Lengyel miniszterelnök: Hitler győzelmét jelentené kártérítést fizetni

Morawiecki tovább borzolja a kártérítések körüli hangulatot.

Ismét ellenállásáról tett bizonyságot vasárnap Lengyelország miniszterelnöke, aki szerint

ha kormánya eleget tenne a nemzetközi nyomásnak, és kárpótlást fizetne a holokausztot túlélők számára, akkor az egyet jelentene „Hitler halála utáni győzelmével”, valamint a nemzetközi joggal is szembemenne.

Mateusz Morawiecki egy utcai pártrendezvényen kijelentette: „Lengyelországtól azt követelik, hogy kárpótlást fizessen, de ezzel vitatkozni fogunk, amíg csak hatalmon leszünk”. Majd egy korábbi kijelentését is megismételte a Łódź városában összegyűlt tömeg előtt:

„Igazságtalanul bánnak velünk. Áldozatok vagyunk, és mi vagyunk azok, akik kompenzációt érdemelnek”.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, nemrég szintén nagy port kavart a lengyel külügyminisztérium bejelentése is, mellyel törölték egy izraeli delegáció fogadását. A kormány indoklása szerint „az izraeli fél az utolsó pillanatban megváltoztatta a küldöttség tagjait, és a vagyoni kárpótlást szerették volna a tárgyalások középpontjába helyezni”.

Lengyelország lemondta a vagyoni visszatérítésekről szóló találkozót Izraellel

A lengyel miniszterelnök szerint senkinek nem hajlandóak a Holokausztban elszenvedett károkért fizetni, mert valójában Varsó érdemel kárpótlást.

A döntést megelőző hétvégén szintén utcai demonstrációt tartottak, ahol a tüntetők egy olyan amerikai törvény ellen szólaltak fel, amely alapján vizsgálat alá vennék, hogyan kezelték a holokauszt alatt elrabolt vagyonok visszatérítését az egyes európai országok.

Donald Trump egy évvel ezelőtt írta alá a dokumentumot, ami S. 447-es törvényként vált ismertté, és Lengyelországot is vagyoni visszatérítésre kötelezné a nácik és a kommunista rezsim által elrabolt tulajdonokért.

Mateusz Morawiecki azt mondta, hogy amennyiben Washington fizetésre akarná rávenni Varsót, akkor Lengyelország

„átirányítaná a követeléseket Berlinbe”.

A lengyel-izraeli diplomáciai botrányt követően szintén feszültséget keltett az az incidens, amikor rátámadtak Lengyelország nagykövetére Izraelben.

A múlt heti esemény után Morawiecki „xenofóbnak” és „rasszistának” nevezte a történteket, és Izrael hivatalos bocsánatkérését követelte. Emmanuel Nahshon, az izraeli külügyminisztérium szóvivője hazája nevében kért bocsánatot a támadásért, és az ügy teljes körű kivizsgálására tett ígéretet.

Rátámadtak a lengyel követre Izraelben

A nagykövet le tudta fotózni támadóját, így az izraeli rendőrség rövidesen letartóztatta a férfit.