Összesen 10 évet kapott, 3 évet ült börtönben, mintegy 1700 zsidó deportálása és halála szárad a lelkén. Röviden ezt kell tudni Maurice Paponról, akit a Vichy-korszakban elkövetett bűnei miatt viszonylag későn ért el a törvény hosszú keze. Mielőtt azonban bíróság elé került volna, szép közigazgatási és politikai karriert futott be Franciaországban, volt képviselő, majd karrierje csúcsán 1978 és 1981 között a liberális-centrista Valéry Giscard d‘Estaing költségvetési minisztere volt. Soós Eszter Petronella írása.
Papon közigazgatási vezetőként szolgált a Vichy-rezsim időszakában (is), a bordeux-i prefekturán kollaborált a németekkel, és ebben a minőségében volt felelős mintegy 1700 zsidó Auschwitzba deportálásáért, a deportálások engedélyezéséért.
A németek nem panaszkodtak az együttműködési készségére, de 1943-tól már az ellenállás soraiban bukkant fel.
Mivel Papon ügyesen navigált a politika világában, a háború után is szépen ívelt felfele a karrierje: úgy tudni, amikor a szocialisták voltak hatalmon, szocialista volt, amikor Vichy uralkodott, akkor Vichy híve volt, s végül a gaulle-istákon keresztül jutott el a liberális-centrista Giscard köztársasági elnök adminisztrációjába.
Későbbi karrierje sem volt azonban teljesen makulátlan: megúszta az 1961-es és 1962-es párizsi rendőrterrort, amelynek során Algéria miatt tiltakozó emberek tucatjai haltak meg egy-egy tüntetés leverése után. Papon ekkor már párizsi rendőrkapitány, s e gyanús, zavaros ügyek tekintetében is felmerül a – legalábbis vezetői – felelőssége. Posztjáról való távozása után, 1967-től indult el a politikai karrierje a gaulle-isták szárnyai alatt.
Hogy Paponnak konkrétan milyen szerepe volt a második világháború alatt, az az 1981-es elnökválasztási kampány hajrájában derült ki, amikor egy történész azt kutatta, hogy a Bordeaux környéki borkereskedők hogy viszonyultak a németekhez. Ekkor bukkant rá az ún. Zsidóügyi Osztály archív irataira, melyek egy részén Papon aláírása is szerepelt. Az anyagokat közvetítőn keresztül a történész eljuttatta a sajtóhoz.
A nyomozás elindult, de hosszú huzavona után csak 1997-ben (!) kerülhetett sor magára a bírósági tárgyalásra, amelynek a részben politikai jellege tagadhatatlan volt.
Nemcsak Paponról volt itt szó, hanem arról, hogy a Vichy mennyiben német nyomásra cselekedett.
Több történész-kollégájával együtt megjelent a bíróság előtt Robert Paxton is, aki a hetvenes években először foglalkozott a franciaországi kollaboráció kérdésével, nagy politikai vihart kavarva Franciaországban (Paxton kutatásai ugyanis ledöntötték az ellenállás gaulle-ista mítoszát, rámutattak a franciák felelősségére Vichy bűneiben, és bebizonyították, hogy Vichy nem egyszerűen német bábállam volt).
Az igazsághoz az is hozzátartozik azonban, hogy mire a Papon-tárgyalás megkezdődött, Jacques Chirac köztársasági elnök már politikai szinten is felborította a „maroknyi kollaboráns – milliónyi ellenálló” legendáját, és a legmagasabb szinten ismerte el a francia állam felelősségét a zsidók deportálásában.
Pár Papon a „német utasításra cselekedtem”-érvvel védekezett, 1998-ban tíz év börtönre ítélték a deportálások engedélyezése miatt (az ítélet szerint a szervezett náci népirtásról nem tudott). Mivel nem jelentkezett a börtönben a fellebbezése előtt, ahogy azt a törvény előírta, hanem hamis útlevelekkel és álnéven Svájcba menekült, börtönbe is kellett vonulnia, miután visszahozták Franciaországba.
Ebből aztán az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti ügy lett, hogy tudniillik sérült-e Papon tisztességes eljáráshoz való joga, de ez most másodlagos kérdés. Ugyanakkor megromlott egészségi állapotára tekintettel három év után, 2002-ben kiengedték a börtönből.
Maurice Papon 96 évesen halt meg egy szívműtét szövődményei után, 2007-ben.
Azt kérte, hogy mindennek ellenére a Becsültrendjével együtt helyezzék örö nyugalomra, ami komoly felhördülést keltett, lévén elítélése miatt 1998-as hatállyal megfosztották a kitüntetéstől. Papon ugyanakkor ezt a megfosztást nem ismerte el, 2004-ben például elítélték a kitüntetés immáron illegális hordásáért. Úgy hírlik, mégis teljesítették a kívánságát, s a Charles de Gaulle-tól 1961-ben kapott Becsületrenddel együtt temették el.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.