Gáza — Izrael különbséget tesz a terroristák és a lakosság között

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az elmúlt napokban visszatértek a Gáza izraeli határára az erőszakos palesztin tüntetők, ennek dacára a zsidó állam újraindította az övezetbe irányuló áruszállítást és személyforgalmat, és kiszélesítette a gázaiaknak halászatra engedélyezett tengeri sávot.

Megindultak az üzemanyag- és áruszállító kamionok az övezet teherforgalmi átkelőhelyénél, Kerem Salomnál, és átléphették az Ereznél lévő határállomást az izraeli kórházakba tartó betegek is.

A gázai halászok ismét tizenkét tengeri mérföld, vagyis  huszonkét kilométer szélességben vethetik ki hálóikat az övezet partjainál, akárcsak a három napos, múlt hét végi összecsapások előtt.

A védelmi minisztérium közlése szerint a halászati zóna kiterjesztése része annak a „civil politikának, amely megakadályozza a humanitárius helyzet romlását a Gázai-övezetben, és amely különbséget tesz terroristák és a lakosság között”.

Katar képviselője, Mohammed al-Amadi is hamarosan beléphet az övezetbe, hogy megkezdje a rászorulók segélyezését. Az emírség múlt kedden jelentette be, hogy 480 millió dolláros (közel 140 milliárd forintos) pénzsegélyt ad a palesztinoknak, részben a Gázai övezetnek, részben a Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatóságnak.

Egyelőre a Ynetnews szerint nem világos, hogy juttat-e pénzeket az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezet, a Hamász vezetőinek és tisztviselőinek is.

Az egy héttel ezelőtti támadásokban négy izraelit öltek meg a Hamász és az Iszlám Dzsihád izraeli civil településekre kilőtt rakétái, míg az izraeli ellencsapásokban huszonöt palesztin vesztette életét. A palesztinok közül tízen civilek voltak a gázai egészségügyi minisztérium bejelentése szerint.

Az izraeli hadsereg arab szóvivője által megosztott videó: pénteken megint ezrek demonstráltak erőszakosan a gázai határnál:

افيخاي ادرعي on X (formerly Twitter): "هذا هو المشهد بعد ظهر اليوم في منطقة #رفح خلال أعمال الشغب على #السياج_الأمني. أحداث عنف كبيرة ومحاولات خطيرة للمساس بالسياج بالاضافة الى استعمال وسائل إرهابية. هذه الأحداث تنتج بيئة تتسم بالعنف والإرهاب والتي تختلف تمامًا عن مصلحة سكان قطاع #غزة وخاصةً في شهر #رمضان المبارك pic.twitter.com/mifdvLEDvf / X"

هذا هو المشهد بعد ظهر اليوم في منطقة #رفح خلال أعمال الشغب على #السياج_الأمني. أحداث عنف كبيرة ومحاولات خطيرة للمساس بالسياج بالاضافة الى استعمال وسائل إرهابية. هذه الأحداث تنتج بيئة تتسم بالعنف والإرهاب والتي تختلف تمامًا عن مصلحة سكان قطاع #غزة وخاصةً في شهر #رمضان المبارك pic.twitter.com/mifdvLEDvf

Az egyiptomi és ENSZ-közvetítéssel megkötött tűzszünetet mindeddig többé kevésbé betartották a felek, noha péntek délután öt különböző helyszínen ismét közel hatezer palesztin tüntetett erőszakosan az övezet izraeli határánál. Ekkor az izraeli katonák lelőttek egy zavargót, és megsebesítettek harminc további palesztint, akik veszélyesen megközelítették vagy rongálni próbálták a határkerítést.

A Gázai övezetben mintegy 2 millió ember él nehéz körülmények között, több mint hatvan százalékos a munkanélküliség, és hiányt szenvednek a megfelelő ivóvízben és a villamos energiában is.

Izrael és Egyiptom biztonsági megfontolásokból több mint egy évtizede blokádot vezetett be a Hamász uralta övezet ellen. Például korlátozzák a cementszállítást, mert ezt a nyersanyagot lakóházak és a civileket szolgáló építkezések helyett katonai célú alagútrendszer építésére használták. A Hamászt az EU, Izrael és az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősítette.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök az elmúlt napokban többször is közölte: a gázai harcoknak még messze nincs vége.

Mint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt, kevesebb mint 48 óra alatt 690 rakétát lőttek terrorista szervezetek Izraelre, ebből 240-et a levegőben tudott hatástalanítani a Vaskupola rendszer, 21 ellenséges rakéta házakat talált el, a többi semleges területekre hullott. A támadásoknak négy izraeli áldozata volt.

