III. Károly brit király kedden az amerikai kongresszus együttes ülésén tartott beszédében többször is kiemelte azokat a történelmi és kulturális kötelékeket, amelyek tartós kapcsolatot teremtettek az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között.
III. Károly az Egyesült Államok britektől való függetlenségének 250. évfordulóján háláját fejezte ki, hogy a két ország összefogott „az emberiség történelmének egyik legjelentősebb szövetségének” megteremtése érdekében, és arra szólított fel:
„ne hallgassunk azokra a hangos felhívásokra, amelyek egyre nagyobb befelé fordulásra buzdítanak”.
A brit király kedden az amerikai kongresszus együttes ülésén – amelyen természetesen jelen volt Donald Trump elnök is – tartott beszédében többször is kiemelte az amerikai-brit kötelékek történelmi fontosságát. De míg alapvetően egyesítő, optimista hangnemben beszélt, egy sor finom figyelmeztetést is megfogalmazott, amelyekben arra buzdította az amerikai vezetőket, hogy továbbra is működjenek együtt és vegyenek részt a globális ügyekben – írja az AP.
III. Károly a fékek és ellensúlyok szerepét hangsúlyozta
Elmondta, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti szövetség, amelyet Donald Trump elnök iráni háborúja újra próbára tett, „nem támaszkodhat a múltbeli eredményekre”.
Charles „megingathatatlan elszántságra” szólított fel Ukrajna támogatásában Oroszországgal szemben, és dicsérte a NATO-t, amelyet Trump az elmúlt években többször is élesen bírált.
„Ukrajna és bátor népe védelméhez rendíthetetlen elszántságra van szükség, annak érdekében, hogy valóban igazságos és tartós békét teremtsünk” – hangsúlyozta.
A király kijelentette: a NATO-ra szükség van Ukrajna védelméhez, valamint „egymás védelméhez, polgáraink és érdekeink védelméhez, valamint ahhoz, hogy az észak-amerikaiakat és az európaiakat megóvjuk közös ellenségeinktől”. Mint mondta, imádkozik, hogy a hidegháborúban létrejött NATO-szövetség fennmaradjon.
Egy ponton Károly a végrehajtó hatalomra vonatkozó fékek és ellensúlyok elvét a Magna Cartáig vezette vissza, az 1215-ben János király által aláírt alapvető jogi dokumentumig. Ez némi célzás lehetett arra, hogy Trump az év elején a The New York Timesnak azt nyilatkozta, hogy őt csupán „saját erkölcsi elvei” korlátozzák.
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös értékeiről beszélve a király kétpárti álló ovációt kapott, amikor dicsérte a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét.
Számos kongresszusi képviselő – republikánusok és demokraták egyaránt – aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Trump túllépte a végrehajtói hatáskörét, és jobban be kell tartania a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
„Ha mi nem lennénk, önök ma franciául beszélnének”
Károly érintette azt a botrányt is, amely mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban felkavarta a politikai életet: utalt Jeffrey Epstein áldozataira, az elítélt szexuális bűnözőre, akinek kapcsolatai voltak brit tisztviselőkkel, köztük a király testvérével, Andrással.
Beszéde előtt a királyt a Capitoliumban többen is felkérték, hogy látogatása során találkozzon Epstein áldozataival.
Noha nem említette közvetlenül az elítélt szexuális bűnözőt, utalt az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban meglévő „közös erőre”, amelynek célja „azok támogatása, akik olyan társadalmi bajok áldozatai, amelyek ma sajnos mindkét társadalmunkban jelen vannak”.
Trump kedd késő este állami vacsorán látta vendégül a királyi párt a Fehér Ház Keleti Szobájában. Körülbelül 130 vendég foglalt helyet a két hosszú asztalnál, a vendégek között voltak olyan technológiai iparági vezetők, mint az Apple leköszönő vezérigazgatója, Tim Cook, és az Amazon alapítója, Jeff Bezos, valamint konzervatív legfelsőbb bírósági bírák és több Fox News-újságíró és műsorvezető – írja az AP.
III. Károly az állami vacsorán tartott beszédében egy kisebb poént is megeresztett Donald Trump irányába, aki januárban azt mondta az európai vezetőknek, hogy a második világháborúban az Egyesült Államok segítsége nélkül ma németül beszélnének.
„Ki merem jelenteni, hogy ha mi nem lennénk, önök ma franciául beszélnének” – jegyezte meg tréfásan Károly.
Károly mindössze a második brit uralkodó, aki beszédet mondott a kongresszus együttes ülésén. Édesanyja, II. Erzsébet királynő 1991-ben tartott hasonló beszédet, amelyben kiemelte a két ország közötti történelmi kapcsolatokat és demokratikus értékeik fontosságát.
Károly négynapos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, amelynek célja egyrészt az amerikai függetlenség megünneplése, másrészt az ország és az Egyesült Királyság között megromlott kapcsolatok helyreállítása.
Fotó: Henry NICHOLLS / AFP






A londoni City elküldte a követét az USA-ba meghatározni a követelményeit Trump számára.
De az is sokat mondó, hogy Netanjahu a kormányzása alatt már négyszer (!) mondott beszédet az amerikai Kongresszus két házának együttes ülésén, – legutóbb 2024-ben, de korábban volt olyan is, amikor Obamához be se nézett, mert csak a Kongresszus hívta meg – míg a brit királynak ez volt a második (!) beszéde kétszer annyi idő alatt, 1991-ben kezdte Erzsébet.
Bibinek az USA-ban mindig nagy éljenzésben volt része, a beszédeit szűnni nem akaró viharos vastapssal fejezte be, standing ovation meg ilyenek, elszégyelhette volna magát Brezsnyev.
Viszont a brit király nem ennyire népszerű az amerikai zsidó lobbi köreiben, pedig a tesóik is igyekeznek a brit parlamentben, csak ők a másik végről valók, ők nem arra használják fel Bibit, hogy Izraelt erősítse, hanem hogy leamortizálja.
Bibi nem is nagyon jár oda, legutóbb még Johnson hívta meg 2023-ban, de akkor sem mondott beszédet, meg korábban sem, pedig Johnson a Trump féle vonal embere, amíg le nem amortizálta őt is a brit parlament Erzsébettel közösen.
Ezzel együtt még mindig nem derült ki, hogy az iráni háborúval mi az USA célja, de az sem, hogy Bibi hova van bekötve. Mert úgy néz ki, hogy Izrael randalírozásának hamarosan vége a térségben, a britek már nagyon rajta vannak a projekten. Akárcsak az ukrán háborún, amik nem igazán tetszenek Trumpnak, de szegény mit csinálhat? Legfeljebb bólogat, amikor a királytól megkapja a követelményeket.
Trump már biztosan közölte Bibivel és Karcsival ,
hogy több háborút ne robbantsanak ki a zsidók ,
mert az USA ezt a kettőt sem tudja finanszírozni …
De, csak neked lesz rossz. :))
A parlamentáris monarchia egy rendkivül szánalmas dolog. Az angol királyi család pedig nem más és nem több mint egy rendkivül drága, cirkuszi parádés-ló tenyészet. Röhely ahogyan pukedliznek és hajlonganak előttük, mintha nem is a 21-ik században élnének.