Kiesett a parlamentből, újraszámlálást követel az Új Jobboldal

A Mose Feiglin vezette Zehut mellett Naftali Bennett és Ajelet Saked pártja lett az izraeli választások nagy vesztese. Néhány órára felcsillant a remény, hogy az Új Jobboldal legalább bekerülhet az izraeli parlamentbe — de nem.

„Öt vagy hat képviselőre szavazhatják be a választók a Hajemin Hehadas (Új Jobboldal) pártot, amelyet Naftali Bennett és Ajelet Saked alapított tavaly decemberben nemzeti vallásos és kevésbé vallásos, de jobboldali világnézetű szavazók támogatására számítva”

írta a választás előtt elemzőnk, ám a választás eredménye kijózanítóan hatott a nemrég alakult formációra: egészen csütörtök reggelig úgy tűnt, választói végképp magukra hagyták a pártot.

Aztán rövid időre felcsillant a remény, hogy a párt a katonák és diplomaták csak némi csúszással bekalkulált szavazataival éppen hogy megugorhatja a 3,25%-os bejutási küszöböt, négy mandátumot nyerve a 21. Knesszetben.

Igen ám, de a választási informatikai rendszer részbeni összeomlása miatt zavarossá vált 60 ezer szavazat helyzete, ez pedig délelőtt úgy tűnt, eldöntheti az Új Jobboldal sorsát. Egyes források szerint csak ezer, sőt, egy likudos képviselő szerint csupán 400 szavazat volt szükséges ahhoz, hogy meglegyen a párt 3,26 százaléka.

A választási bizottság délelőtt azt jelezte, hogy befejezték a borítékok kétszeri megszámolását, az informatikai rendszer pedig teszteli, képes-e megbírkózni a feladattal.

Bennett és Saked (fotó: Israel Hayom)

Majd kiderült: az összes szavazat ellenőrzése után az Új Jobboldal ha csak 0,01 százalékkal is, de végleg kiesett a Knesszetből. Összesített adatokat azonban a választási bizottság egyelőre nem tett közzé. A párt mindenesetre azonnal közölte: a katonák és diplomaták szavazatainak újraszámlálását kezdeményezik. Az ő voksaik kiértékelése nélkül a párt csak a szavazatok 3,14 százalékát érte el.

„Valakik ellopják a jobboldal választási győzelmét, és nem engednek be minket, hogy nyomon kövessük”

állították előtte a párt választási megfigyelői, de ezt a vádat eddig semmi sem igazolta. A szakértők nem értették, hogy történhet meg az, hogy reggel még biztosnak tűnt a négy mandátumuk, és így a teljes jobboldal 67 fős többsége, utána meg mindez megkérdőjeleződött.

Bennették már a választás éjszakáján azt mondták, ők eddig is megvédték a katonákat, most tőlük várják a segítséget. Szerdán újságírók előtt Bennett megismételte:

„Egész életemben mindent megtettem ezeknek a jó embereknek az érdekében. Mindig az állam katonája voltam. (…) Most a katonák fogják eldönteni, hol harcolok tovább az érdekükben. Az biztos, hogy mindig mindent meg fogok adni Izrael Államnak.”

Izrael választott: ismét Netanjahu alakíthat kormányt – percről percre

Az exit pollt Ganzék nyerték, a választást, úgy tűnik Netanjahu, aki bejelentette: jobboldali kormány alakul. Cikkünk folyamatosan frissül.

A Jiszrael Hajom c. lap emlékeztet, hogy a katonák szállítják az izraeli szavazatok 5 százalékát, és ez korábbban többször is megfordított már választási eredményeket Izraelben.

Naftali Bennett oktatási miniszter és Ajelet Saked igazságügyi miniszter az előrehozott választások kiírása után, tavaly decemberben jelentették be, hogy kilépnek a Zsidó Otthonból, és új pártot alapítanak Hajamin Hehadas (Új Jobboldal) néven.

Főbb alapelveik közé tartozik, hogy ellenzik egy palesztin állam létrehozását, korlátoznák a Legfelsőbb Bíróság „aktivizmusát” és támogatják a szabad piacgazdaságot, „kölcsönös garanciákkal.”

Emlékezetes, hogy Ajelet Saked provokatív, sokak számára bizarr videóval készült a 2019-es választási kampányra. Miközben Saked a „Fasizmus” címkével ellátott parfümös üvegből permetezi magát, a kamera felé fordul, majd oda súgja:

„Igazságügyi reform… A legfelsőbb bíróság korlátozása. Számomra ez a demokrácia illata.”