Itt a videó: rakétákkal és alagutakkal büszkélkedik ez a terrorszervezet

A gázai Iszlám Dzsihád fegyveres szárnya, az al-Kudsz brigádok rakéta-összeszerelő üzemekkel, raktárakkal, rejtett alagutakkal, kiképzőközpontokkal is büszkélkedett az iráni tévében bemutatott riportban.

A terrorszervezet azt állítja, Izraelnek nem sikerült megsemmisítenie fegyverkészletüket, rakétáikkal pedig már elérik Jeruzsálemet és Tel-Avivot is. A felvételről a The Times of Israel számolt be.

Korábban csak 10 kilométer hatótávolságú rakétáik voltak, mostanra, „hála” a mérnökeiknek és támogatóiknak, fegyvereikkel képesek elérni Jeruzsálem és Tel-Aviv mellett akár Netanyát is – mondja Abu Hamza, az al-Kudsz brigádok szóvivője az iráni tévében sugárzott riportban.

Állítása szerint nem igaz, hogy az izraeli hadseregnek sikerült volna megsemmisítenie a fegyverraktáraikat. A legjobb bizonyíték erre az izraeli bejelentés után indított rakétatámadások voltak, legutóbb például Ashkelonnál.

A felvételeken sátrakba rejtett rakéta összeszerelő műhelyeket és raktárakat is bemutatnak.

Az al-Kudsz brigádok szóvivője szerint az az izraeli állítás sem igaz, hogy megsemmisítették volna a rejtett alagútjaikat. A riportban is bemutatnak egy ilyen alagútrendszert. Azt állítják, több tucat hasonlóval rendelkeznek, amelyek átnyúlnak izraeli területekre. Abu Hamza szerint ezeknek az egyik fő célja, hogy izraeli katonákat raboljanak el, akiket aztán elfogott palesztin társaikra cserélnek.

Izraelt a Hezbollah részéről is egyre komolyabb fenyegetés éri, ahogy arról korábban beszámoltunk. A libanoni terrorszervezet iráni segítséggel fejleszti rakétáit.

Iráni GPS-ekkel szerelik fel a Hezbollah rakétáit

A Teherán által támogatott terrorszervezet az irányított rakétákkal sokkal komolyabb károkat okozhat Izraelnek, mint korábban.

Irán műholdas navigációs rendszereket küld Szíriába és Libanonba, hogy azokkal szereljék fel a Hezbollah eddig irányítás nélküli rakétáit – mondták név nélkül nyilatkozó izraeli katonai források a The Daily Beast amerikai lapnak. A legnagyobb gond, hogy ezek a rendszerek olyan kicsik, hogy egy kézitáskában is könnyedén bejuttathatják a célországokba.

Most januárban, első alkalommal, már GPS-szel irányított rakétát is lőttek ki Izraelre. A Golán-fennsíkon egy síközpontot célozott a rakéta, de a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer megsemmisítette.