Ahmed al-Saraa egyszerre építi nemzetközi elfogadottságát és a szíriai hadsereget. Izraelben attól tartanak, hogy a volt dzsihadista vezető hosszabb távú tervei komoly biztonsági fenyegetést jelenthetnek.
Az izraeli védelmi vezetés egyre nagyobb aggodalommal figyeli a Szíriában zajló folyamatokat, mindenekelőtt Ahmed al-Saraa elnöknek a szíriai állam és hadsereg újjáépítésére irányuló lépéseit. Egy magas rangú izraeli védelmi tisztviselő a Walla hírportálnak azt mondta: Jeruzsálemben továbbra sem tudják, milyen irányba kívánja hosszú távon vezetni Szíriát az egykori dzsihadista parancsnok.
Az izraeli értékelés szerint al-Saraa rendkívül tudatosan dolgozik azon, hogy maga mögött hagyja szélsőséges múltjának nemzetközi megítélését. Miközben azonban Washington, Európa és a mérsékelt szunnita arab országok felé pragmatikus politikusként mutatkozik, Izraelben úgy vélik, ideológiailag továbbra sem szakadt el teljesen korábbi világképétől.
„Tudja, hogyan kell minden közönséghez és minden emberhez külön-külön beszélni, és képes az adott helyzethez igazítani magát”
– fogalmazott a magas rangú izraeli tisztviselő.
Nemzetközi legitimitást és külföldi befektetőket keres
Az izraeli értékelés szerint al-Saraa egyik legfontosabb célja rezsimje nemzetközi legitimitásának kiszélesítése. Ennek segítségével végleg maga mögött hagyná korábbi dzsihadista imázsát, és megteremtené a feltételeket ahhoz, hogy államok és nagy nemzetközi vállalatok ismét befektessenek a háborúban súlyosan megrongálódott Szíriában.
„Azon dolgozik, hogy növelje rezsimje nemzetközi legitimitását, eltávolodjon korábbi megítélésétől, és előkészítse a terepet az országok és nagyvállalatok szíriai befektetései előtt, hasonlóan ahhoz, ahogyan Bassár el-Aszad uralmának kezdetén történt. Ezért az ország stabilitása kritikus fontosságú számára”
– mondta a forrás.
Izrael számára azonban éppen az a kérdés, hogy al-Saraa mire kívánja felhasználni ezt a stabilitást és az abból származó gazdasági, diplomáciai és katonai lehetőségeket.
Izrael a szíriai hadsereg újjáépítésétől tart
A legnagyobb aggodalmat az okozza, hogy al-Saraa következetesen dolgozik Szíria újrafegyverzésén és katonai infrastruktúrájának helyreállításán.
Az izraeli védelmi vezetés szerint Damaszkusz katonai támaszpontokat akar újjáépíteni, valamint olyan fegyverrendszereket kíván beszerezni, amelyek korlátozhatják az izraeli hadsereg – mindenekelőtt az izraeli légierő – szíriai műveleti szabadságát.
Különösen érzékeny kérdés a légvédelmi rendszerek telepítése. Izrael az elmúlt években jelentős szabadsággal hajthatott végre légi műveleteket Szíria területén, egy korszerűbb szíriai légvédelem azonban alapvetően megváltoztathatná ezt a helyzetet. A Walla forrása szerint emellett al-Saraa továbbra is lehetőséget biztosít Izraellel ellenséges külföldi szereplők szíriai jelenlétére, amelyet hivatalosan együttműködésként vagy tanácsadói tevékenységként mutatnak be.
Már dandárszintű hadgyakorlatokat tartanak
Jeruzsálemben nemcsak a modern fegyverrendszerek beszerzését figyelik. Az izraeli hírszerzés számára legalább ilyen fontos a szíriai szárazföldi haderő fokozatos újjászervezése.
A szíriai vezetés századokból, zászlóaljakból és dandárokból álló reguláris katonai struktúra létrehozásán dolgozik, a következő lépés pedig az izraeli értékelés szerint már hadosztályok felállítása lehet. A magas rangú tisztviselő szerint a szíriai erők harckészültsége jelenleg még nem magas, de több dandárszintű hadgyakorlatot már végrehajtottak. Izrael ugyanakkor nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy pusztán a jelenlegi technikai képességekből indul ki.
