aminek záradékára hivatkoztak. Ezzel szemben a támogatók részéről elhangzott érvelés szerint a törvény az állam és vallás szétválasztását szolgálja a tartomány területén.

Az ügy kapcsán a helyi zsidó közösség egyik vezetője is csalódottságának adott hangot. Az Izraeli és Zsidó Ügyek Központjának vezetője, Brenda Gewurz hétfői közleményében azt mondta:

„Ez a törvény meggondolatlan. Aláássa a vallásszabadságot és az egyenlő munkavállalási esélyeket”.

A Jerusalem Post értesülései szerint néhány zsidó többségű önkormányzat máris ígéretet tett arra, hogy sosem fogja „betartatni” a most meghozott törvény rendelkezéseit — amit hónapokig húzódó viták előztek meg, de kezdeményezői még a nyári időszak előtt igyekeztek elfogadtatni.

Német kormánybiztos: mégis hordjanak kipát a zsidók

Korábban azt mondta, hogy a növekvő zsidógyűlölet miatt nem javasolják a kipa hordását, most mégis a viseletére bátorít, mert szerinte azzal az antiszemitizmus ellen lehet tiltakozni.

Az utolsó pillanatban alkotott törvénymódosítások szankciókat is kilátásba helyeznek azokra az esetekre, ha valakit megszegésen kapnának; és az is biztosnak látszik, hogy különböző eszközöket kapnak majd kezükbe a „szekularizmus rendőrei”.

„Le vagyunk sújtva az utolsó pillanatban hozott kiegészítésektől”

— hangsúlyozta Gewurz, aki hozzátette:

„Ez a jogszabály következetlen és sok tekintetben önkényes is”.