Köves Slomó: Schmidt Mária nem vesz részt a Sorsok Háza koncepciójában

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Neokohn megkerésésére reagált a szerdán fellángolt sajtó találgatásokra a Sorsok Háza új koncepciójának személyi kérdéseivel kapcsolatban.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel ma azt közölte, hogy a  Kormány a Schmidt Mária által vezetett közalapítvány, és az EMIH közreműködésével szeretné megvalósítani a Sorsok Háza múzeumot.

Mivel a sajtóban ez az információ különböző értelmezésekre adott alkalmat, Köves Slomó rabbi lapunkkal a következőket tartotta szükségesnek közölni:

Az elmúlt 6 hónapban nemzetközi és hazai szakértők bevonásával kidolgozott új koncepció és víziós dokumentum kidolgozásában Schmidt Mária, vagy kollégái még csak konzultációs szinten sem vettek részt.

A koncepció a magyar kormány jóváhagyását bírja. A tegnapi nap folyamán a Nemzetközi Holokauszt Emlékbizottság (IHRA) luxembourgi közgyűlése előtt a magyar delegáció felkérésére prezentáltuk az új víziót. A koncepció alapvetéseit az IHRA szakértői nyitottsággal és az együttműködésre való nyitottsággal fogadták.

A delegáció és az ügyvezető luxembourgi elnökség megállapodása szerint IHRA konzultációs szinten továbbra is figyelemmel kíséri a koncepció fejlesztését.

Az EMIH elkötelezett a kiállítás és oktatási program kidolgozásának folyamatát a lehető legnagyobb inkluzivitással és transzparenciával végezni, ennek érdekében a koncepciót hamarosan a tágabb nyilvánossággal is ismertetni fogjuk.

Nem csak a zsidó közösség, hanem az egész magyar társadalom egészének elemi érdeke, hogy a méltatlan személyi kérdések helyett, a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiájával saját magunk és történelmünk őszinte megismerésének jegyében, méltó módon tudjunk foglalkozni.

Fontos hogy ezt a folyamatot a magyar kormány támogató hozzáállása segíti.”