Ki volt Robert Faurisson, a francia holokauszttagadás „bajnoka”?

Mint arról korábban beszámoltunk, az 1990-es Gayssot-törvény tette büntethetővé Franciaországban a holokauszt tagadását, s e törvény alapján többekre is lecsapott a francia jog. Az ismert holokauszttagadó, a Vichy városában élő Robert Faurisson volt az egyik legismertebb elítéltje e jogszabálynak. Sőt, őt nemcsak elítélték a Gayssot-törvény felhatalmazása alapján, hanem ebből következően az egyetemi állását is elvesztette. Élete utolsó évtizedeiben sem változtatott a revizionista nézetein sőt, a Gayssot-törvényt is megpróbálta nemzetközi fórumokon támadni. Soós Eszter Petronella francia antiszemitizmus-történeti sorozatának következő része.

Az 1929-ben francia apától és skót anyától született, kettős állampolgárságú Robert Faurisson nem történész volt, hanem irodalmár. A Sorbonne-on tanult, doktorátusát is irodalmi témában szerezte, s mint irodalmár tanított a lyoni egyetemen 1991-es elbocsájtásáig. Ugyanakkor nemcsak irodalmi tevékenységével vétette észre magát a francia közéletben, hanem azon történeti nézeteivel is, melyeket a hetvenes évektől kezdve kitartóan fejtett ki.

A szakértők és hivatásos történészek által természetesen ezerszer támadott és szétcincált véleménye szerint a holokauszt, a zsidók szisztematikus irtása nem történt meg a második világháború alatt, a Soá nem volt más, mint hazugság.

Faurisson megkérdőjelezte Anna Frank naplójának a hitelességét, és támogatta a Vichyben székelő ún. Francia Államot vezető Pétain marsall tevékenységét (ehhez fontos tudni, hogy a mai francia emlékezetpolitika és politika a korábbi „ellenállási mítosszal” szemben már felelősséget kíván vállalni a Francia Állam időszaka alatt történtekért, egyértelműen negatívan ítéli meg Vichy és Pétain tevélenységét, olyannyira, hogy immáron Philippe Pétain első világháborús érdemeit sem igazán illik felhozni a közbeszédben).

Francia zsidók deportálása 1941-ben. Fotó: Jad Vasem

Érdekes adalék, hogy Faurisson egyik első, nagy figyelmet kapó és a gázkamrák létét tagadó cikke 1978-ban az egyébként baloldali-liberálisnak tekintett Le Monde hasábjain is megjelenhetett. Ugyanakkor írásai elsősorban revizionista és szélsőjobboldali felületeken kerültek nyilvánosságra, Faurisson például szorosan együttműködött például az Institute for Historical Review nevű amerikai revizionista-antiszemita szervezet folyóiratával. Később az interneten is bőségesen terjesztette „tanait”, írásai, vagyis a „termés” darabjai még ma is korlátozás nélkül olvashatók például a blogján.

Bár tevékenysége többször is bíróság előtti eljárásokat eredményezett számára gyűlöletbeszéd és egyéb jelszavak alatt, az 1990-es Gayssot-törvény csapott le rá a leglátványosabban.

Ő lett a törvény hatálya alatt elítélt első személy, majd elítélése után, annak következtében az egyetemi állását is elvesztette.

1989-ben egyébként maga is erőszakos bűncselekmény áldozata lett, amikor egy, magát a Zsidó emlékezet fiainak nevező csoport kutyasétáltatás közben megverte egy parkban (a csoport mevét onnan ismerjük, hogy vállalta a támadást, és Faurisson nézeteit jelölte meg okként).

Érdekesség, hogy Robert Faurisson szabad szóláshoz való jogát megvédte a palesztinok elnyomása ellen küzdő radikális baloldal egy része. Radikális baloldali védői közé tartozik Noam Chomsky, a világhírű, vitatott baloldali nyelvész-ideológus is, aki a szólásszabadság mellett érvelve azt fejtetegette, hogy a megvédett vélemény tartalmát vizsgálni se feltétlenül kell, mivel azt a tartalomtól függetlenül megilleti a szabad szólás joga.

Faurisson kifejezetten használta is Chomsky szólásszabadságra hivatkozó anyagát egy könyvében, hogy saját maga mellett érveljen (Chomsky pedig védekezni és magyarázkodni kényszerült, hogy a szólásszabadság védelmében vagy pedig Faurisson nézetei védelmében lépett-e valójában fel…).

Francia rendőrök zsidókat igazoltatnak 1941-ben. Fotó: Jad Vasem

Voltak azonban Faurissonnak „igazi”, hamisítatlanul antiszemita francia és nemzetközi rajongói: holokauszttagadó tevékenységéért díjat kapott például Mahmoud Ahmadinejad egyori iráni elnöktől, és közel állt az ismert antiszemita provokátor „humoristához”, Dieudonné M’bala M’balához is (aki maga is rendszeres látogatója a belgiumi és franciaországi bíróságok tárgyalótermeinek gyülöletbeszéd és egyéb cselekmények miatt).

A 2000-es évekre egyébként a francia antiszemitizmus és virulens anticionizmus vezető figurái éppen Dieudonné és a hozzá közel álló Alain Soral lettek, így ez a közösség-közelség egyfajta staféta-átadásnak is tekinthető.

Faurisson nézetei mellett az utolsó pillanatig kitartott. 2018-ban abban a Vichyben hunyt el, ahol élt is. Halála után Vichy önkormányzatának a tisztviselői kétségbeesetten próbálták a történelmi összekacsintás jelentőségét csökkenteni, a város nevét ért többszörös kárt elhárítani, ám hiába.

A szerző Franciaország-szakértő, a Franciapolitika blog szerkesztője

Trianon helyett Párizs: Magyarországnak esélye sem volt

Amit saját lakosságának elárulásával szerzett vissza Magyarország, azt a háború után mind elvesztette. Hajdú Tímea publicisztikája.