Irán a nemzetközi közösség állásfoglalását várja a Forradalmi Gárdáról

Irán a nemzetközi közösség állásfoglalását várja arról, hogy az Egyesült Államok terrorszervezetté nyilvánította a Forradalmi Gárdát — közölte Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az MTI szerint.

„Üzenetet fogunk küldeni minden ország külügyminiszterének, hogy közöljük velük, állást kell foglalniuk, illetve arra figyelmeztessük őket, hogy ennek a példátlan és veszélyes amerikai intézkedésnek voltak és lesznek következményei”

— idézte Zarífot az IRNA iráni hírügynökség.

A külügyminiszter közölte, hogy António Guterres ENSZ-főtitkárnak és a Biztonsági Tanácsnak is levelet küldött, amelyben tiltakozik „a törvénytelen amerikai intézkedés ellen”.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok külföldi terrorszervezetnek minősíti a Forradalmi Gárdát.

Amerika mostantól terrorszervezetnek tartja az iráni Forradalmi Gárdát

Washington szerint az állami szervezet aktívan részt vesz a terrorizmus végrehajtásában, finanszírozásában és népszerűsítésében.

Válaszul Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa ugyancsak terrorszervezetnek nyilvánította az Egyesült Államok hadseregét.

Washington korábban is feketelistára helyezett a gárdával kapcsolatban álló testületeket és személyeket, de most ezt kiterjesztette az iszlám forradalom védelmét szolgáló, rendfenntartó és hírszerzési feladatokat is ellátó fegyveres alakulat egészére.

Ez az első eset, hogy egy állam fegyveres erőit vagy annak egy részét terrorszervezetté nyilvánítják Washingtonban. A döntés a bírálói szerint ahhoz vezethet, hogy az Egyesült Államokkal rossz viszonyban lévő egyes országok hasonló minősítést alkalmaznak majd amerikai katonai és hírszerzési illetékesekre.