Joe Biden egyből az élről indul a demokrata elnökjelöltségért

Videóüzenetben jelentette be indulását a 2020-as amerikai elnökválasztáson Joe Biden korábbi alelnök. Elemzők szerint ő a legesélyesebb demokrata jelölt. Egyből durván beszólt Trumpnak, aki már vissza is vágott.

Az előző elnök, Barack Obama egykori helyettese a Youtube-on hozta nyilvánosságra beszédét, amelyben bejelentette indulási szándékát. Ez lesz a harmadik elnökválasztás, amelybe beszáll a most 76 éves veterán demokrata.

Joe Biden For President: America Is An Idea

It’s time for respected leadership on the world stage-and dignified leadership at home. It’s time for equal opportunity, equal rights, and equal justice. It’…

Elemzők szerint Joe Biden elnökjelölt-aspiránsként azonnal az első számú esélyese lett az amerikai demokratáknak.

A Politico című lap szerint a legnagyobb kihívás Biden számára az lesz, hogy meggyőzze a sokszínű demokrata tábort arról: egy 76 éves fehér férfi a megfelelő ember a képviseletükre.

Biden azt mondta, akkor érezte, hogy tenni kell valamit, amikor a 2017-es charlottesville-i, gyilkosságba torkollt szélsőjobbos zavargások után Donald Trump egyenlőségjelet tett a gyűlöletkeltő és a gyűlölet ellen tüntető két tábor közé.

Beszédében kijelentette: az amerikai demokrácia jövőjéért száll be a versenybe.

„Csatában állunk a nemzet lelkéért, és úgy hiszem, hogy amikor a történelem visszatekint majd a jelenlegi elnök négy esztendejére, akkor csupán egy aberrált pillanatot rögzít majd. Ám ha nyolc évet adunk Donald Trumpnak a Fehér Házban, akkor végérvényesen és alapjaiban megváltoztatja nemzetünket, és én ezt nem nézhetem tétlenül, nem hagyhatom, hogy megtörténjen”

— fogalmazott Biden.

Donald Trump Twitteren azonnal reagált a bejelentésre.

„Üdvözöllek a versenyben, Álmos Joe, csak azt remélem, hogy megvan az intelligenciád arra — bár ez régóta kétséges –, hogy végigvigyél egy sikeres előválasztási kampányt”

— írta az elnök.

Hozzáfűzte:

„Csúnya lesz, olyan emberekkel lesz majd dolgod, akiknek beteg és tébolyult nézeteik vannak. De ha sikerül neked, akkor a startnál találkozunk”.

Joe Biden hónapok óta nyilvánosan fontolgatta, hogy induljon-e pártja elnökjelöltségéért. Noha elemzők szerint idős és centrista politikus — ami nem feltétlenül válik előnyére a jelenlegi demokrata párti táborban –, a felmérések azt mutatják, ő lehet pártja legesélyesebb elnökjelöltje.

A 19 demokrata párti elnökjelölt-aspiráns közül ő a legtapasztaltabb politikus. Hat cikluson keresztül volt szenátor, kétszer — 1998-ban és 2008-ban — indult az elnökjelöltségért, és két ciklusban volt az előző elnök, Barack Obama alelnöke.

Obama szóvivője, Katie Hill Joe Biden bejelentése után közleményben hangsúlyozta: Barack Obama mindig azt hangoztatta, hogy 2008-ban élete legjobb döntését hozta, amikor Joe Bident választotta alelnökjelöltjéül. Obama egyébként elnöksége végén Elnöki Szabadság Érdemrenddel, a legmagasabb rangú polgári kitüntetéssel ismerte el Biden tevékenységét.

A választási kampányt Biden a jövő hétfőn indítja, egy Pittsburghben tartandó nagygyűlésen. Sajtóértesülések szerint ott fejti ki majd részletesen is a programját, amely várhatóan a középosztály támogatását és Amerika „újraegyesítését” helyezi majd előtérbe.

Zsidóügyi kisokos az amerikai elnökválasztáshoz

A JTA cikke alapján vettük sorra, Donald Trump kihívói milyen kapcsolatot ápolnak Izraellel és a zsidósággal.