A zsidó származású demokrata politikus a mecsetben Izraelt népirtással vádolta meg, majd a Korán egyik, az iszlám egyistenhitre utaló szúráját is elszavalta.
Brad Lander, New York korábbi pénzügyi ellenőre, aki jelenleg progresszív zsidó demokrataként a helyi kongresszusi képviselői helyért indul, egy olyan queensi mecsetben tett látogatást, amely korábban holokauszttagadó és Hamászt támogató kijelentések miatt került reflektorfénybe.
Izraelt ekézve akar képviselő lenni a progresszív zsidó politikus
A Közel-Kelet Média Kutatóintézet (MEMRI) csütörtökön tett közzé egy videót, amelyen Lander a május 15-i pénteki imán vesz részt a queensi Al-Khoei Iszlám Központban.
„Büszke zsidó New York-iként úgy gondolom, hogy Izrael gázai népirtása szentségtörés, és sérti azt az alapelvet, hogy minden ember Isten képmására teremtetett”
– fogalmazott Lander.
A politikus, aki Zohran Mamdani New York-i polgármester kampányát is segítette, azt is kijelentette, hogy szerinte Izrael libanoni „megszállása” is „akár népirtássá válhat”.
A New York állam 10. kongresszusi körzetében induló demokrata politikus ezt követően arabul elszavalta a Korán egyik legismertebb fejezetét, az al-Ihlász szúrát, amely hangsúlyozza Isten egységét, és kimondja: Allah „nem nemzett és nem nemzetett, és nincs hozzá fogható”.
A közösségi médiában gyorsan elterjedt videón hallható, amint a mecset imámja a síita Mahdi-imát idézi, amely a síita hagyomány szerint a Mahdi eljöveteléért könyörög, és többek között „a hitetlenek kard általi elpusztításáról” beszél. Az ima péntekenként gyakran elhangzik síita közösségekben.
Hamász-párti mecsetbe ment Lander
A Washington Free Beacon szerint az Al-Khoei Iszlám Központnak volt már pár vitatott megnyilvánulása a holokauszttal és a Hamásszal kapcsolatban.
A mecset vezetője, Fadhel Al-Sahlani sejk – aki korábban találkozott Zohran Mamdani New York-i polgármesterrel is – egy 2006-os interjúban azt állította a New York Sunnak, hogy a nácik által meggyilkolt hatmillió zsidó száma szerinte „túlzó”.
„Az említett számok túl magasak” – mondta akkor a sejk, bár hozzátette, hogy a zsidók meggyilkolása a második világháború idején „igazságtalanság” volt. Később a BeliefNetnek adott interjújában Al-Sahlani arról beszélt, hogy vannak „neves tudósok”, akik vitatják a meggyilkolt zsidók számát, és úgy vélik, mindezt „cionisták találták ki”. A sejk megerősítette, hogy nézeteinek forrása a hírhedt holokauszttagadó David Irving volt.
Al-Sahlani 2023 novemberében, egy hónappal az október 7-i terrortámadás után a Hamászt is méltatta.
„A Hamász óriási változást hozott, nemcsak az arab és muszlim világban, hanem az egész világon”
– mondta, miközben hálát adott Allahnak.
A csütörtökön közzétett Emerson College-felmérés szerint Lander jelentős előnnyel vezet a demokrata előválasztáson a hivatalban lévő Dan Goldman kongresszusi képviselővel szemben. A választást sokan a New York-i Demokrata Párt irányvonaláról szóló politikai erőpróbának tekintik: az AIPAC által támogatott, Izrael-barát Goldman áll szemben a progresszív Landerral, aki rendszeresen népirtással vádolja a zsidó államot. Az Emerson felmérése alapján Lander 57 százalékon áll, míg Goldman támogatottsága 23 százalék.







