Trump bejelentette az iráni tárgyalást, amit Teherán azonnal visszautasított

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Miközben Donald Trump áttörésről beszél, Irán hűti a kedélyeket: Teherán szerint szó sincs közvetlen tárgyalásokról az Egyesült Államokkal, csak technikai egyeztetések zajlanak Katar közvetítésével.

Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump veje és közel-keleti tanácsadója kedden Dohába érkezett, ahol katari közvetítőkkel tárgyalnak az iráni egyeztetésekről, valamint más regionális ügyekről, köztük Libanonról. A katari külügyminisztérium szóvivője, Majed Al Ansari egy sajtótájékoztatón egyértelművé tette: az amerikai delegáció nem közvetlenül az irániakkal tárgyal.

„Steve Witkoff és Jared Kushner azért vannak Dohában, hogy közvetítőkkel és katari tisztviselőkkel találkozzanak. A megbeszélések minden regionális kérdést érintenek, köztük természetesen az Iránnal kapcsolatos tárgyalásokat, de Libanont is” – mondta Ansari. Majd még világosabban fogalmazott:

„Nem azért vannak itt, hogy az irániakkal tárgyaljanak.”

Trump bejelentése ellentmond a valóságnak

Ez éles ellentétben áll Donald Trump hétfői kijelentésével. Az amerikai elnök a Truth Social platformon azt írta: „Irán találkozót kért. Holnap Dohában sor is kerül rá!” Ehhez képest sem Katar, sem Irán nem tud ilyen találkozóról.

Ansari szerint legjobb tudomása szerint a következő napokban semmilyen közvetlen amerikai–iráni magas szintű megbeszélés nincs betervezve, és jelenleg magas rangú iráni delegáció sincs Katarban.

Technikai tárgyalások viszont zajlanak

A háttérben ugyanakkor folytatódnak az úgynevezett technikai egyeztetések, amelyek később akár politikai szintre emelkedhetnek. A katari szóvivő szerint ezek a megbeszélések több párhuzamos csatornán zajlanak: az egyik az iráni nukleáris programmal foglalkozik, a másik gazdasági kérdésekkel, különösen az állami működés és szankciók témájával, míg a harmadik regionális biztonsági ügyeket érint. Ansari hangsúlyozta, hogy ezek a technikai tárgyalások nem álltak le, folyamatosan zajlanak.

Később egy magas rangú Trump-adminisztrációs tisztviselő is megerősítette, hogy Witkoff és Kushner kedden Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnökkel és más közvetítőkkel találkozik, hogy folytassák a párbeszédet az amerikai–iráni memorandum végrehajtásáról.

Érdekes módon a Fehér Ház közleménye sem említett semmiféle közvetlen amerikai–iráni találkozót.

Szerdán külön-külön ülhetnek tárgyalóasztalhoz

Az amerikai kormány egyik tisztviselője szerint szerdán várhatóan az amerikai és az iráni delegáció is részt vesz tárgyalásokon, de külön, közvetítők jelenlétében. A közvetítést Katar és Pakisztán végzi. Ez gyakorlatilag indirekt tárgyalási formát jelent, amely nem új az amerikai–iráni diplomáciában: korábban is előfordult, hogy a két fél ugyanazon városban tartózkodott, de nem ült le közvetlenül egymással.

Teherán bosszúhadjáratot indított: vádat emeltek a sah trónörököse és emigráns újságírók ellen

Az iszlamista rezsim szerint a trónörökös Reza Pahlavi a felelős a januári tüntetésekért.

A június 17-i memorandum még mindig törékeny

A mostani egyeztetések hátterében a június 17-én aláírt 14 pontos egyetértési nyilatkozat (MoU) áll. Ez az ideiglenes megállapodás 60 napot biztosít Washington és Teherán számára, hogy végleges egyezséget dolgozzanak ki az év elején kirobbant konfliktus lezárására. A háború február 28-án kezdődött az amerikai és izraeli csapásokkal, amelyek iráni katonai és nukleáris célpontokat értek.

A memorandum legfontosabb nyitott kérdései továbbra is Irán nukleáris programjának jövője, az urándúsítás kérdése, a Hormuzi-szoros biztonsága, az iráni befagyasztott vagyon felszabadítása és az olajszankciók enyhítése. Izrael hivatalosan nem vett részt a megállapodás kidolgozásában, és Benjamin Netanjahu kormánya nyíltan távolságot tart az egyezségtől.

Jeruzsálem fő kifogása, hogy a memorandum nem oldja meg a legfontosabb stratégiai problémákat: sem Irán ballisztikus rakétaprogramját, sem a rezsim fennmaradásának kérdését, és az iráni nukleáris kapacitások felszámolását sem garantálja.

Teherán: közel sincs még nincs szó végleges megállapodásról

Az iráni külügyi szóvivő, Esmaeil Baghaei kedden szintén cáfolta, hogy közvetlen amerikai–iráni tárgyalások következnének. Elmondása szerint egy iráni szakértői delegáció Dohába utazik, hogy Katarral egyeztessen a memorandum egyes pontjainak végrehajtásáról, különösen a befagyasztott iráni pénzeszközök felszabadításáról.

„Még nem léptünk be a végleges megállapodásról szóló tárgyalási szakaszba” – mondta Baghaei.

Ezzel lényegében Teherán is azt üzente, hogy a diplomáciai folyamat továbbra is korai, bizonytalan fázisban van.

Lézerfegyverekkel felszerelt tankokat állítana hadrendbe az ázsiai nagyhatalom

10 kW-os lézerfegyverekkel szerelnék fel az Arjun harckocsikat.

Irán fenyeget: új amerikai csapásra azonnal válaszol

Baghaei egyúttal figyelmeztetést is küldött Washingtonnak. Kijelentette, hogy Irán nem hagy válasz nélkül semmilyen amerikai lépést, amely megsérti a memorandumot.

„Az Iráni Iszlám Köztársaság elleni bármilyen agresszióra azonnali és határozott válasz érkezik” – fogalmazott. Szerinte minden újabb amerikai katonai akció a memorandum első cikkelyének megsértését jelentené, és súlyosan veszélyeztetné a tárgyalási folyamatot.

Washingtonban is nő az elégedetlenség

Közben Washingtonban sem csillapodnak a kérdések. A Politico beszámolója szerint Steve Witkoff és Marco Rubio külügyminiszter feszült hangulatú háttérbeszélgetést tartott kongresszusi képviselőknek, ahol több törvényhozó kemény kérdéseket tett fel az Iránnak nyújtott szankciós könnyítésekről.

Különösen az foglalkoztatja a kongresszust, hogy mekkora olajbevételhez juthat Irán a megállapodás nyomán, és mi lesz a dúsított uránkészletével.

A demokrata szenátor Chuck Schumer élesen bírálta a kormányt. Szerinte az adminisztráció megerősítette számára, hogy Irán milliárdos olajbevételekhez juthat, miközben továbbra is komoly nyomásgyakorlási képességet tart fenn a Hormuzi-szoros felett. Schumer a tájékoztatót „késedelmesnek, hiányosnak és részletektől mentesnek” nevezte.

Izraeli védelmi miniszter: Izraelnek egy négyzetcenti sem kell Libanonból, de a Hezbollaht le kell fegyvezerni!

Az izraeli kormány gyértelműen kijelentette, amit mindenki tudott, kivéve az Izraelt agresszióval vádolókat.