Benjamin Netanjahu közvetlen ideológia örököse Ze’év Zsabotyinszkijnek, aki azt a fajta politikai cionizmust szorgalmazta, melynek lényege, hogy egy vezető hatalom szövetségét kell keresni.
Most, hogy Netanjahu már túllépte David Ben-Gurion kormányban töltött idejét, az izraeli média elkezdett párhuzamokat keresni a két miniszterelnök között. Korábban Netanjahut mindig Menachem Beginhez hasonlították (akit miniszterelnöksége alatt durván támadtak és háborút hajszoló fanatikusnak bélyegeztek) — írja Gil Samsonov izraeli publicista a Begin-Sadat Center for Strategic Studies oldalán megjelent elemzésében, amit az alábbiakban szemlézünk.
Netanjahu soha sem tekintette magát Begin örökösének. Éppen ellenkezőleg: Nethanjahu jeruzsálemi gyermekévei során nem hallhatta túl gyakran, hogy Begint bárki csodálattal említette volna a családtagok közül.
Benjamin Netanjahu édesapja, Bencion idősebb volt, mint Begin, Ze’év Zsabotyinszkij tanítványa és követője volt. Mielőtt Begin megérkezett volna a brit uralom alatt álló Palesztinába, Bencion már Zsabotyinszkij személyi titkára volt és tagja volt annak az aktivista szövetségnek is, amihez Abba Achimeir, Uri Cvi Greenberg, és Jehosua Jevin is tartozott. Bencion Netanjahu is azt a fajta politikai cionizmust támogatta, amely egy vezető hatalom szövetségét keresi. Velük szemben Avraham Stern, David Raziel, majd később Begin és Jichak Samir a britek elleni katonai lázadás útjára léptek — abban bízva, hogy az a függetlenség felé vezet.
Zsabotyinszkij, ahogy Netanjahu apja is, abban hitt, hogy a politikai út előbb való, mint a katonai. Ezért is kereste a britek szövetségét az első világháborúban. Joseph Trumpeldorral felállította a Zsidó Légiót, amelytől azt remélte, hogy majd a zsidó hadsereg és a zsidó állam alapja lehet.
Az 1930-as évekre Zsabotyinszkij felhagyott a britekkel kapcsolatos reményeivel, de a helyett, hogy a katonai utat választotta volna, inkább az USA szövetségét kezdte keresni, amely ekkora már globális hatalommá kezdett válni. Zsabotyinszkij meghalt a holokauszt előtt így — nem tudni, hogy melyik utat választotta volna: azt, amit követője Begin (aki fellázadt a brit hatalom ellen, amiért nem engedte be a zsidókat a mandátum területére, és ezzel hátráltatta a zsidó állam létrejöttét), vagy pedig azt a politikai utat folytatta volna Zsabotyinszkij, amelyet élete végéig is követett.
Ahogy a Hercegek című könyvemben írom: Benjamin Netanjahu nem csak közvetlen utódja volt Bencion Netanjahunak, de ideológiai gyermeke is, illetve az izraeli miniszterelnök egyben Zsabotyinszkij, valamint Milikovszkij ideológiai unokája (az utóbbi mellesleg valóban Benjamin Netanjahu nagyapja volt és egy vérbeli zsabotyinszkijista is egyben) — írja Samsonov.
Benjamin Netanjahu sem nézeteiben, sem beszédeiben, sem pedig cselekedeteiben nem követte Begin lázadó útját, és nem is magasztalta annak miniszterelnökségét, amely alatt sor került a Camp David-i engedményekre, valamint az első libanoni háborúra is.
Netanjahu 13 évnyi miniszterelnöksége során egyszer sem próbált az oslóihoz hasonló utópisztikus békejavaslattal előállni, és azt is ellenezte, hogy Izrael egyoldalú egyezmény részeként kivonuljon Gázából, illetve Libanonból.
Netanjahu az óvatosságot és a felelősségteljes hozzáállást választotta, és az elődeivel ellentétben, akik békében vagy a béke illúziójában reménykedtek, ő inkább a konfliktuskezelés mellett tette le a voksát.
Netanjahu abban hitt és azért dolgozott, hogy közös érdekeken alapuló, csöndes és mély kapcsolatokat hozzon létre az arab országokkal. Mindezt Zsabotyinszkij szellemében tette. Elődeivel szemben ő nem tett engedményeket a béke kedvéért, és nem adott fel területeket írásos szerződésekért cserébe — fogalmaz Samsonov.
