101 éves korában, Jeruzsálemben elhunyt Lucien Lazare, a francia ellenállás zsidó harcosa, aki részt vett a náci erők kiszorításában Dél-Franciaországból, majd a holokauszt egyik elismert történészévé vált.
Amikor századik születésnapja alkalmából egy interjúban arról kérdezték, mit szeretne útravalóul hagyni a következő generációknak, a válasza csak annyi volt, hogy „Száműzzétek a gyűlöletet!”
Lucien Lazare rendkívüli élete
Lucien Lazare 1924 novemberében született Strasbourgban, és Elzászban nőtt fel. Élete gyökeresen megváltozott Franciaország 1940-es veresége, majd a náci Németországgal együttműködő vichyi rezsim antiszemita törvényeinek bevezetése után.
„Egyik pillanatról a másikra mi, zsidók, a törvényen kívül találtuk magunkat, kirekesztettek bennünket a társadalomból”
– írta később megjelent visszaemlékezéseiben.
Családja Lyonba menekült, ahol csatlakozott a franciaországi zsidó cserkészszervezethez, az Éclaireurs Israélites de France-hoz. A szervezet a föld alatt működő hálózatot épített ki, hogy segítséget nyújtson az üldözött zsidóknak. Lazare hamis személyazonosságok és okiratok felhasználásával segítette a titkos hálózat munkáját. Közreműködött abban is, hogy zsidó gyermekeket biztonságos helyre juttassanak, miközben szüleiket letartóztatták és deportálták.
A 2015-ben megjelent, Le Tapissier de Jérusalem című memoárjában felidézte, hogyan kísért gyermekcsoportokat vonattal Dél-Franciaországon keresztül. Az egyes állomásokon a gyerekeket egyik segítőtől a másikhoz adták tovább, hogy végül biztonságba kerüljenek.
Fegyverrel a nácik ellen
1944-ben Lazare csatlakozott a Vabre környékén működő Marc Haguenau századhoz, amelynek tagjai túlnyomórészt zsidó ellenállók voltak. Az egység a szövetséges repülőgépekről ledobott utánpótlást kapott, német csapatokkal harcolt, és 1944 augusztusában részt vett Castres felszabadításában.
Lazare később részletesen beszámolt arról a pillanatról, amikor egy rajtaütést követően német katonák adták meg magukat. „Hatvanan voltak, ott sorakoztak a mezőn, kezüket a magasba emelve. Egyenruhájuk vérfoltos volt, és úgy reszkettek, mint a falevelek” – írta, majd felidézte, ahogy diadalmasan végigvonult a foglyok előtt, és odakiáltotta nekik:
„Zsidó vagyok!”
Lazare elmondása szerint „hatalmas örömöt” érzett. Úgy fogalmazott, hogy a korábban fegyverekkel felszerelt német katona és a védtelen zsidók közötti erőviszonyok ekkor gyökeresen megfordultak. Az egység később csatlakozott a Jean de Lattre de Tassigny tábornok vezette francia hadsereghez. Harcoltak Kelet-Franciaországban, többek között a Vogézek hegységében, és részt vettek Elzász felszabadításában is.
A világháború után
A háború után Lazare történelmet és földrajzot tanult a Lyoni Egyetemen, majd doktori fokozatot szerzett a Strasbourgi Egyetemen. Franciaországban és Belgiumban tanított, emellett a strasbourgi zsidó közösség főtitkáraként is dolgozott. 1968-ban feleségével, Janine Hemmendingerrel és négy gyermekükkel Izraelbe költözött. Jeruzsálemben 1970-ben megalapította a René Cassin középiskolát, amelynek első igazgatója lett.
Oktatói munkája mellett sokat foglalkozott a franciaországi zsidóság holokauszt alatti történetének kutatásával. Könyveiben dokumentálta a zsidó földalatti mozgalmak tevékenységét, az ellenállási hálózatok szerepét, valamint azoknak az embereknek a történetét, akik a náci üldöztetés idején zsidókat mentettek.
1987-ben csatlakozott a Jad Vasem Világ Igazainak elismeréséért felelős bizottságához, később pedig annak jeruzsálemi albizottságát vezette. Munkájával hozzájárult azoknak a történeteknek a megőrzéséhez, amelyek olyan emberekről szólnak, akik saját életüket kockáztatva mentettek zsidókat.
A Jad Vasem is megemlékezett Lazare elkötelezett kutatói és emlékezetőrző munkájáról, halálát pedig az intézmény és a holokausztkutatás egésze számára jelentős veszteségnek nevezte.
Felesége 2017-ben hunyt el. Lazare-t két fia, két lánya, húsz unokája és mintegy ötven dédunokája gyászolja.
Emlékéből fakadjon áldás!
- 10:00
2025. május 27. - 06:11
2019. július 31. - 10:122019. november 4.
