Hova: #Kiemelt
Kína útja a világhatalom felé – interjú Dr. Salát Gergellyel 2. rész
A Neshama TV 50 perc című műsorának legutóbbi adásában Kína történelmét jártuk körbe az első feljegyzett dokumentumoktól egészen a 20. századig.
“Adieu” – Izraelben nem kérnek a zöldek és kommunisták okoskodásaiból
Közel harminc francia politikus maradt hoppon Izrael lépését követően.
17 ezer milliárd forintos ultimátumot kaptak az Izraelt bojkottáló egyetemek
Donald Trumpék választás elé állították az állami támogatásban részesülő amerikai egyetemeket.
Peking is folytatja a fegyverkezést: fejlett hidrogénbombát teszteltek Kínában
Egy újonnan közzétett tanulmány szerint egy mindösszesen 2 kilogrammos kínai hidrogénbomba 1000 Celsius-fokot meghaladó tűzgömböt hozott létre, és több mint két másodpercig fenntartotta azt.
Náci zászlóval provokálnak Hitler születésnapján Stockholmban
A hitleri náci párt zászlóit függesztették ki egy stockholmi alagút fölé, ma, április 21-én, Adolf Hitler születésnapján. A helyi zsidó közösségek és nemzetközi szervezetek felháborodással reagáltak az esetre.
Gáza még mindig tele van alagutakkal
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az elmúlt évben 15 új előőrsöt hozott létre a Gázai övezet határán, hogy megakadályozzák a 2023. október 7-ihez hasonló támadásokat. Ezek az előőrsök a „pufferzónában” helyezkednek el, néhány száz méterre a határkerítéstől, és céljuk a határ menti izraeli közösségek védelme.
Ismét botrányba került az amerikai védelmi miniszter egy Signal-csoport miatt
Az Egyesült Államok védelmi minisztere, Pete Hegseth újabb botrányba keveredett, miután a The New York Times beszámolója szerint egy, a családja által használt Signal üzenetküldő csoportban osztott meg bizalmas információkat egy márciusi jemeni légicsapásról. A csoport tagjai között volt felesége, testvére és személyes ügyvédje is.
Trump üzenetét tette a Siratófalba az új Izraelbe delegált amerikai nagykövet
Elfoglalta állomáshelyét Mike Huckabee, az Egyesült Államok új izraeli nagykövete, aki első gesztusként jeruzsálemi Siratófalhoz látogatott, ahol egy különleges levelet is elhelyezett a kövek közé.
Komoly pénzeket bukik a Harvard Egyetem
A Trump-kormányzat szerdán bejelentette, hogy több mint 2,7 millió dollár értékű szövetségi támogatást von vissza a Harvard Egyetemtől, mivel az intézmény nem tett eleget az antiszemitizmus elleni küzdelemben tett erőfeszítésekre vonatkozó kormányzati elvárásoknak.