Az iráni vezetés szerint a melegek halált érdemelnek

Mit gondol Izraelről és a melegjogokról? — tette fel a kérdést a német Bild egyik újságírója Mohammad Javad Zarifnak.

  1. Milyen álláspontot képvisel Izrael létezéséhez való jogát illetően? 2. Mit gondol a melegek kivégzéseiről?

— tette fel Twitteren a kérdéseket Mohammad Javad Zarif külügyminiszterének egy német újságíró, aki a Jerusalem Post szerint mindkét témában kapott reakciókat a perzsa politikustól:

„A társadalmunknak vannak morális törvényei, és mi ezen törvényeknek alapján élünk. Ezek általános erkölcsi előírások az emberi viselkedésről. Ezért léteznek, és ezért engedelmeskedünk nekik” — válaszolta az iráni vezető a Bild című lap munkatársának, Paul Ronzheimernek. Izraelt illetően pedig annyit felelt, szerinte:

„A probléma Izrael és az USA agresszív politikájával van”.

Belehúzott az urándúsításba Irán

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, a perzsa állam beváltotta fenyegetéseit és jelentősen növelte dúsítási tevékenységét.

Az Iránban élő homoszexuális kisebbség helyzete kapcsán többen aggodalmukat fejezték ki a múltban. Legutóbb januárban a nemzetközi sajtó egy olyan esetről számolt be, amikor egy homoszexuális férfit akasztottak fel az ország muszlim törvényei alapján Kazeroon városában. 2008-ban pedig a brit WikiLeaks tett közzé egy jelentést, ami szerint „4000 és 6000 között van azoknak a melegeknek és leszbikusoknak a száma”, akiket az 1979-es Iszlám Forradalom óta végeztek ki.

Richard Grenell, az Egyesült Államok német nagykövete hétfőn azt mondta nyilatkozatában, hogy az iráni rezsim rendszerint megszegi az ENSZ alaptörvényeit az ügyben.