A török elnök újabb éles támadást intézett Izrael ellen, ezúttal az amerikai–iráni megállapodás kapcsán. Recep Tayyip Erdogan szerint a „háborúfüggő” izraeli kormány ismét a Közel-Kelet destabilizálásán dolgozik, és nem szabad megengedni, hogy meghiúsítsa a Washington és Teherán között létrejött egyezséget.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Isztambulban, Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kijelentette:
a Közel-Kelet tartós békéje csak akkor valósulhat meg, ha azt a térség országai is támogatják, és Izrael nem akadályozza meg az amerikai–iráni megállapodás végrehajtását.
Erdogan hangsúlyozta, hogy semmilyen olyan rendezés nem lehet tartós, amely nem a régió államainak akaratára és közreműködésére épül.
„Egyetlen olyan megoldás sem lehet tartós, amely nem a térség országainak akaratából és hozzájárulásával születik meg” – fogalmazott a török államfő.
Erdoğan szerint Izrael meg akarja hiúsítani az amerikai–iráni egyezséget
A török elnök azzal vádolta Izraelt, hogy tudatosan próbálja aláásni a Pakisztán közvetítésével létrejött amerikai–iráni megállapodást.
„Szorosan figyelemmel kísérjük az izraeli vezetés kísérleteit, amelyek célja az amerikai–iráni megállapodás felrobbantása” – mondta Erdogan.
Majd rendkívül kemény hangon bírálta Benjamin Netanjahu kormányát.
„A jelenlegi, háborúfüggő izraeli kormánynak nem szabad megengedni, hogy ismét puskapor- és vérszagba borítsa térségünket.”
Ankara az elmúlt hónapokban többször is azt állította, hogy Izrael igyekszik meghiúsítani a Washington és Teherán közötti diplomáciai folyamatot. A török vezetés emellett rendszeresen elítélte az izraeli hadműveleteket Gázában, Libanonban és Szíriában is.
Ankara és Iszlámábád erősítené stratégiai együttműködését
A török elnök beszédében nemcsak a közel-keleti helyzetről szólt, hanem a török–pakisztáni kapcsolatok további bővítéséről is. Erdogan közölte, hogy Ankara a következő években elmélyítené együttműködését Pakisztánnal az energiaipar, a közlekedés, a kritikus ásványkincsek kitermelése, az informatika és a védelmi ipar területén.
A két ország emellett 5 milliárd dolláros kétoldalú kereskedelmi forgalmat tűzött ki célul.
Korábban szombaton török és pakisztáni tisztviselők üzleti fórumon is részt vettek Isztambulban. Alparslan Bayraktar török energiaügyi miniszter itt arról beszélt, hogy török vállalatok szeretnének bekapcsolódni Pakisztán energetikai fejlesztéseibe, miközben Ankara kész megosztani tapasztalatait az ország villamosenergia-rendszerének átalakításában.




