Theresa May távozott a Konzervatív Párt éléről

Előzetes bejelentésének megfelelően távozott a kormányzó brit Konzervatív Párt éléről Theresa May miniszterelnök. Ez kormányfői tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig, vagyis várhatóan még legalább másfél hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői feladatokat.

Lemondásának péntek délutáni hivatalos bejelentése így semmiféle azonnali alkotmányos és kormányzati változással nem jár, Theresa Mayt továbbra is ugyanazok a döntési hatáskörök illetik meg, mint eddig.

May az alsóházi konzervatív frakció szakpolitikai irányadó és végrehajtó testületét, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottságot értesítette levélben arról, hogy távozott a Konzervatív Párt éléről.

E frakciótestület hatáskörébe tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása.

Theresa May május 24-én jelentette be, hogy június 7-én távozik pártvezetői tisztségéből, miután háromszori kísérletre sem tudta elfogadtatni a londoni alsóházzal a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő egyezményt.

Ahogy arról korábban írtunk a két legesélyesebb utódja Jeremy Hunt külügyminiszter és Boris Johnson London volt polgármestere és korábbi külügyminiszter. Mindketten Izrael-barátnak számítanak a The Jerusalem Post értékelése szerint, ahogyan May is az volt.

Mikor a német parlament megszavazta, hogy a BDS mozgalom antiszemita, Hunt a Twitteren osztotta meg egyetértő nyilatkozatát:

„A zűrzavar és a terror a Közel-Keleten arra emlékeztet minket, mennyire sürgető a béke, amit csak a két állami megoldás jelenthet. De a béke alapja a tisztelet és az együttélés. A világ egyetlen zsidó államának, Izraelnek a bojkottálása antiszemita cselekedet. Tiszteletem Németországnak, amiért ezt felvállalták.”

Boris Johnson volt londoni polgármester. Fotó: MTI/EPA

Azonban Johnson a legesélyesebb arra, hogy beköltözzön a 10-es számú rezidenciára. Mikor 2015-ben még London polgármestere volt, meglátogatta Jeruzsálemben a Siratófalat.

A Jerusalem Post a látogatáskor megírta: Johnson a Nyugati Fal rabbijának, Shmuel Rabinowitznak elmesélte, hogy vannak zsidó felmenői. „Anyai ágon voltak zsidók a családban, moszkvaiak, akik között voltak rabbik is”. Johnson egyébként érdekes felmenőkkel rendelkezik, akik között van az Ifjú Törökök által kivégzett újságíró, de angol király is.

Az anglikán Johnson látogatásakor ezt írta a fal vendégkönyvébe: „Nagy kiváltság, hogy életemben először itt járhattam a Falnál és csatlakozhattam azokhoz, akik Jeruzsálem békességéért imádkoznak.”

May lemondása után Johnson elismerően nyilatkozott a miniszterelnökről annak ellenére, hogy korábban mindent megtett, hogy megbuktassa és sok kérdésben nem értett vele egyet. Johnson nem osztott meg részleteket saját kampányáról, de egy svájci konferencián így nyilatkozott a választásról: bárki is lesz a következő vezetőnk, az elsődleges feladata az lesz, hogy kilépjen az EU-ból és befejezze a Brexitet.

A szakértők szerint a pozíció Johnsoné, hacsak nem rontja el, ahogy korábbi próbálkozásainál tette. Esélyes még az említett Jeremy Hunt, a korábbi Brexit-ügyi miniszter, Dominic Haab, valamint az alsóház korábbi elnöke, Andrea Leadsom.