Kertész Imre tanulóéveit mutatják be a pápai zsinagógában

Az ismeretlen Kertész Imre – Tanulóévek 1934-1955 címmel nyílt kiállítás eddig kiadatlan fotókkal és vallomásokkal szerdán a pápai Zsinagógában – közölte a Kertész Imre Intézet az MTI-vel.

A tárlat az irodalmi Nobel-díjas szerző tanulóéveire koncentrál, azokra az élményekre, amelyek az alkotói pálya későbbi irányát, témaválasztásait is meghatározzák – olvasható a közleményben.

Kertész Imre iskolai évei 1934-ben kezdődtek, amikor ötéves korában szülei elváltak, és egy neves pesti fiúinternátusba íratták, ahol elemi iskolai tanulmányait végezte. A kiállítás végig követi Kertész Imre életét a gimnáziumi és a rövid ideig tartó újságírói éveken, valamint első feleségével való megismerkedésén át egészen 1955-ig, amikor úgy dönt, hogy a független írói pályát választja.
A kiállítás nem csupán az életmű rejtett rétegeire kívánja ráirányítani a figyelmet, hanem címéhez híven eddig ismeretlen fotókkal és javarészt kiadatlan vallomásokkal kíséri végig a korai életperiódus állomásait.

A június 23-ig nyitva tartó kiállítás az író 2003-as pápai látogatásának az emlékét is megidézi a látogatók számára. A tárlatot szerdán Hafner Zoltán, a Kertész Imre Intézet igazgatója nyitotta meg.

Amint arról beszámoltunk, a kamarakiállítás korábban a Vígszínházban volt látható.

Az ismeretlen Kertész Imre a Vígszínházban

Kamara kiállítás nyílt szombat este a Nobel-díjas író fiatalkori éveiből.