Mivel Netanjahu a politikai stratégiát választotta a katonai helyett, ezért közvetlen ideológia örököse Ze’év Zsabotyinszkijnek. Ezért is választja a konfliktuskezelést a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel (PLO), a Hamasszal és a Hezbollah-val szemben, miközben arra koncentrál, hogy kordában tartsa Izrael legnagyobb ellenségét, Iránt. Még ebben a konfliktusban is Netanjahu inkább a politikai erőlködést választotta, és az Egyesült Államokkal közösen a kemény szankciókat preferálja a háborúval szemben. Igaz, hogy felkészült egy iráni reaktor elleni támadásra, amivel meg is fenyegette Iránt, de Washingtonnak mindig jelezte, hogy a támadás csakis „B terv”.
Ezenkívül sikerült kiváló kapcsolatot kialakítania a Fehér Ház jelenlegi lakójával, amelyhez hasonlóan szoros kapcsolatot más ország vezetője nem élvez. Így Netanjahunak sikerült megnyernie az Egyesült Államok támogatását Szíriával, Iránnal és a Palesztin Hatósággal szemben. Továbbá azt is elérte, hogy Amerika elismerje Jeruzsálemet fővárosként és Izrael Golán-fennsík feletti szuverenitását.
Netanjahu olyan kiváló kapcsolatot alakított ki India, Oroszország és kisebb részben Kína vezetőjével, amire korábban nem volt példa. Számtalan személyes találkozón vett részt olyan vezetőkkel, akik korábban, ha lehetett, elkerülték a találkozást az izraeli miniszterelnökökkel és szinte mindig ellenségesen viselkedtek a zsidó állammal.
A törvényi szférában nincs különbség Netanjahu, Begin és Zsabotyinszkij között. Mindhárman tisztelték a bíróságokat és az izraeli törvényeket. Mindhárman a törvény emberei voltak. Netanjahu nem ártott sem a bíróságoknak, sem pedig a bíróknak — írja Samsonov.
Azonban az elmúlt húsz évben, a jobboldal úgy kezdte érezni, hogy a jogi rendszer lényegesen megváltozott. A legfelsőbb bíróság már nem ugyanaz, Aharon Barak főbíró, aktivista forradalma óta. A jobboldalnak az az erős benyomása, hogy a legfelsőbb bíróság ellenzi a júdea-szamáriai zsidó telepek létezését és különösen azok bővítését, valamint hogy a bíróság a baloldali Merec párt és a balos civil szervezetek fészke lett.
Netanjahut akarata ellenére vonták be a játékba, mikor nézetei szerint rágalmazás és hamis szivárogtatások áldozata lett. Ennek ellenére visszafogta magát.
Netanjahuban, Beginben és Zsabotyinszkijban az a közös, hogy mindannyian olyan vezetők, akik évtizedeken keresztül álltak egy-egy mozgalom élén. Mindhármukat kemény kritikával illették a tudományos körökben, a baloldalon és a médiában is. Mindhármukat radikálisnak, fasisztának, gyűlöletkeltőnek és populistának állították be. Ben-Gurion és az újságok Begint állandóan kipellengérezték. De Ben-Gurion Zsabotyinszkijt is a „Vlagyimir Hitler” gúnynévvel ócsárolta.
Az volt a mélypont, mikor Ben-Gurion megparancsolta Jichak Rabinnak, hogy támadja meg a holokauszt-túlélőket szállító, Altalena nevű hajót, miközben tökéletesen tisztában volt vele, hogy a hajó nem jelent veszélyt, és hogy a fedélzeten utazik Begin, az ellenzék vezetője is.
Az elit állandóan rágalmakkal illette a három jobboldali vezetőt, de minél inkább becsmérelték őket, a saját táboruk szemében egyre nőtt az értékük. A támogatóikat csőcseléknek állították be, üresfejű tömegnek, akiket pórázon rángat a populista vezetőjük.
Ha valaki össze akarja hasonlítani Netanjahut Beginnel vagy Ben-Gurionnal, akkor jobb, ha a tényeknél marad és nem próbálja átformálni a valóságot vagy a történelmet úgy, hogy az a saját politikai nézeteit támassza alá
— zárja elemzését Samsonov.
