Nem kibertámadás: elszaporodó mikroalgák miatt vannak vízkorlátozások Izraelben

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

24 órán belül másodszor kellett leállítani Izrael hat, a Földközi-tenger partján található sótalanító üzeméből ötöt a tengervíz szokatlanul magas zavarossága miatt, amely a kutatók szerint az egyiptomi Nílus-delta közelében kialakult mikroalgavirágzásnak köszönhető.

Kedden újabb zavarok keletkeztek Izrael országos vízellátásában: a vízügyi hatóság kedden bejelentette, hogy az ország sótalanító telepjeinek többsége 24 órán belül másodszor is leállt. Ennek azonban nem kibertámadás az oka, hanem a mikroalgák elszapodorodása.

Az éjszakai üzemeltetés után a létesítményeket a tengervíz zavarosságának hirtelen emelkedése miatt ismét leállították – írja az Arutz Sheva.

A vízügyi szektor utasította a helyi hatóságokat, hogy haladéktalanul csökkentsék az öntözést a közparkokban és a mezőgazdasági tevékenységek során, valamint csökkentsék a vízfogyasztást a közterületeken.

Az ivóvízellátás nincs veszélyben Izraelben

A Vízügyi Hatóság hangsúlyozta, hogy „a lakások és háztartások rendszeres vízellátása a szokásos módon folytatódik, és azokon a helyeken, ahol konkrét problémákat tárnak fel, a tevékenység mértékét csökkentik, miközben az üzemeltetési központ célzott intézkedéseket hoz.”

A leállások hétfő délután kezdődtek, amikor a Haderától délre fekvő létesítmények a szokatlan időjárási körülmények miatt leálltak.

Az első leállást követően a partvidéki síkság, valamint a közép- és déli régiók lakóit arra utasították, hogy készüljenek fel esetleges vízszünetekre.

Givatayimban, Rishon Lezionban és Jeruzsálemben is kiadtak hivatalos közleményeket, amelyek ideiglenes szolgáltatáskimaradásokra figyelmeztettek.

How Israel Solved Its Water Crisis? - And Why the World Is Watching?

The Middle East is running out of water. Rivers are shrinking, lakes are disappearing, and entire nations are facing the risk of mass migration due to extreme drought. Iran, Iraq, Syria, Türkiye, Jordan, and Yemen are all struggling with the worst water crisis in modern history. Yet one country stands almost completely immune: Israel.

Nem kibertámadás: nílusi mikroalgák

A közösségi médiában keringő pletykákra reagálva az Izraeli Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság közölte, hogy az esetet nem a kritikus infrastruktúrát célzó kibertámadás okozta.

A hatóságok hangsúlyozták, hogy a meghibásodást kizárólag az elmúlt napokban a régiót érintő szokatlan időjárási körülmények okozták, amelyek a víz összetételének és minőségének változásához vezettek.

Az Izraeli Oceanográfiai és Limnológiai Kutatóintézet kutatói által végzett előzetes vizsgálat arra utal, hogy a Földközi-tenger keleti részén a víz zavarosságát valószínűleg mikroszkopikus algák elszaporodása okozta, amely nyilvánvalóan a Nílus-deltából ered.

A probléma részben az algák rendkívül kis méretéből adódik, ami lehetővé teszi számukra, hogy áthatoljanak a sótalanító létesítmények vízbevezető pontjainál elhelyezett szűrőkön – írja a Ynet izraeli portál.

Az algavirágzás egy természetes jelenség, amelyet olyan tényezők befolyásolnak, mint az időjárás, az óceáni áramlatok és a vízben található szerves anyagok mennyisége. Általában egy bizonyos időtartam alatt alakul ki, majd összeomlik, ezt követően a keletkezett szerves anyagok a vízben lebomlanak.

Fotó: Mostafa Alkharouf / Anadolu via AFP

Vízhiány, sivatagosodás – milyen izraeli tapasztalatokból tanulhatunk?

A talajromlás, a vízhiány, az éghajlatváltozás: összefüggő kihívások.

Új front nyílhat? Feltételezett iráni kibertámadás érte az amerikai ivóvízhálózatot

A csapból is háború folyhat? Amerikai vízműveket értek kibertámadások, a hatóságok szerint egyértelmű ki áll a háttérben.