Trump: Egyetlen csapással kiiktathattuk volna az iráni vezetést Hámenei temetésén

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Donald Trump ismét magabiztos hangot ütött meg Benjamin Netanjahuval kapcsolatban. Az amerikai elnök egy interjúban azt állította, hogy az izraeli miniszterelnök „pontosan tudja, ki a főnök”, miközben arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok akár az iráni vezetés teljes felső körét is kiiktathatta volna Ali Hámenei temetésén – de ezt szándékosan nem tette meg, hogy maradjon kivel tárgyalni. A kijelentések újabb betekintést engednek a Washington és Jeruzsálem közötti, a felszín alatt továbbra is feszült viszonyba.

Donald Trump az Axiosnak adott telefoninterjúban azt mondta, arra számít, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök akár már a jövő héten ellátogathat a Fehér Házba. Ugyanakkor az amerikai portál szerint erre valószínűleg csak később kerülhet sor, mivel a július 7–8-i NATO-csúcstalálkozó felülírhatja az elnök programját.

Izraeli tisztviselők ugyanakkor óvatosabban nyilatkoztak. Elmondásuk szerint egyelőre semmilyen előkészület nem zajlik egy washingtoni csúcstalálkozóra, és jelen állás szerint nem tartják valószínűnek, hogy arra már a jövő héten sor kerülne.

„Netanjahu tudja, ki a főnök”

Trump az interjúban a két vezető kapcsolatáról is beszélt.

Elmondása szerint „nagyon jól kijönnek egymással”, majd hozzátette: „Netanjahu tudja, ki a főnök.”

A kijelentés különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy az elmúlt hetekben több amerikai és izraeli sajtóforrás is arról számolt be: Washington és Jeruzsálem között komoly nézeteltérések alakultak ki az Iránnal kötött memorandum, valamint a libanoni helyzet kezelése miatt.

„Népirtásra uszítás”: a török külügyminiszter szankciókat követel Izrael ellen

Fidan felhívott „mindenkit”, hogy „lépjen előre, foglaljon diplomáciai álláspontot, és vezessen be büntetőintézkedéseket” Izrael ellen.

Trump: egyetlen csapással végezhettünk volna az iráni vezetéssel

Az amerikai elnök az interjúban kitért Ali Hamenei néhai iráni legfelsőbb vezető pénteki temetésére is, amelyen az iráni vezetés számos meghatározó alakja részt vett. Trump azt állította, hogy az Egyesült Államoknak lehetősége lett volna egyszerre végezni velük.

„Mind ott voltak. Egyetlen csapás, és mindet kiiktathattuk volna” – fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy ezt szándékosan nem tették meg.

„Nem fogjuk ezt megtenni, mert akkor nem maradna senki, akivel tárgyalni lehetne.”

Trump azt is megkérdőjelezte, hogy az iráni gyász valódi volt-e. „Ha mindenki annyira gyűlölte Hámeneit, akkor miért sírtak? Lehet, hogy csak műkönnyek voltak” – jegyezte meg.

A háttérben továbbra is feszült az amerikai-izraeli viszony?

A most tervezett találkozó lenne Trump és Netanjahu első hivatalos személyes egyeztetése azóta, hogy súlyos nézeteltérések alakultak ki közöttük az Iránnal kapcsolatos amerikai politika miatt.

A nemzetközi sajtó korábban arról számolt be, hogy a múlt hónapban lezajlott egyik telefonbeszélgetésük rendkívül feszült hangulatban zajlott. Források szerint Trump indulatosan bírálta Netanjahut, „őrültnek” nevezte, és azt vetette a szemére, hogy nem mutat kellő hálát az Egyesült Államok támogatásáért.

NYT: Izrael meg akarta gyilkolni Irán külügyminiszterét és parlamenti elnökét

Washington állítólag figyelmeztette is Abbasz Aragcsit és Mohammad Bagher Ghalibafot, hogy Izrael megkísérelheti a meggyilkolásukat.

Netanjahu gratulált Trumpnak az amerikai függetlenség napján

A feszültségek ellenére pénteken ismét telefonon egyeztetett egymással a két vezető. Az izraeli Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint Netanjahu gratulált Trumpnak az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából, és hangsúlyozta, hogy

Amerika továbbra is a világ szabadságának egyik legfontosabb garanciája.

A közlemény szerint az izraeli kormányfő kiemelte, hogy Izrael nagyra értékeli a két ország közötti szoros szövetséget, a két vezető pedig megállapodott abban, hogy a közeljövőben személyesen is találkoznak az Egyesült Államokban. Korábbi sajtóértesülések szerint erre várhatóan szeptemberben, az ENSZ Közgyűlésének idején kerülhet sor, ugyanakkor a találkozót ennél korábban is megtarthatják. Hivatalos időpontot egyelőre egyik fél sem jelentett be.

Happy 250! – avagy mit adtak nekünk az amerikaiak?

Az egyéni jogok, a szabadság, a felelősség, a vallási és vélemény-tolerancia nemzetegyesítő erővel bír.