Az Európai Unió külügyi főképviselője szerdán kijelentette, hogy az EU „mélyen sajnálja” Mahmúd Abbász palesztin elnök döntését, miszerint a parlamenti és az elnökválasztásokat csaknem egy évvel elhalasztja. Kaja Kallas felszólította a palesztin vezetést, hogy tegye lehetővé a demokratikus folyamat lefolytatását.
„Tudatában vagyunk a Palesztin Hatóság előtt álló kihívásoknak és korlátoknak, ugyanakkor ismételten hangsúlyozzuk, hogy fontos a parlamenti és az elnökválasztások mielőbbi megrendezése, összhangban Abbász elnök korábbi kötelezettségvállalásaival” – nyilatkozta Kaja Kallas.
Az EU külügyi főképviselője hozzátette, „már régóta esedékes” lenne, hogy a palesztinok „demokratikus és átlátható választásokat” tartsanak, hogy szavazhassanak „vezetőik és intézményeik képviselőinek megválasztásáról”.
Mint arról lapunk is beszámolt, a palesztin parlamenti választásokat eredetileg november 28-ára, az elnökválasztást pedig 2027 elejére tűzték ki. Mindkettőt jövő év szeptember 11-ére halasztották.
Kallas nem nyilatkozott Abbász terrorista kihívóiról
A Palesztin Hatóság 2006 óta nem tartott törvényhozási választást. Az akkori voksoláson a Hamász szerezte meg a palesztin törvényhozó tanács mandátumainak többségét. A következő évben a terrorszervezet fegyveres erővel átvette az ellenőrzést a Gázai övezet felett, és kiszorította Abbászhoz hű erőket. A mostani késedelem egyik oka az lehetett, írja az Algemeiner, hogy
a Hamász, a Palesztin Iszlám Dzsihád, valamint a Fatah egykori biztonsági vezetője, Mohammed Dahlan által vezetett frakció a választásokra készülve egy politikai szövetség létrehozásáról tárgyaltak.
Az, hogy a Palesztin Hatóság irányítását is egy terrorszervezet – illetve azok koalíciója – veszi át, egyáltalán nem alaptalan aggodalom: a Palestinian Center for Policy and Survey Research (PSR) által a palesztin területeken október 7 és 11 között mért adatok szerint a választásokon a Fatah 22 százalékot, fő riválisa, a Hamász 19 százalékot, az Iszlám Dzishád 2 százalékot, míg a szintén terrorista PFLP 3 százalékot kapott volna.
Kallas nyilatkozatában kijelentette, hogy az EU készen áll a választási folyamat támogatására, többek között „egy uniós választási megfigyelő misszió” kiküldésével. Hozzátette, hogy az EU további támogatása a Palesztin Hatóság számára attól függ, hogy az utóbbi végrehajtja-e a különböző reformokat és megtartja-e a választásokat.
Korrupciós vádak, terrorfinanszírozás
A Palesztin Hatóságot már régóta korrupciós vádak övezik, és fenntartja a hírhedt „pay for slay” (fizetés a gyilkolásért) programot, amely jutalmazza a terroristákat és családtagjaikat az izraeliek ellen elkövetett támadásokért, gyilkosságokért – emlékeztet az amerikai zsidó lap.
E politika keretében hivatalos kifizetéseket nyújtanak az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin foglyoknak, az izraeliek elleni támadásokban meghalt „mártírok” családtagjainak, valamint a terrorista támadások során megsérült palesztinoknak.
Abbasz tavaly bejelentette, hogy leállítja ezeket a kifizetéseket, és szélesebb körű reformokat hajt végre a Palesztin Hatóságon belül,
annak érdekében, hogy nemzetközi támogatást szerezzen a Gázai övezet kormányzásában betöltendő szerepéhez és egy palesztin állam létrehozásához. Mindebből semmi sem lett, a Hatóság továbbra is fizet a terroristáknak és családtagjaiknak.
Kallas nyilatkozata egyébként egy nappal azután hangzott el, hogy Ausztrália, Kanada, Franciaország és az Egyesült Királyság külügyminiszterei is „mélyen kiábrándítónak” minősítették Abbász döntését.







