Izrael „biztonsági aggályok” és diplomáciai elszigeteltsége miatt valószínűleg nem vehet részt a november 9-én kezdődő, a törökországi Antalyában megrendezésre kerülő globális klímacsúcson. Zöld aktivisták figyelmeztetnek, hogy Izrael távolmaradása káros hatással lehet a nemzeti érdekekre, a nemzetközi együttműködésre és a klímakezdeményezésekre.
Összesen 197 ország vesz részt a jövő hónapban Törökországban megrendezésre kerülő globális klímacsúcson,0 várhatóan azonban Izrael nem lesz közöttük. Ez egyrészt állítólagos „biztonsági aggályoknak”, másrészt a zsidó állam diplomáciai elszigeteltségének tudható be – írja a Ynet izraeli portál.
Az izraeli környezetvédelmi minisztérium közölte, hogy kérelmet nyújtott be a török biztonsági hatóságokhoz, de hozzátette: „Jelenleg még nem adták meg az engedélyt a delegáció indulására. Az ügyet azonban jelenleg újra vizsgálják, és végleges döntés még nem született.”
A magánszektor járhat a legrosszabbul
A COP az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének részes felei által évente megrendezett találkozó. Az idei napirenden szerepel a nemzeti kibocsátáscsökkentési célok felülvizsgálata, és egyben megünneplik a globális felmelegedés korlátozását célzó Párizsi Megállapodás hatálybalépésének tizedik évfordulóját.
Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos Izrael részvétele, Colin Price professzor, a Tel-Avivi Egyetem Klíma-kezdeményezésének vezetője elmondta:
„Ez inkább egy politikai konferencia, ezért is fontos, hogy ott legyünk, ugyanúgy, ahogyan az ENSZ-ben is részt veszünk, annak ellenére, hogy nincs nagy befolyásunk. De a jelenlétünk számít.
Idén a helyzet láthatóan más. Az a tény, hogy a konferenciát Törökországban tartják, sokakat visszatart attól, hogy részt vegyenek rajta” – mondt a professzor, aki Izrael várható távolmaradását a „biztonsági aggályok” mellett az ankarai kormányzat „közönyével” is magyarázza.
Price szerint Izrael távolléte leginkább a magánszektorra lehet negatív hatással.
„Nincs láthatóság, nincs kapcsolatépítés és nincs befektetés. Négy évvel ezelőtt sokkal több külföldi befektető volt a vállalatokban. Egy startupban dolgozom, és az elmúlt egy-két évben a befektetők már nem reagálnak. Egyszerűen nem válaszolnak az e-mailjeinkre. Sokkal kevesebb a külföldi befektetés a klímatechnológiában. Ha nem veszünk részt a csúcstalálkozón, lemaradunk ezekről a kapcsolatokról és találkozókról.”
Még a Greenpeace is hiányolja Izraelt a klímacsúcsról
Udi Avni, a Greenpeace Israel társelnöke szintén aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Izrael valószínűleg nem vesz részt az eseményen.
„A világszerte tapasztalható szélsőséges éghajlati események fényében Izrael részvétele a csúcstalálkozón elengedhetetlen” – mondta. „A hivatalos képviselet hiánya káros a nemzeti érdekre és az izraeli közvéleményre nézve.
Ha ez az Eurovíziós Dalfesztivál lenne, a helyzet egészen másképp nézne ki és hangzana.
A kormánynak mindent meg kell tennie, ami hatalmában áll, hogy követelje a házigazdától az izraeli delegáció biztonságának garantálását, vagy kérje az ENSZ-t a csúcstalálkozó helyszínének megváltoztatására.” Az Izraellel szemben egyre ellenségesebb Törökországot közel egy éve választották ki házigazdának.
„Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellentétben a klímacsúcson technikai, de fontos döntések születnek olyan kérdésekben, mint a megújuló energiára való átállás célkitűzései, a környezetvédelmi szabályozások és a zöld technológiák finanszírozása. Ezek a döntések közvetlenül érintik az összes izraeli életminőségét, a megélhetési költségeket és a gazdaságot, a nemzetbiztonságot, valamint azt, hogy mennyire vagyunk képesek megbirkózni a klímaválság következményeivel, beleértve a tűzvészeket és az aszályt is” – bírálta a Greenpeace Israel társelnöke a várható török lépést.
Fotó: COP31




