„Európa erős embere” idehaza, kommunikációs pályán nyert, odakint, politikai terepen vesztett. A Néppárt elvtelensége idehaza megerősítette őt, az európai színtéren azonban elvesztette a kontrollt.
„Nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök éket verjen barátaink és a NATO közé.” (Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapesten, febr. 11.)
Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek többsége, 44 százaléka úgy látja, jogtalanul függesztette fel múlt szerdán az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát. Ezek szerint ez az egyértelműen kormánypárti többség nem úgy látja, ahogy a kormány szeretné láttatni, hogy itt valami közös döntés, sőt, éppen általuk kezdeményezett önfelfüggesztés történt, nem, úgy tűnik, mindenki számára világos: a Fidesz itt nem alanya, hanem tárgya volt a néppárti döntésnek.
Történik ez dacára annak, hogy az Állami Médiaholding Termékcsalád egyértelmű sikerként, „komoly győzelemként” prezentálja a múlt héten történteket, sőt, a tét egyenesen a nemzeti büszkeség megóvása volt („nem tűrtük, hogy megalázzanak”). Ha most csak nettó kommunikációs szempontból nézzük, igazuk is van: miután 13 tagtársuk a felfüggesztést, ill. kizárást kérte,
a Fidesz lényegében meghekkelte az EPP határozatát, „kompromisszumot” kötött, és közös akaratként sikerült eladnia azt, ami amúgy is elkerülhetetlen volt. Mi ez, ha nem győzelem?
A szinte észak-koreai jellegű 190:3 arányú szavazásból azért ki lehet jól is jönni — de csak hazai pályán, ahol az állampárt keretezi a történéseket. Ahol tehát simán el lehet mondani a népnek a nap 24 órájában (van rá elég felület), hogy a Néppártban valójában a bevándorláspártiak és az azt ellenzők harca dúl, Soros lízingeli a fél pártcsaládot, nem véletlen, hogy a Fideszt ki akarták rakni, hiszen kell a hely a bevándorlóknak. Aki nem hiszi, járjon Soros után.
Hazai reláció
Ha tehát a közös megegyezést nem is, a „sorosista-migránsbarát Néppárt vs. a hazát és a kontinenst védő Fidesz” c. narratívát sokan elhiszik, elvégre nem szerda óta hallják először. Kommunikációs győzelem ez a javából Orbán Viktornak, hiszen a kevéssé zsarolási helyzetben lévő Néppárt ezzel levizsgázott elvszerűségből (ki hiszi el, hogy Manfred Weber bizottsági elnöki ambíciói nem hatottak a puhulás irányába?), ő pedig simán hirdetheti:
„Minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, négy választást nyertünk meg a magyar polgárok akaratából.”
Ezzel természetesen éppen azt a demokrácia-felfogást demonstrálva, amit a három néppárti bölcs fog majd idehaza vizsgálni, ha minden igaz: aki ennyire sikeres, azt nem lehet vegzálni, arra más mérce érvényes, arra a pártcsalád szmsz-e nem vontakozik, az ún. elvekről már nem is szólva.
Demokrácia, hatalmi ágak szétválasztása? Ugyan már. „A három hatalmi ág – törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás – együttműködve, egymásra figyelve építi azt, amit jogállamnak hívunk” — kínálta tálcán a néppárti hármaknak az egyik jelentős érvet Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
Izgalmas másfél órája lesz majd ennek a most kialkudott néppárti vizsgálóbizottságnak Budapesten: reggel megérkeznek, beülnek valami irodába, kávé, mentes víz, összerakják a főbb dolgokat, amiket eddig is tudhattak volna, ha nyolc éve figyelnek (alkotmánybíróság, közigazgatási bíróság, fékek, ellensúlyok, vö. joguralom, NGO-vegzálás, CEU, média, menekültekkel való bánásmód, családközeli korrupció, Sargentini-jelentés, 7-es cikkely, stb.), és akkor még elérik a délutáni gépet, hogy este megnézhessék az NCIS-t.
