A zsidó állam 2014 óta mindkét országgal jó kapcsolatot igyekszik fenntartani. Vajon most merre mozdul el Jeruzsálem?
Hova: #Kiemelt
Kutatók szerint az „Anne Frank elárulása” című könyv felér egy „bűncselekménnyel”
Az „Anne Frank elárulása” című könyv Anne Frank kegyetlen haláláért egy ártatlan zsidót hibáztat. Maga a könyv egy bűncselekmény – foglalják össze a valódi kutatók a véleményüket egy most megjelent „nagy leleplezésről” – írja a Viszont.hu
Megakadályozhatták volna a helyszínre kiérkező rendőrök Sarah Halimi meggyilkolását
Egy új parlamenti jelentés, amely egy zsidó nő 2017-es, muszlim támadó által elkövetett meggyilkolásáról szól, a francia zsidóknak az ország rendőrségi és igazságszolgáltatási rendszerébe vetett hitét hivatott helyreállítani. Ehelyett a múlt héten közzétett jelentés olaj volt a tűzre, és feldühítette a francia zsidó vezetőket – írja a JTA.
„Akár akarják a kormányok, akár nem, a technológia minden társadalmat át fog alakítani”
Abishur Prakash, kanadai geopolitikai szakértő a Neokohnnak elmondta, hogy a nagy tech cégek csak azért nőhettek ilyen nagyra, mert az amerikai kormányzat elaludt, azonban szerinte feldarabolásuk geopolitikai bonyodalmakhoz vezethet. Interjú.
Texasi rabbi: A túszejtő úgy gondolta, hogy a zsidók irányítják a világot
Charlie Cytron-Walker rabbi, a Colleyville-i zsinagóga vezetője a Jerusalem Post tudósítójával, Tovah Lazaroffal beszélgetett.
Berlin és Moszkva kapcsolatának Ukrajna és a balti államok ihatják meg a levét
Az ukrajnai-válság rávilágít a német fegyverexport-politika kettős mércéjére: Berlin az elmúlt években több milliárd euró értékben exportált fegyvereket a jemeni és líbiai polgárháború résztvevőinek, Moszkvához fűződő kapcsolatai érdekében azonban Kijev többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó fegyvereket eladni Ukrajnának, mondván, hogy azok nem szolgálnák a konfliktus deeszkalációját.
Komoly fenyegetést jelent Izraelre az egyre szorosabb kínai-iráni kapcsolat
Kína a Közel-Keleten hatalmas intelligens városfejlesztési projektekben vesz részt. Isten tudja, mennyi információt gyűjtenek ezeken a programokon keresztül, és mit lehet vele kezdeni — írja az Israel Hayomban megjelent véleménycikkében Ori Isaac, az izraeli 12-es hírcsatorna politikai elemzője.
Orbán antiszemitizmus elleni harcáról vitatkoznak az izraeli sajtóban
Magyarországon választási év van. A választópolgárok április 3-án, vasárnap járulnak az urnákhoz, hogy új Országgyűlést válasszanak — írja Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a The Jerusalem Postban megjelent cikkében.
A Pfizer elnöke kapja az idei „zsidó Nobel-díjat”
A Genezis-díj Alapítvány bejelentette, hogy Dr. Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója lesz a 2022-es Genezis-díj díjazottja — értesült a Jewish Press.
A nagy Bennett-Netanjahu verseny második fordulója
Az izraeli politikai közéletet Benjamin Netanjahu volt kormányfő esetleges vádalkuja foglalkoztatja, ugyanis az átrajzolhatja a jelenlegi politikai felállást. Amennyiben Netanjahu elfogadja az ellene korrupciós vádak megúszását jelentő alkut, úgy 7 évre eltiltják minden közéleti funkciótól és új vezetőt kell válasszon a Likud párt. Ha ez így lenne, az megnyitná a lehetőségét azon pártok jelenlegi kormánykoalícióból való kilépésének, amelyeket csak Netanjahu iránit ellenszenvük „kényszerített” az ideológiailag tőlük távol álló szövetségbe.
78 év után kiderült, ki árulhatta el a náciknak, hol rejtőzik Anne Frank és családja
A nácik elől rejtőzködő Anne Frank és német családjának amszterdami búvóhelyét egy zsidó jegyző árulhatta el a megszállóknak a második világháború idején – közölte a NOS holland közszolgálati médiatársaság internetes oldalán hétfőn egy igazságügyi szakértőkből álló csoport kutatásaira hivatkozva.
A Duna-parti cipőknél kezdődik az EMIH rendezvénysorozata a gettófelszabadítás 77. évfordulóján
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az M1 „Ma Este” című műsorában beszélt a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulójáról.
Izrael ENSZ-nagykövete: Katasztrófa lesz, ha az USA vezetői nem cselekszenek
Lelőtték a zsinagógai túszejtőt, kiszabadultak a túszok
Lelőtték a rendőrök azt a fegyveres férfit, aki szombaton túszokat ejtett a Texas állambeli Colleyville zsinagógájában – közölték helyi hivatalos források újságírókkal.
A németek a háború után elfelejtették a holokausztot – állítja egy író
Harald Jähner „Utóhatás” című művében azt vizsgálja, hogyan tudott Németország néhány évtized alatt a fasizmus romjain egy új demokratikus országot építeni.
Economist: Mitől olyan idegesek a németek az atomenergiával kapcsolatban?
A 2021-es év vége vegyes híreket hozott a német atomenergia-ellenesek számára – írja a The Economist.
Rendkívüli állapot, mindörökre
Az elmúlt hétvégén, illetve hétfőn mindkét alkalommal százezrek tüntettek, illetve sétáltak a német városokban, sőt, immár falvakban is a kormány járványügyi politikája ellen. Szombaton Hamburgban, Frankfurtban, Düsseldorfban, Magdeburgban és szinte minden nagyobb, sőt kisebb városban is békés tüntetésekre és felvonulásokra került sor, még a tradicionálisan baloldali Freiburgban is több mint ötezren tüntettek a szabadságjogok példátlan korlátozása, illetve megszüntetése ellen.
Közös megemlékezés a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján
Holokauszt-túlélők és megmentőik visszaemlékezései is gazdagítják a programot, amelyet az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség szervez a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján.