A bukott államok és a migráció

Természetesen nem hagyhatjuk sorsukra a harmadik világ szerencsétlenjeit. De meg kell teremteni a hatékony segítségnyújtás feltételeit.

Magyarországot 2015. szeptembere óta közvetlenül nem érintette a tömeges migráció. Igaz, akkor viszont majd kétszázezren gyalogoltak át rajtunk Röszkétől Hegyeshalomig. Ez aztán olyan mély nyomokat hagyott a kollektív emlékezetben, hogy mindmáig komoly politikai tőkét jelent a kormánypártnak.

A Fidesz-KDNP faék egyszerűségű üzenete most, az EP-választások kampányában is ugyanaz volt, mint valamivel több, mint egy éve, amikor kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben, t.i.: „Állítsuk meg a bevándorlást!”

Persze, a magyar választók döntése nem befolyásolja a világméretű exodust, mely összefüggésben áll a kétpólusú világrend felbomlásával, a fenyegető klímakatasztrófával, a környezetszennyezéssel, a túlnépesedéssel, továbbá a világvallások krízisével is.

Európaiként azonban mégis állást kell foglalnunk a kérdésben, kísérletet kell tenni arra, hogy a világméretű probléma mélyére hatoljunk, és állást foglaljunk.

Van a nemzetközi jogban, és politikában egy olyan „gennyes góc”, mely a legszorosabb kapcsolatban áll a migrációval, és sem a nagyhatalmak, sem az ENSZ, sem a segélyszervezetek nem tudnak mit kezdeni vele: a „bukott államok” problémája.

Kezdjük a definícióval: „bukottnak” nevezzük azt az államot, amelynek politikai vagy gazdasági rendszere annyira gyenge, hogy kormánya már nem képes felette megőrizni az irányítást. Ennek következtében az állam képtelen a saját területeit ellenőrizni, fenntartani az élet- és vagyonbiztonságot, illetve döntéseket hozni.

Az ilyen „bukott”, illetve „törékeny” államokból (függetlenül attól, hogy tagjai-e még formálisan az ENSZ-nek) tömeges az elvándorlás, ők a migráció legnagyobb kibocsátói.

A The Fund For Peace nevű szervezet 2005 óta minden évben elkészíti az úgy nevezett „Fragile State Index”-et, amely az államok gyengeségét méri több faktor alapján. 178 államot vizsgálnak és listázzák őket.

A lista élén harmadik világbeli országok állnak, melyek zömében az afrikai kontinensen találhatóak. Rangsorban a következők: 1. Dél-Szudán 2. Szomália , 3. Jemen, 4. Líbia, 5. Közép-afrikai Köztársaság, 6. Kongó , 7. Szudán , 8. Csád , 9. Afganisztán, 10. Szíria . A tíz „bukott” vagy „törékeny” állam közül nyolc muszlim többségű. A szakirodalom teljesen bukottakon (collapsed state) kívül megkülönböztet fragile (gyenge, „törékeny”) vagy failing (bukó) államokat is.

Ugyanakkor nincs olyan pontos kritérium, melynek alapján az ENSZ megállapíthatná, hogy egy állam bukottnak számít-e a vagy sem, azaz képes-e gyakorolni a szuverenitását, vagy sem. A bukott államok hátterében elsősorban belső, endogén problémák állnak, melyek esetlegesen a határain átnyúló hatásokkal járhatnak.

A belső problémák a következők lehetnek: szegénység, gazdasági nehézségek, korrupció, eredménytelen kormányzás, bűnözés, erőszak, etnikai vagy más indíttatású belső konfliktusok, polgárháború. Destabilizációt okozhatnak a külföldi beavatkozások és a külföldi agresszió is.

Ki a felelős a „harmadik világ” államainak bukásáért, a tömérdek szenvedésért, melyet az ott élőknek el kell szenvedniük? Ez a kérdés szorosan összefügg egy másikkal. Mit tehet a nyugati világ azért, hogy ez a katasztrofális helyzet, a migráció egyik fő forrása, megszűnjön? Jelenleg a mainstream nyugati média, illetve az észak-amerikai és nyugat európai értelmiség cáfolhatatlan igazságként fogad el három megállapítást, a szemléletét erre alapozza.

Először: a harmadik világ országainak valóban szörnyű gazdasági és társadalmi viszonyaiért az egykori kolonialista hatalmak felelősek: Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Németország, illetve az Egyesült Államok. Utóbbinak ugyan nem voltak gyarmatai, de a globalizáció révén felelősség terheli a harmadik világ kizsákmányolásáért.
Másodszor: a fejlett világ érdemben semmit sem tehet a „harmadik világ” problémáinak megoldásáért, a „bukott államok” felemeléséért. Ha segélyeket küld ezekbe az országokba, ellopják, nem jut el az éhezőkhöz. Ha politikai pártokat, fegyveres mozgalmakat támogat, azok hatalomra jutva még szörnyűbb rendszert vezetnek be, mint ami addig uralkodott. Ez történt Irakban, Afganisztánban, de már előzőleg több dél-amerikai országban és Vietnamban is.
Konklúzió: a migrációval érkező szerencsétlen tömegeket be kell fogadni, integrálni kell, ugyanúgy, ahogy ezt az Egyesült Államok tette a rabszolgaként odahurcolt feketékkel. Ez az egyetlen lehetőség, hogy a „fejlett világ” vezekeljen bűneiért, törlessze felhalmozódott adósságát.

E gondolatmenetre alapozva nyitották meg határaikat pl. a skandináv államok is a bevándorlók előtt, bár nem volt gyarmattartó múltjuk, de a hetvenes évektől lelkismeretfurdalást kezdtek érezni amiatt, hogy ők jólétben és biztonságban élnek, miközben a „harmadik világban” nyomorognak az emberek.

Sokakhoz hasonlóan nem tudom elfogadni ezt a gondolatmenetet, mely manapság népszerű Amerikában, a Demokrata Párt szavazói között is. Ebből a megfontolásból, mintegy „kárpótlásként” választották pl. Ilhan Omart Minnesota állam képviselőházába.

A harcias hölgy a legrégebbi „bukott államban”, Szomáliában született és immár Washingtonban, a kongresszusban bírálja az imperializmust és a cionizmust. Hiszen, ha valaki nem tudná: a harmadik világ nyomoráért a gyarmattartó hatalmakkal és az USA-val együtt a globalizáció „spiritusz rektora”, Izrael is felelős.

Természetesen nem hagyhatjuk sorsukra a harmadik világ szerencsétlenjeit. De meg kell teremteni a hatékony segítségnyújtás feltételeit. Mindenekelőtt alaposan át kell alakítani a jelenleg tehetetlen nemzetközi óriásszervezetet, az ENSZ-et, melynek közgyűlése azon kívül, hogy rendszeresen elítéli Izraelt, csak a szót csépeli.

El kell jutni oda, hogy maradjon abba az értelmetlen és indokolatlan bűnbakképzés, és végre nyíljon meg a tér a racionális cselekvés előtt.