Az EPP olyannyira elengedte magyar tagjának kezét, hogy nem is igen törte magát Orbán kulcsállításának cáfolatára, hogy itt a migránskérdésen állna vagy bukna minden, holott előtte — érthetően — igen rossz néven vették, hogy a Juncker-Soros kampány idegenek importjával vádolta meg a Bizottság néppárti elnökét. A magyarokat egy kívülálló, a Zöldek csúcsjelöltje világosította fel:
Az EPP-ben alapvető értékekről beszéltek, nem arról, hogy Magyarország ellen fel kell lépni, mert bevándorlásellenes a kormánya. Ennek semmi köze a történtekhez, itt alapvető értékekről volt szó kizárólag.
A néppárti összeütközés hazai vonatkozásait rövidre zárva elmondhatjuk tehát, hogy az egyedül egy dologtól, a külső kontrolltól tartó Fidesz nyert, hiszen megszelidítette a „hasznos idióták” akaratát; a háromtagú „bölcsek” az égvilágon semmi újat nem tudnak majd tényfeltárni, amit ne tudtunk volna eddig is, jelentésük így kizárólag annak függvénye lesz, milyen politikai üzenetet akar majd a megalkuvó Néppárt aktuálisan közvetíteni.
Külföldi reláció
A Fidesz időt nyert — kb. ez a legfontosabb, amit elmondhat. Mostantól nincs ugyan ráhatása a néppárti döntésekre, de a számára várhatóan sikeres EP-választások eredményének tükrében majd eldönti, megpróbál-e legalább formálisan az EU-mainstream része lenni, tehát marad a Néppártban, hogy belülről alakítsa át, avagy új vizekre evez.
Egy minapi háttérbeszélgetésen Orbán Viktor nyíltan elmondta, ő alig várja, hogy meglépje a B-tervet, az olasz Ligával (Salvini) és a lengyel PiS-szel (Kaczynski) való együttműködést az EP-ben, és akkor a többiek majd néznek, milyen erőt is képvisel a korábban lenézett fringe EU-szkepszis.
Ez azonban a saját szempontjából önámítás, Európa, a Nyugat, és most kicsit túlozzunk: civilizációnk szempontjából pedig elég rossz hír.
Ha most a még kérdéses brit részvételtől eltekintünk, Orbánnak hosszú időre egy ilyen pártcsoportba való átcsúszás lenne az utolsó számottevő uniós lépése: vagy sikerül ugyanis blokkoló kisebbséget létrehoznia, és akkor túszul ejti az (egyébként minden kritikát megérdemlő) uniós mainstreamet, vagy erre is képtelen, és akkor formálisan is elköszönhet a befolyással bírástól.
A ki tudja milyen nevű (de biztos benne lesz a „szuverenitás” vagy a „szabadság” szó) új Fidesz/Liga/PiS-frakcióban, amelyhez még hozzácsapódhat a német AfD és a spanyol Vox, nyilván még Orbán lenne a legeurópapártibb, aki migráció ügyben továbbra is kimondana számos (rész)igazságot. Ennek azonban már az égvilágon semmi jelentősége nem lenne: az illegális migrációt az EPP is meg akarja állítani, csak éppen összeurópai politikát akar, aki a partvonalon kívül politizál, semmit nem fog elérni.
Jelentősége annak lesz, ha a magyar kormánypárt tovább távolodik a nyugati jogállami standartól.
Jelentősége annak lesz, ha Amerikának továbbra is állandóan figyelmeztetnie kell a magyar kormánypártot az orosz és a kínai kihívásra, arra, hogy Putyin bizony már be is verte azt a bizonyos éket közénk. Jelentősége annak lesz, ha komolyan működni kezd Budapesten az orosz hírszerzéshez köthető „beruházási bank„, amelynek ténykedését, munkatársait a „szuverén” magyar állam sem nem akarja, sem nem tudja kontrollálni. Vagy ha mindenki számára egyértelmű válik, hogy Orbán nyugati elvbarátai — az egy szem PiS-től eltekintve — egytől egyik Moszkva szekerét tolják.
A tét ezért már nem is elsősorban az, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt meddig bírják a kötélhúzást. Való igaz, az EPP-n kívül is van élet. A kérdés az, hogy a magyar kormánypárt valóban Nyugaton képzeli-e el az ország jövőjét.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.