Megint jöttek, de nem kopogtattak, hanem fenyegettek, az utcákon őrjöngtek, lakásokat törtek fel, aztán ahogy jöttek, vissza is mentek, legalábbis a többségük. A marokkóiak ceutai kiruccanása rosszabbul is végződhetett volna: zsidóellenes hisztériával, pogrommal. Ha nem Ceutában, akkor a spanyol szárazföldön. Ha nem most, pár év múlva.
A 84 ezer fős, többségében keresztények lakta Ceutát ért, valószínűleg Rabatban jóváhagyott pár napos túlturizmus okairól, lehetséges politikai következményeiről számos elemzés jelent meg, az egyik legfontosabb gondolatot Vajda Tamás fogalmazta meg itt, a Neokohnon: „A probléma tehát nem egyszerűen az, hogy több ember érkezik, hanem hogy
egymástól távolodó normarendszerek kerülnek egyre szorosabban egymás mellé. A társadalmi béke nem abból fog megszületni, hogy ezt a feszültséget tilos észrevenni.”
Márpedig a Ceutában gerjesztett feszültséget muszáj észrevenni. A csomagok, hátizsákok nélkül, csak könnyű nyári szerkóban érkező arab fiatalok pillanatok alatt rémuralmat teremtettek a spanyol városban. Ha egy kicsivel több időt hagynak maguknak, megtalálták volna azt a népcsoportot is, amely szerintük felelős a bajaikért.
Minden határon túl
Nem egyszerűen a plebsz szó szoros értelmében vett határátlépéséről meg az európai migránsválságról kell itt beszélni, hanem arról, hogy milyen magatartás- (és így: gondolkodási) mintákat visz át magával a plebsz a határkerítésen. Az egyik ceutai bolttulajdonos megmutatta a Bildnek a teleszkópos botját, amivel kénytelen volt szétzavarni a tolakodó fiatalok tömegeit, egy másik helyi lakos a lapnak elmondta:
„Olyan volt, mint a járvány idején: úgy érezted, jobb bent maradni, mint kimenni az utcára.”
A marokkóiak helyi lakosokat zaklattak, élelmiszert, cigarettát koldultak, illetve áramot a mobiljaikhoz, boltokat rohamoztak meg, loptak, lakásokba próbáltak betörni. Nagy Willkommenskultur mondjuk szerencsére nem fogadta őket.
Ha mintegy vezényszóra nem mennek ismét haza, és kicsit még multikulturálisan elidőznek a festői városban, előbb-utóbb nyilván lett volna idő meg térerő ahhoz, hogy rájöjjenek: Ceutában él egy kis, 2-300 fős zsidó közösség is, amelyet Izraellel együtt felelőssé lehet tenni a bajaikért.
Üldözési mániám van? Lehet, de az ismert mondás szerint az ugye nem jelenti azt, hogy egy nap nem érnek utol.
Ha az 50 ezres marokkói tömeg történetesen úgy dönt, hogy mégis marad Ceutában, egyáltalán nem kizárt, hogy a spanyol hatóságok „humanitárius okokból” átszállítják őket a szárazföldre, és ezzel a szabadon átjárható schengeni övezetbe. Onnantól pedig nagyjából el tudjuk képzelni a folytatást.
Utoljára ugye alig pár hete hallottunk marokkói fiatalokról: miután az országukat Franciaország kiejtette a vb-ről, Hágában a feldühödött szurkolóik azonnal a zsidókat okolták,
egy olyan ház elé vonultak, ahol szerintük izraeli turisták szálltak meg, és „Hamász, Hamász, zsidókat a gázkamrába!” kiáltásokkal adtak hangot frusztrációjuknak. Ezenkívül azt a meglátásukat is közreadták, miszerint „minden zsidó buzi”, ami ismereteim szerint erős túlzás.
Londonban ugyanezt művelték, sőt, pár nappal előtte egyiptomi fiatalok is a „cionistákat” tették felelőssé, amiért a nyolcaddöntőben Argentina kibuktatta Egyiptomot. Érdekes antropológiai megfigyelés: ezek pont ilyen agresszívek az utcán, ha a csapatuk nyer valaki ellen – csak akkor a győzelemről valamiért nem a zsidók tehetnek.
Mai pogromajánlatunk
Természetesen semmilyen újkeletű problémáról nincs szó, aki nyitva tartotta a szemét, láthatta, hogy legalább húsz éve tart a muszlim plebsz agresszív térnyerése a világ legszabadabb társadalmaiban, ide értve azt is, amit azelőtt Európának hívtunk.
De vehetjük Brooklynt is, ahol május elején Hezbollah-zászlót viselő maszkos emberek vonulgattak. Helyi zsidó lakosok a helyzetet „szinte pogromszerűnek” írták le, állítólag csak a rendőrségnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj.
Semmi nem változott: az udvarias elkenés, a lassú behódolás, a „rasszizmus” és „szélsőjobboldaliság” vádjától való félelem. Mintha pl. Berlinben AfD-s keretlegények vernék le a zsidók fejéről a kipát, nem pedig szíriai vagy marokkói bevándorlók.
„Akik az elmúlt hetekben Bagdaddá változtatták Párizst, azok ugyan nagyobbrészt észak-afrikai származású muszlimok, viszont az utcán nem a Próféta követőjeként, hanem egyszerű bűnözőként vannak jelen”
– írta 2005-ös emlékezetes cikkében Váncsa István a párizsi „fiatalokról”, megemlítve, hogy természetesen a „randalírozó csőcselék” lenne az adekvátabb kifejezés. A csőcselék azóta is rendszeresen megmozdul, pláne 2023. október 7-e óta, amikor azt látták, hogy az ő utcai szférájuk összetalálkozik az akadémiai és médiaelitek által gerjesztett Izrael- és zsidóellenességgel.
Izrael és a zsidók ellen lenni gyakorlatilag elfogadott, legitim dolog lett – ez a legjelentősebb anticivilizációs áttörés a III. Birodalom bukása óta. Az új fasizmus pedig szélsőbalról és iszlamista irányból jön.
Meggyőződésem, hogy amit az elmúlt években az Ivy League egyetemeken, valamint az európai, ausztráliai utcákon láttunk antiszemita támadásokban, merényletekben, abból hamarosan rendszertelen pogromok is lesznek. Úgy, hogy az általános fásultság és közöny teszi majd lehetővé őket. Úgy, hogy senki nem veszi észre: ez messze nem csak a zsidókról szól.
Az arab fiatalok tömegeivel kiegészülő nyugati balos-iszlamista szféra irányítói – és a rájuk tekintettel levő, szavazataikra vadászó balos, zöld pártok – nem kevesebbre vállalkoznak, mint a nyugati, zsidó-keresztény civilizáció alapjainak, értékeinek az aláásására. Az izraeli, zsidó célpontok ma még talán szégyenteljesen bagatellizálhatók – de pár év, és nagyon sokan nagyon meg lesznek lepve.
Legkésőbb akkor, ha valakik jönnek, és náluk kopogtatnak.
Fotó: Abu Adem Muhammed / Anadolu via AFP
Seres László összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 12:13
2026. augusztus 1. - 10:05
2026. július 31. - 20:00
2026. augusztus 2.
