Ami az izlandi médiában Izraellel kapcsolatban megjelenik, abban a hangadó szó a muszlimoké, nincs más szempont, érv, „igazság”, csakis az övék.
Mint arról beszámoltunk, az Eurovízió tel-avivi döntőjének eredmény-hirdetésekor Madonna mellett a Hatari nevű izlandi, a BDSM (szexuális mazochizmus, szadizmus) „kultúrát” népszerűsítő techno-punk együttes is felrúgta a verseny politikamentességre vonatkozó szabályait, amikor behúzott a képbe egy palesztin zászló-csíkot, és a győzelem jelét mutatta.
A zenekar énekese, Klemens Nikulasson Hannigan már előtte is többször bírálta a zsidó állam település-politikáját, sőt „apartheid államnak” nevezte Izraelt.
A 2015-ben alakult zenekar a kapitalizmus megdöntését tűzte ki célul, idén pedig Izrael-ellenes szólamaival és tervezett provokációval szerzett hírnevet.
Mit akar egy alig 360 ezer népességű északi országot az Eurovízión képviselő banda Izraeltől? Pontosabban, azok, akik eljuttatták az Eurovízióra ezt a zenekart?
A ritkán lakott szigetországban ma mindössze 100-150 zsidó él, és minimum tízszer ennyi muszlim. A Közel-Kelet messze van, de a muszlim közösség igen aktív, annál is inkább, mivel a kelet-jeruzsálemi születésű Salman Tamim az Izrael-ellenes BDS bojkott-szervezet alapító tagja az egyik vezetője ennek a közösségnek.
A vicc az, hogy maga a BDS-mozgalom egyáltalán nem hatódott meg az izlandiak lépésétől, és megrótták őket amiatt, hogy egyáltalán felléptek Izraelben. Mindenesetre
ami az izlandi médiában Izraellel kapcsolatban megjelenik, abban a hangadó szó a muszlimoké, nincs más szempont, érv, „igazság”, csak az övék.
Az 1970-es években mindössze 7 muszlim élt Izlandon, ma 1500-2000 közötti a közösség létszáma, és az izlandi őslakosság 0.45%-os népszaporulatához képest ütemesen növekszik. A bevándorlók az építőiparban és a vendéglátóiparban dolgoznak leginkább.
Egy ország, amely a II. világháború viharában függetlenné vált a nácik által megszállt Dániától, amelynek 200 fős hadserege leginkább a halászati övezet védelmét látja el, a közel-keleti történet arab olvasatát tette magáévá. Éspedig olyannyira, hogy nemcsak a vitatott területekről származó izraeli árucikkeket bojkottálják, hanem mindent, ami Izraelből jöhet.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.