Még mindig a parlamentbe jutásban reménykedik Naftali Benett

Az Új Jobboldal nevű párt mindössze 1452 szavazattal maradt a bejutási küszöb alatt, most eltűnt szavazócetlikben reménykednek.

„Az esély nem túl nagy, de nem is kicsi”

írta hétfői Facebook bejegyzésében Naftali Bennett, akinek reményei szerint mégis bejuthat pártja az izraeli parlamentbe. Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Új Jobboldal nevű politikai párt hajszálnyival maradt le a 3,25%-os bejutási küszöbtől, így eddig biztosra tűnt, hogy nem kerültek be a Knesszetbe a múlt heti választáson, most mégis ismét reménykednek a bejutásban.

A leköszönő oktatásügyekért felelős miniszter múlt héten egyszer már a szavazatok újraszámlálását követelte — arra hivatkozva, hogy a választási bizottság honlapján különböző időpontokban különböző adatok jelentek meg, amit az illetékesek technikai hibával magyaráznak.

A felmerülő panaszok miatt a szavazatok egy részét csütörtök este újraszámlálták, ellenőrizték, valamint kijavították a számítógépes adatrögzítés hibáit, és csak ezt követően jelentette be a választási bizottság a végső eredményeket.

Most Bennett arról írt a közösségi médiában, hogy 400 esetben maguk is összehasonlították a szavazóhelyek jegyzőkönyveit, valamint a számítógépes rendszerben tárolt adatokat, és 219 hiányzó szavazócédulát véltek felfedezni — saját javukra. Tekintettel arra, hogy Izraelben 11 ezernél is több helyen lehetett szavazatokat leadni, a párt vezetője még több lehetséges szavazatban bízik.

„Ha az esetek egyharmadában ilyen jelentős eltérések mutatkoznak, akkor az azt jelenti, hogy nemzeti szinten könnyen elérhetjük még az 1452 szavazatot is”

— írta Bennett, akinek pártja szerda estig reménykedhet az esetleges korrekciók végrehajtásában.

Saked egy hete nem mutatkozott Bennettel, elhagyhatja az Új Jobboldalt

A Times of Israel szerint megerősítették a hírt azzal kapcsolatban, hogy Ajelet Saked új pártot keres karrierjéhez.