„Semmilyen folyamatot nem veszünk félvállról. Már láttuk, mire képesek a pickupok Szíriában és Irakban, és talán mindenekelőtt a Gázai övezetben” – figyelmeztetett a tisztviselő, nyilvánvalóan arra utalva, hogy viszonylag egyszerűen felszerelt, mozgékony fegyveres erők is súlyos biztonsági fenyegetést jelenthetnek.
Törökország és Szíria viszonya sem olyan egyszerű
Kívülről nézve Ankara és az új damaszkuszi vezetés kapcsolata rendkívül szorosnak tűnik. Az izraeli forrás szerint azonban a háttérben jóval összetettebb a helyzet. Recep Tayyip Erdogan török elnök korábban jelentős támogatást nyújtott al-Saraa erőinek, és Ankara jelenleg is segíti az új szíriai vezetést.
Izraeli értékelés szerint Erdogan azonban most be akarja nyújtani a számlát azért a szerepért, amelyet Törökország az Aszad-rezsim bukásában játszott.
A török elnök olyan befolyást szeretne kialakítani Szíriában, amely nemcsak regionális hatalmát növelné, hanem Donald Trump amerikai elnök szemében is tovább erősítené Ankara jelentőségét. Al-Saraa környezetében azonban korántsem mindenki örül a törökök egyre erőteljesebb jelenlétének. Az izraeli tisztviselő szerint egyesek kifejezetten rosszul viselik Ankara időnként lekezelő, patrónusi hozzáállását.
Ez különösen fontos Izrael számára, amely maga is egyre komolyabb biztonsági fenyegetésként tekint a török katonai jelenlét esetleges szíriai kiterjesztésére.
Al-Saraa bosszút állna a Hezbollah-on?
Más a helyzet Iránnal és a Hezbollah-hal. A Walla forrása szerint jelentős ellenszenv tapasztalható az új szíriai rezsimben mind Teheránnal, mind a libanoni terrorszervezettel szemben. Ez egyelőre nem vezetett nyílt katonai fellépéshez. A damaszkuszi vezetés ugyanakkor korlátozásokat vezetett be a szíriai síitákkal szemben, és igyekszik szigorítani a szíriai–libanoni határ ellenőrzését.
Libanonban mind a hadsereg, mind a Hezbollah potenciális konfliktusforrásként tekint a fejleményekre. Felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy egy újabb libanoni polgárháború esetén al-Saraa erői megpróbálhatnak átlépni Libanon területére. Az izraeli tisztviselő szerint ebben nem kizárólag területi ambíciók játszhatnak szerepet. Al-Saraának személyes és politikai elszámolnivalója is van a Hezbollah-hal, amely Bassár el-Aszad oldalán avatkozott be a szíriai polgárháborúba, és éveken keresztül harcolt azok ellen az erők ellen, amelyekből később az új szíriai vezetés kinőtt.
Dél-Szíria továbbra is komoly veszélyforrás
Izraelt különösen aggasztja a dél-szíriai fegyveres és terrorista csoportok aktivitása.
Az izraeli biztonsági vezetésben egyesek ezt a polgárháború közvetlen folytatásának tekintik: helyi klánok, felekezeti csoportok és különböző fegyveres erők igyekeznek saját érdekeik szerint alakítani a térség jövőjét.
A damaszkuszi rezsim elvileg ellenzi ezeket a folyamatokat, ám egyelőre kérdéses, hogy rendelkezik-e elegendő hatalommal és katonai képességgel ahhoz, hogy valóban ellenőrzése alá vonja az ország déli részét. Az izraeli hadsereg ezért továbbra is magas készültségben figyeli a szíriai határ túloldalán történő fejleményeket.
Hiába fésülködött meg, Izrael továbbra sem bízik benne
Az izraeli védelmi vezetés értékelése szerint Szíria jelenleg még átmeneti állapotban van. Al-Saraa egyszerre próbálja megszilárdítani saját hatalmát, újjáépíteni az államot, megnyerni a Nyugatot és az arab világot, külföldi befektetéseket vonzani, valamint ismét működőképes katonai erőt létrehozni.
Izrael számára azonban továbbra is megválaszolatlan, hogy mi al-Saraa végső stratégiai célja.
A Walla által idézett izraeli értékelés szerint éppen ezért Jeruzsálemben nem az új szíriai vezetés jelenlegi katonai erejét tekintik a legfontosabb kérdésnek, hanem azt, hogy mivé válhat néhány év alatt.







