Szélsőjobboldaliak gyalázhattak zsidó temetőt Amerikában

Tucatnyi sírt szentségtelenítettek meg nem messze Bostontól, ahol a festék szövegezése alapján a tettesek fehér felsőbbségrendű elkövetők lehettek.

Ajvé! Ez egy MAGA-ország (utalás Donald Trump Make America Great Again – tegyük ismét naggyá Amerikát – 2016-os kampányszlogenjére), Heil Hitler! , Kifelé a zsidókkal!

— ezek az idézetek egy Bostontól egy órányi távolságra lévő Fall River település zsidó temetőjének megrongált sírjaira voltak festve — jelentették hírügynökségek kedden.

A rendőrség közlése szerint az antiszemita vandalizmust ismeretlenek a hétvégén követhették el. Az esetet a sírkert gondozója vasárnap jelentette a hatóságoknak. A beszámolók szerint mintegy 25 sírkövet gyaláztak meg, néhányat ledöntve helyükről, de a többségére firkákat festettek.

A szakértők szerint több olyan utalás is volt közöttük, amelyek alapján feltételezhető, hogy neonáci, fehér fajvédők követhették el a szentségsértést.

Fotó: matzav.com

Donald Trump elnököt, akinek lánya betért a zsidó hitre, korábban többször is vádolták baloldali megszólalók azzal, hogy politikai célból – szavazatmaximalizálás miatt – hajlandó szemet húnyni Ku Klux Klan-kötődésű, fehér felsőbbrendűséget hirdető elemeknek.

A mostani temetőgyalázással kapcsolatban egy zsidó szervezet, az Anti-Defamation League azt emelte ki, hogy a Fall River-i az egyik legrégebbi temető Massachusetts államban, az 1800-as években alapították. Azt is hangsúlyozták, hogy a hagyományosan demokrata kötődésű, liberális államban 90 antiszemita attrocitást rögzítettek 2017-ben. Mindez 50%-kal több mint a korábbi évben.

Európában, különösen Franciaországban az utóbbi időben megszaporodtak a zsidó temetőket ért sírgyalázások. Legutóbb a Neokohn dél-franciaországi esetől számolt be: mintegy 80 sírra festettek antiszemita jeleket egy zsidó temetőben.