Izrael hallgat, Irán bosszút esküdött, az oroszok és palesztinok már gyászolnak

Befutottak a Hamász vezetőjének likvidálását követő első nyilatkozatok. Mutatjuk a nemzetközi reakciókat!

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tisztázatlan körülmények között likvidálták Teheránban a Hamász vezetőjét, Iszmail Haníjét.

Iszmail Haníje, a Hamász legfőbb politikai vezetőjének meggyilkolása „teljesen elfogadhatatlan politikai gyilkosság”

mondta szerdán a RIA állami hírügynökségnek az orosz külügyminiszter-helyettes.

„Ez egy teljesen elfogadhatatlan politikai gyilkosság, és a feszültségek további fokozódásához fog vezetni” – idézte a RIA Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettest.

Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője „kemény büntetést” ígért Izraelnek Iszmail Haníje Hamász-vezér meggyilkolása után.

„Ezzel az akcióval a bűnöző és terrorista cionista rezsim előkészítette a terepet a kemény büntetés számára, és kötelességünknek tartjuk, hogy bosszút álljunk a véréért, mivel az Iráni Iszlám Köztársaság területén halt mártírhalált [Haníje]” – áll az IRNA hivatalos hírügynökség által közölt nyilatkozatában.

Hivatalos: Likvidálták a Hamász legfőbb vezetőjét

Iszmail Haníjét Teheránban utolérte a végzete.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság vezetője szerdán szintén elítélte Iszmail Haníje Hamász terrorszervezet vezetőjének Teheránban történt meggyilkolását, „gyáva tettnek és veszélyes fejleménynek” minősítve azt.

Abbász „felszólította a palesztin népet, hogy egyesüljön, legyen türelmes és állhatatos az izraeli megszállással szemben”

– közölte a Palesztin Hatóság hírügynöksége, a Wafa.

A PFSZ Végrehajtó Bizottságának főtitkára, Husszein al-Sejk szintén elítélte Haníje meggyilkolását.

„Határozottan elítéljük és elítéljük a Politikai Iroda vezetője, a nemzeti vezető, Iszmail Haníje meggyilkolását”

– tweetelte.

Az izraeli miniszterelnöki hivatal utasította a minisztereket, hogy ne nyilatkozzanak nyilvánosan Haníje halálával kapcsolatban, néhányan azonban mégis megtették.

Az izraeli örökségvédelmi miniszter, Amihai Elijahu az Ocma Jehudit pártból azt írta, hogy „ez a helyes módja annak, hogy megtisztítsuk a világot a mocsoktól. Nincs több képzeletbeli „békemegállapodás”, nincs több kegyelem… A vasmarkú kéz, amely lecsap rájuk, békét és egy kis vigaszt hoz, és megerősíti a képességünket, hogy békében éljünk azokkal, akik békére vágynak.

Haníje halálával egy kicsit jobb hely lett a világ.”

Amichai Chikli diaszpóraügyi miniszter azt írta, hogy „Vigyázz, mit kívánsz”, és egy videó is csatolt a posztja mellé, amelyen az iráni parlament „Halál Izraelre” skandálása volt hallható az új elnök keddi beiktatáskor. A beiktatáson ott volt Haníje is, aki helyeslően bólogatott a rigmusra.

Almog Cohen, az Ocma Jehudit egy másik törvényhozója a Ynetnek azt mondta, hogy „a világ jobb” Haníje és Fuad Shukr magas rangú Hezbollah vezető nélkül, aki kedd este egy légicsapásban halt meg Bejrút szívében egy, az izraeli hadsereg által is elismert támadásban.

Cohen „nagyszerűnek” nevezte a Shukr elleni csapást, Haníje halálával kapcsolatban pedig azt mondta:

„Fogalmam sincs [ki hajtotta végre], de gratulálok nekik”.

Megyeri Jonatán: Egy terrorista sem menekülhet Izrael elől

A Hit Rádió rendkívüli adásában a Neokohn főszerkesztőjét kérdezték Iszmail Haníje teheráni likvidálásáról.