Nakba-nap — 10 ezer palesztin a gázai határon

Gumiabroncsot égetnek és kövekkel dobálnak a palesztin tüntetők a Gázai övezet határánál a 71 évvel ezelőtti gyásznapra emlékezve. Irán a Nakba-napra időzített üzenete szerint Izrael a fő felelős a közel-kelezi válságért, és népszavazást javasolnak a vitatott területek hovatartozásáról – írja az Ujkelet.live.

„Hetvenegy évvel ezelőtt azon a napon magánszemélyek egy csoportja, ürügyként rasszista és deviáns ötletekkel és gondolatokkal élve, megölte vagy elűzte a palesztin őslakosokat, beleértve ártatlan férfiakat és nőket, fiatalokat és időseket, valamint gyermekeket”

— írta az iráni külügyminisztérium.

„A Nakba napján egy illegitim szervezet, úgy nevezett cionista rezsim jött létre az Egyesült Államok támogatása mellett a palesztin föld elfoglalásával, és háborúval, bűnözéssel és megszállással továbbra is létezik, és minden regionális válság fő forrásává vált, és valós fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra”

— tette hozzá a teheráni rezsim.

Az iráni külügyminisztérium szolidaritását fejezte ki a palesztin nép ügyével és hangsúlyozta a nemzetközi közösség, különösen az ENSZ kulcsfontosságú felelősségét, a palesztin terület és a „szent Kudsz szervezett megszállásának” megszüntetésére, és hogy segítsen meghatározni az ott lakóknak a saját sorsukat, létrehozva egy független palesztin államot, amelynek fővárosa az al-Kudsz (Jeruzsálem).

Izrael és az Egyesült Államok Iránt a közel-keleti terrorista csoportok, köztük a libanoni Hezbollah és a gázai Palesztin Iszlám Dzsihád, egyik fő támogatójának tekinti.

Tüntetés a gázai határnál

Idén 10 ezren tüntettek a gázai határnál, a Nakba-nap évfordulója alkalmából, közölte az Izraeli Védelmi Erők Twitteren.

A Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet még kedden tanítási szünetet rendelt el a Nakbára, hogy a gyerekek is a határhoz vonulhassanak.

חדשות 13 on Twitter: „תיעוד מהפגנות „יום הנכבה” ברצועת עזה @GershoniOr pic.twitter.com/idIqVtoZF1 / Twitter”

תיעוד מהפגנות „יום הנכבה” ברצועת עזה @GershoniOr pic.twitter.com/idIqVtoZF1

Az izraeli hadsereg Twitteren reagált a hírre, és felszólította a Hamászt, hogy tartsa a gyerekeket az iskolában, ne veszélyeztesse az életüket a tüntetéseken való részvétellel.

Gáza 2 milliós lakosságának kétharmada a függetlenségi háború során elmenekült vagy kiutasított arabok leszármazottja.

Az izraeli hadsereg nyilatkozata szerint a lázadók kövekkel, robbanóeszközökkel dobálják a határkerítést és a túloldalán állomásozó izraeli csapatokat, akik tömegoszlató eszközökkel, mint például könnygázzal reagálnak.

fotó: EPA/MOHAMMED SABER

Helyi idő szerint délután 4-re a tömeg megkezdte a visszavonulást a határterületről, jóval hamarabb a vártnál, de a tüntetés még nem ért véget.

A tüntetők gumiabroncs égetése miatt keletkezett füstöt kilométerekkel a helyszíntől is látni lehet.

A tömeg ellen bevetett könnygáz hatását nagyrészt semlegesíti a part felől fújó szél. Ellenben a határon átreptetett terror lufik útját segíti, az övezethez közeli mezőgazdasági területeken 9 tűz keletkezett.

חדשות 13 on Twitter: „תשע שרפות פרצו מהבוקר בעוטף עזה. על כל השרפות הושגה שליטה מלבד על אחת שעדיין פועלים לכבותה @bokeralmog pic.twitter.com/SSJuAi2QbY / Twitter”

תשע שרפות פרצו מהבוקר בעוטף עזה. על כל השרפות הושגה שליטה מלבד על אחת שעדיין פועלים לכבותה @bokeralmog pic.twitter.com/SSJuAi2QbY

Egy határsértési kísérletre is sor került kora este a Gázai övezet északi részén. A fegyvertelen gyanúsítottat a katonák letartóztatták és átadták a biztonsági szolgálatoknak kihallgatásra.

A Hamász vezette Gázai Egészségügyi Minisztérium 65 sérültről számolt be, közülük 16 éles lőszer okozta sebeket szerzett.

A terror napja Gázánál

Az 50 ezer palesztin tüntetőből délutánra már csak 6 ezer maradt demonstrálni a gázai határon, korábban többen gránátokat dobtak az izraeli katonákra.

(Cikkünk címlapképe illusztráció, forrás: Anadolu)