Ilhan Omar: Obama gyilkos, Trump nem is ember

A botrányos kijelentéseiről elhíresül demokrata képviselőnő ismét nagyot alkotott, mikor kijelentette az amerikai elnökről egy hétfői interjúja során, hogy az tulajdonképpen nem is emberi lény. 

A Fox News hírcsatorna egy múlt héten a Politico európai lapnak adott interjújáról kérdezte Omart, ahol a volt amerikai elnököt, Barack Obamát gyilkosnak nevezte.

Ilhan Omar

A képviselőnő szerint a Politico meghamisította az említett részt, ugyanis ilyen az ő szájából nem hangzott el. Ennek alátámasztására ki is tweetelte az aktuális videórészt, csakhogy az megcáfolta állításait, így később, miután gúny tárgyává lett az internetes felületen, levette az.

Az amerikai konzervatív televíziócsatorna riportere továbbment, és megkérdezte Omart, szerinte Donald Trump és Obama elnök ugyanolyan vagy különböző politikát folytatnak? A képviselőnő megtagadta a válaszadást, de mikor újra neki szegezték a kérdést, hogy a két elnök ugyanaz a kategória-e, kijelentette:

„Egyáltalán nem. Bolondság lenne azt gondolni, hogy egyenlőségjelet tehetünk kettejük közé. Az egyik emberi lény, a másik nem.”

Omar évek óta alkalmaz démonizáló és gyűlölködő retorikát azok ellen, akiket ellenfeleinek tart.

2012-ben kijelentette, „Izrael hipnotizálta a világot, bárcsak Allah felébresztené a népet és segítene nekik meglátni Izrael gonoszságait”, melyet az azt követő botrány után a CNN-en többször megvédett, mondván, nem érti, miért tartják az amerikai zsidók sértőnek szavait.

Egy másik, januári interjúja során Omar Izraelt egyenesen a terrorizmus fő támogatójához, Iránhoz hasonlította, majd tetézte azzal, hogy Izrael nem demokrácia, és nem kellene zsidó államként léteznie.

A demokrata vezetés februárban arra kényszerült, hogy elítélje Omart, miután az amerikai zsidó szervezeteket vádolt meg anyagi befolyásgyakorlással a politikusokra nézve, de a kiadott, antiszemitizmus-ellenes nyilatkozatukban végül név szerint nem említették meg.

Elfogadta a rasszista gyűlöletet elítélő határozatot az amerikai képviselőház

Elsöprő többséggel, 407:23 arányban fogadott el antiszemitizmust és gyűlöletet elítélő határozatot csütörtökön az amerikai képviselőház.