Az osztrák elhárítás még időben lekapcsolta a mindössze 16 éves (!) fiút.
Hova: #Kiemelt
Az ortodox zsidók olyanok, mint a pingvinek – írták egy budapesti épületre
A TEV felvette a kapcsolatot az épület tulajdonosával és kérte a sértő felirat eltávolítását.
Bernie Sanders maga sem tudja, mit gondoljon a gázai háborúról
Az amerikai szélsőbaloldal vezetője nem akar tűzszünetet a Hamásszal, de leállítaná a háborút.
Eszméletlenre vertek és kiraboltak egy fiatal zsidó nőt Londonban
Két tizenéves lányt tartóztattak le, miután egy fiatal zsidó nőt erőszakosan bántalmaztak és kiraboltak Stamford Hillben – közölte a Scotland Yard.
Zsidókat akartak ölni Cipruson, a Moszadnak kellett közbelépnie
A Moszad vasárnapi közleményében azt írta, hogy Irán október 7-e óta világszerte fokozta az izraeliek elleni merényletkísérleteket.
Irán bemutatta új pilóta nélküli repülőgépét légiharc rakétákkal
Az iráni hadsereg egy Teheránban tartott ünnepségen mutatta be a „Karrar” nevű új pilóta nélküli repülőgépét, amely elmondása szerint levegő-levegő rakétákkal van felszerelve, és növeli az Iszlám Köztársaság légvédelmi képességeit.
Orbán Viktor régi barátjaként üdvözölte az új argentín elnököt
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este kétoldalú tárgyalást folytatott Javier Mileivel, Argentína új elnökével, akinek beiktatási ünnepségére vasárnap kerül sor Buenos Airesben – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vöröskereszt: A túszok szüleinek „a gázaiak szenvedésére is kéne gondolniuk”
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága a múlt héten felvette a kapcsolatot a Hamász terrorszervezet által fogva tartott egyik izraeli túsz családjával, de nem azért, hogy támogatást vagy reményt nyújtson, hanem azért, hogy bírálja őket, amiért lányuk jólétére koncentrálnak, nem pedig a gázai emberek szenvedésére – jelentette a Kan News.
Menekülőben az október 7-i mészárlás kitervelői
A Hamász gázai vezetője, Yahya Sinwar nem sokkal a háború kezdete után humanitárius konvojjal menekült el Gázavárosból a dél-gázai Khan Juniszba – közölte egy izraeli katonai forrás szombaton a KAN hírügynökséggel.
Irodájában gyújtott hanuka-gyertyát Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Chábád küldötteivel együtt gyújtotta meg hivatalában az első hanukai gyertyát. Az ukrán elnökhöz látogató rabbik mind ukrajnai városokban teljesítenek szolgálatot.
Több tucat Hamász-terrorista adta meg magát az izraeli hadseregnek
Képek és videók keringenek az interneten azokról a Hamász-terroristákról, akik megadták magukat és akiket az IDF letartóztatott – írja a The Jerusalem Post.
A volt vezérkari főnök fia is elesett a gázai harcokban
A hadsereg bejelentette Gal Meir Eisenkot törzsőrmester és Jonathan David Deitch törzsőrmester halálát a heves harcokban; politikai vezetők részvétüket fejezik ki Gadi Eisenkot volt vezérkari főnöknek, a háborús válságkabinet miniszterének.
Szexuálisan zaklatták Gázában az izraeli túszokat
A Hamász által szabadon engedett izraeli civilek közül legalább tízet – férfiakat és nőket egyaránt – szexuálisan bántalmaztak vagy molesztáltak fogságban – jelentette szerdán az Associated Press.
Megyeri Jonatán: Magyarország Európa legbiztonságosabb szigete a zsidók számára
David Pressmannról és a Soros-plakátokról is kérdezte lapunk főszerkesztőjét a Hír TV.
Pressman úr! Meddig kell még tűrnünk öntől ezeket a mocskos hazugságokat?
Miért nem a saját hazájában, illetve Nyugat-Európa nagyvárosaiban próbál az antiszemitizmus ellen küzdeni? – teszi fel a kérdést Turai János holokauszt-túlélő, a Mazsihiszhez tartozó Váci Zsidó Hitközség elnöke.
Washington megüzente: a Palesztin Hatóság alkalmatlan Gáza kormányzására
A Palesztin Hatóság jelenleg alkalmatlan a Hamász utáni Gázai övezet kormányzására – jelentette ki John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.
Izraelbe utazott a magyar honvédelmi miniszter
Nehéz időkben is feltétel nélkül a szövetségeseink mellett állunk – jelentette ki a honvédelmi miniszter, miután Tel-Avivban találkozott Joav Gallant izraeli védelmi miniszterrel kedden – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Merre tovább Likud? – új kihívója akadt Benjamin Netanjahunak
Nir Barkat gazdasági miniszter és egykori jeruzsálemi polgármester a hírek szerint azt tervezi, hogy indul a Likud vezetéséért.