Zsidó demokrata szenátort zaklattak a San Franciscó-i Transz Pride-on Izrael állítólagos támogatása miatt. Bár a politikus cionistának vallja magát, politikai pályafutása és nyilatkozatai egészen más képet mutatnak.
A hétvégén nagy visszhangot váltott ki az a közösségi médiában terjedő videó, amelyen Scott Wiener, Kalifornia demokrata állami szenátora és San Francisco kongresszusi képviselőjelöltje az Izrael-ellenes erők bírálatainak kereszttüzébe kerül a Trans March Pride-felvonuláson.
Gázával kapcsolatos álláspontja miatt támadták rá a Prideon
A felvételeken látható, amint tüntetők egy csoportja követi a demokrata politikus a Dolores Parkban, miközben azt kiabálják:
„Borzasztó voltál Gázával kapcsolatban. Nincs többé helyed itt, Scott!”
A demonstrálók a politikus Izraellel és a gázai háborúval kapcsolatos álláspontját támadták. Wiener szerint az egyik résztvevő korábban egy repülőtéren is zaklatta őt, és „beszennyezett vérvonalára” tett megjegyzéseket.
A politikus egy idei kongresszusi vitán még nem volt hajlandó népirtásnak nevezni az izraeli hadműveleteket Gázában, ám egy héttel később már megváltoztatta álláspontját, és ő is a „népirtás” kifejezést kezdte használni.
A zsidó származású Wiener – akit Kalifornia egyik legprogresszívebb törvényhozójaként tartanak számon – közölte, hogy a zaklatás, a fenyegetések és a fizikai megfélemlítés miatt kénytelen volt elhagyni a rendezvényt. Közösségi oldalán azt írta: 2004 óta először kellett idő előtt távoznia a Trans Marchról, mert saját maga és munkatársai biztonságát is veszélyben érezte.
A politikus régóta kiáll a transznemű emberek jogai mellett. Egyúttal támogatja Izrael állam létezéshez való jogát is, miközben rendszeresen bírálja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányát.
Amikor a forradalom felfalja a gyermekeit
Az ügyet kommentáló JFeed szerkesztőségi véleménycikke szerint a történtek fontos tanulsággal szolgálnak. A lap úgy fogalmaz, hogy a zsidó történelem egyik legrégebbi leckéje, miszerint
nincs olyan mértékű önmegtagadás vagy politikai engedmény, amely végül elfogadást eredményezne azok részéről, akik eleve ellenségként tekintenek a zsidókra.
A cikk emlékeztet arra, hogy Wiener már 2023. október 7. után alig néhány nappal, még azelőtt bírálta Izraelt a Gázában kialakuló „humanitárius katasztrófa” miatt, hogy az izraeli szárazföldi hadművelet egyáltalán megkezdődött volna.
A JFeed azt is kiemeli, hogy Wiener támogatja az Izraelnek szánt támadó fegyverek szállításának leállítását is, végül szintén emlékeztetett arra hogy a politikus idén januárban már azokhoz csatlakozott, akik „népirtásnak” nevezik Izrael gázai hadműveleteit. A lap szerint bár Wiener továbbra is cionistának vallja magát, politikai pályafutása és nyilatkozatai egészen más képet mutatnak.





