Iráni GPS-ekkel szerelik fel a Hezbollah rakétáit

Irán műholdas navigációs rendszereket küld Szíriába és Libanonba, hogy azokkal szereljék fel a Hezbollah eddig irányítás nélküli rakétáit – mondták név nélkül nyilatkozó izraeli katonai források a The Daily Beast amerikai lapnak. A legnagyobb gond, hogy ezek a rendszerek olyan kicsik, hogy egy kézitáskában is könnyedén bejuttathatják a célországokba.

Izraeli katonai vezetők ezért most leginkább az iráni bőröndök miatt aggódnak – írja a lap. Elég ugyanis egy kézipoggyász méretű táska, hogy Libanonba vagy Szíriába csempésszék a GPS-eket. Ezek segítségével a Hezbollah már célzott rakétatámadásokat indíthat izraeli célpontok ellen.

Két éve tart az Izrael – Irán árnyékháború Szíriában és a környező országokban. Az Oroszország által támogatott Asszad-rezsim megerősödésével Teherán nagyszabású terveket dolgozott ki, hogy növelje befolyását Szíriában, és közelebb kerüljön az izraeli célpontokhoz.

fotó: idf.il

Ahogy Gadi Eisenkot nyugalmazott izraeli tábornok a The New York Times-nak nyilatkozta nemrég, Iránnak az volt a terve, hogy létrehoz egy százezer síita harcosból álló haderőt. Hírszerző központokat, légibázisokat építettek, légvédelmi rendszert és drón-programot terveztek.

Tavaly februárban be is vetették a felfegyverzett drónokat izraeli célpontok ellen, amelyre válaszul az izraeli hadsereg légicsapásban semmisítette meg a szíriai drón-programot.

fotó: idf.il

Most januárban, első alkalommal, már GPS-szel irányított rakétát is lőttek ki Izraelre. A Golán-fennsíkon egy síközpontot célozott a rakéta, de a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer megsemmisítette.

Sokan azonban attól tartanak, szép lassan, kis csomagokban egyre több GPS-irányzék jut be Szíriába és Libanonba, és egyszerre több tucatnyi kilőtt, irányított rakétát a Vaskupola sem tud megállítani.

Gadi Eisenkot tábornok azonban úgy véli: az izraeli hadsereg akciói sikeresek voltak, felszámolták a Hezbollah rakéta- és drón-gyárait, ezért nem tartja jelentősnek ezt a veszélyt.