Két ember is megfertőződött a madárinfluenza új törzsével Kambodzsában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) együttműködik a kambodzsai hatóságokkal, miután az országban egy családban két embernél is egyértelműsítették a H5N1-es madárinfluenza emberre veszélyes változatát.

Dr. Sylvie Briand, a WHO járvány- és világjárványügyi készültség és megelőzés igazgatója „aggasztónak” nevezte a helyzetet a madarak és emlősök körében a közelmúltban tapasztalt esetszámok növekedése miatt, és egy virtuális tájékoztató keretében újságíróknak elmondta, hogy a WHO a közelmúltbeli fejlemények fényében felülvizsgálja globális kockázatértékelését.

A kambodzsai hatóságok csütörtökön jelentették egy 11 éves kislány H5N1 okozta halálát, és megkezdték 12 kapcsolattartójának vizsgálatát. A lány apjának vírustesztje, aki tüneteket mutatott, szintén pozitív lett.

„A globális H5N1-es helyzet aggasztó, tekintve, hogy a vírus világszerte széles körben elterjedt a madarak körében, és egyre több jelentés érkezik az emlősöknél, köztük az embereknél előforduló megbetegedésekről” – mondta Briand.

„A WHO komolyan veszi a vírus okozta kockázatot, és fokozott éberségre szólít fel minden országot”.

Februárban Argentína és Uruguay nemzeti egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, miután a hatóságok megerősítették az első fertőzéseket. Argentínában vadon élő madarakban találták meg a vírust, míg Uruguayban az elhullott hattyúk tesztje lett pozitív.

Az elmúlt hónapokban olyan országok, mint Peru, Ecuador és Bolívia jelentették az első eseteket.

Amerikai bíróság: Férfi is indulhat a női erőemelők versenyében

A bíróság szerint törvényellenes kizárni magát nőként azonosító, de biológiailag hímnemű sportolókat a nők versenyéből.