Rakétaeső Izraelre: jól vizsgázott a Vaskupola

Soha ekkora intenzitással nem üzemelt még Izrael high-tech légvédelmi rendszere, mint a múlt hétvégén. Mindenki újabb támadásra készül.

“Gáza — Izrael különbséget tesz a terroristák és a lakosság között” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Nem szeretem az arabokat, ellentétben Izraellel.
    De ha a gázaiak helyzetébe képzelem magam, nagyon utálnám a zsidókat.

    • Na mesélj már,mi miatt utája egy gázai lakos a zsidókat? Aki a határ másik oldalán élnek.

      Te mi miatt utálod a szlovákokat,románokat,szerbeket,horvátokat,szlovénokat,osztrákokat,ukránokat?

      • A felsoroltakat nem utálom.
        Ellenben Gáza kapcsán ma este ezt írta egy újság :
        „Gáza 2 milliós lakosságának kétharmada a függetlenségi háború során elmenekült vagy kiutasított arabok leszármazottja.”
        Gázát – mint Te pontosan tudod – Izrael lélegeztetőgépen tartja.
        A munkanélküliség 50-60 %.
        Mit gondolnál, ha abban gettóba lennél kénytelen élni ?

        • Micsod igazságtalanság,hogy zsidógyilkosokat,aki elmenekültek,most nem engedik vissza…..Talán te fogadd be őket!
          Nem tartja sehol őket Izrael.1993 óta a Palesztin Autonómia részei.2005-ben kivonták az Izraeli katonákat és az ott élő Zsidókat is.2007-ben elkergették a Autonómia vezetőket.Azóta ott a Hamasz terrorszervezet irányít.És tartja rabságban a népét.

          • Valamiért erre nem válaszoltál : mit gondolnál, ha abban a gettóban lennél kénytelen élni ?
            Vajon miért menekültek el sokan 1948-ban ?
            Amúgy mit gondolsz arról, hogy az arab terroristák barkácsolt rakétáira milyen választ szokott adni Izrael ?
            Öntött ólom (2008-09), és Erős szikla (2014) hadműveletek.
            Az arab támadások fél tucat izraeli áldozatára a legmodernebb technika felhasználásával adott válaszcsapásnak 2 -2.000 halottja volt.
            Akiknek legalább a negyede gyermek.
            Jogi ismereteim szerint a támadással arányos védekezést tekinthető legitimnek.

          • Azt gondolnám,hogy az nem gettó.És sajnálnám,hogy meggyilkoltam sok zsidót 1948-49-ben és ezért kellett elmenekülnöm.Ahelyett,hogy tettemért Izraeli börtönben rothadnék

            Jogi ismerted gyenge.Nincs arányos válasz-kötelezettség.
            Akit megtámadnak az jogosan védekezhet.
            A magyar tövények szerint,ha téged éjszaka megtámadnak és megölöd a támadót,még eljárás sem indulhat ellened! Vagy,ha nappal többen megtámadnak és megölöd őket.

          • Alább, hozzászóltam, de a mocskos zsidó diszkrimináció nem engedi, a tisztességes, szólásszabadság nevében, és a zsidó demokrácia megkülömböztető diszkrimináció nvében!!! Majd ők eldöntik, hogy én mit mondhatok és ha nekik, a mocsodékokna ez nem tetszik, akkor én , mint egy goj, ki leszek törölve!! Na , ez a zsidó demokrácia, magyarországon!!!

          • Minket meg a fajtád a zsidók kezdenek terrorban tartani!! ez nem csípi a kicsi csípás szemedet???

        • Egyx agyhalottnak ilyen kérdést feltenni tényleg magában hordozza a megvalósíthatatlan elméletét!!!! De ezek a senkik teljesen immunisak mások szenvedésével szemben, mert élvezik a primitív világuk előnyeit!!

      • Mert ugyanúgy viselkednek, mint a te általad dédelgetet zsidók!!! Ellopják az ősi földedet és még téged tartanak terroristának, ha azt nem szeretnéd és védekezel ellene!! Ez egy nacionalista embernek egyértelmű, egy hazátlan tolvaj nép tagjának meg bűnh!!! Ennyi!!!

    • Mivel azok a saját hazájukat védik egy, aljas, tolvaj, hazátlan területrablóktól!! Így akartad mondani???

    • Becsülöm az őszinteséged!! Itt érzem a példát arra, hogy nem minden zsidó egyforma zsidó!!!!!