Independent: Rubio várhatóan otthagyja Trumpot, elnöknek készül 2028-ban

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A The Independent értesülései szerint Washingtonban az amerikai külügyminiszter távozását várják. A brit lap úgy tudja, hogy Marco Rubio a 2028-as elnöki választásra készül, és ahhoz már most távolságot kíván tartani Donald Trumptól.

A The Independent úgy tudja, hogy Marco Rubio az adminisztráció több más tagjával együtt hamarosan lemond posztjáról, és azt tervezi, hogy elindul a következő elnöki posztért.

A londoni lap belső forrásai szerint az amerikai külügyminiszter, aki tavaly május óta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója is, a 2028. novemberi republikánus jelöltségért folyó versenyre készül, amelyben jelenleg JD Vance alelnök a fő riválisa.

Magas rangú republikánus források és a brit kormány magas rangú tisztségviselői is még a félidős választási eredmények előtt azt mondták a lapnak, hogy Rubio lemondhat pozíciójáról Trump kormányzatában.

JD Vance: Izrael és az iráni háború miatt vesztettünk

A 2028-as elnökválasztásra készülő alelnök már meg is találta a bűnbakot a republikánusok katasztrófális vereségéért.

„Nem indulhat a választásokon, amíg külügyminiszter marad”

A források még inkább megerősítették ezt, miután a félidős választások lesújtó ítéletet hoztak Trump elnökségéről, és a kongresszus mindkét házában többséget szerző demokraták olyan republikánus fellegvárakat is elfoglaltak, mint Kansas és Texas. A brit lap úgy tudja, hogy Rubio mellett akár még négy másik kabinettag is benyújthatja hamarosan a lemondását.

Egy, a külügyminiszter támogatójának számító washingtoni forrás a The Independentnek úgy fogalmazott, hogy Rubiónak „el kell határolódnia az iráni háborútól, és azt Trumpra kell hárítani.”

„Teljesen logikus, hogy lemondjon és elhagyja a kormányt. Rubio jelenleg a [republikánus] jelöltség legesélyesebbje. Egyértelműen Vance előtt jár. De nem indulhat a választásokon, amíg külügyminiszter marad, és a kormányhoz való kötődése egyébként is csak rontja az esélyeit” − nyilatkozta a brit lapnak.

Marco Rubio's Next Move: Resignation Rumours and 2028 White House Ambitions | US News | News18

U.S. Secretary of State Marco Rubio is reportedly considering resigning from his position as speculation grows about a possible 2028 presidential bid. The reports have raised questions about Rubio's political future and whether he may step away from the State Department to prepare for a campaign.

A héjának számító Rubioval ellentétben izolacionista JD Vance a katasztrofális eredmények után hamar nyilatkozott, és az iráni háborút okolta, hogy érzékeltesse távolságtartását tőle.

Megfigyelők szerint Trump a politikáért és az azt követő félidős vereségekért Pete Hegseth védelmi minisztert teheti felelőssé, de Rubio és Susie Wiles, a Fehér Ház személyzeti főnöke is potenciális bűnbakok lehetnek.

„Az, hogy miért vesztettünk, szinte mindenki számára nyilvánvaló… Azért vesztettünk, mert háború van. Ezt tegnap este maga az elnök is elmondta” – jelentette ki Vance éles hangú beszédében. „Bármilyen őszinte beszélgetésnek arról, hogy hogyan tovább, ebből kell kiindulnia.”

Trump az iráni háborút okolja a republikánusok súlyos választási vereségéért

Az amerikai elnök egy figyelmeztetést is küldött, miután gratulált a demokraták győzelméhez.

A hatalom központjában, de partvonalon

Bár a mostani ciklusban Rubio közelebb került Trumphoz, számos olyan külpolitikai döntésből kizárták, amelyek általában egyértelműen a külügyminiszter hatáskörébe tartoznak − írja a brit lap.

Mind a közel-keleti politika, mind az adminisztráció azon erőfeszítései terén, amelyek célja Oroszország Ukrajna elleni háborújának befejezése, Rubiót nagyrészt háttérbe szorították Trump olyan amatőr megbízottjai javára,  mint Steven Witkoff, az ingatlanfejlesztőből lett „békeügyi különmegbízott”, vagy Jared Kushner, az elnök veje.

Mindazonáltal Rubio kiemelkedő szerepe a kormányzat legfelső vezetésében előnyös pozícióba hozta őt a republikánus versenyben, amennyiben úgy döntene, hogy indul 2028-ban.

A londoni lap szerint egyébként Rubio kedvező benyomást tett a brit kormány magas rangú tisztviselőire is, beleértve mindhárom brit külügyminisztert, akikkel hivatali ideje alatt együtt dolgozott: David Lammy-t, Yvette Coopert és Ed Milibandet.

A The Independent szerint Cooper „rendkívül intelligensnek” és „nagyon jó együttműködő partnernek” tartja Rubiót. Egy magas rangú brit kormányzati forrás is megerősítette azokat a várakozásokat, miszerint Rubio távozik majd a kormányból.

„Nem valószínű, hogy maradni fog” – nyilatkozta a forrás a lapnak, hozzátéve: „Erős elnökjelölt lenne, és arra számítunk, hogy indulni fog a választásokon.”

Fotó: Peter Zay / Anadolu via AFP

Trump nekiment a Nemzetközi Büntetőbíróságnak: „Rubio azért dolgozik, hogy megvédje Bibit”

A Nemzetközi Büntetőbíróság saját magát tette illegitimmé, amikor azt állította, hogy olyan országok állampolgárai ellen is eljárhat, amelyek nem tagjai a bíróságnak.

Marco Rubio: Az embereknek fel kellene nőniük a külpolitika terén

Az amerikai külügyminiszter szerint sok ember nem érti a nukleáris nagyhatalmak közötti kapcsolatok működését.