Trump örülhet: az Egyesült Arab Emírségek otthagyja az OPEC-et

Az iráni háború kitörése óta az Egyesült Arab Emírségek folyamatosan panaszkodott a szomszédos országokra. Most az Öböl-menti állam bejelentette, hogy kilép az OPEC-ből, az olajexportáló államok szövetségéből.

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette kilépését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A lépés május 1-jén lép hatályba – közölték kedden az állami lapok.

A WAM állami hírügynökség közleménye szerint a döntés hátterében egy alapos mérlegelés áll, amely figyelembe veszi a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szorosban fennálló „zavarokat” is.

„Ez a döntés tükrözi az Egyesült Arab Emírségek hosszú távú stratégiai és gazdasági elképzeléseit, valamint fejlődő energiaprofilját”, amihez hozzátartozik a belföldi energiatermelésbe történő fokozott befektetés is – írja a közlemény.

Oroszországot nem az EU, hanem az OPEC fenyegeti igazán

Azonban az OPEC enyhe termelési emelése egyelőre nem elég, hogy bedőljön az olajár. A közgazdász szerint az európai politikusok elszúrták a „gazdasági háborújukat”.

Az Emírségek távozása az OPEC-ből: csapás a szaúdiakra

A kilépés hátterében az Emírségek és Szaúd-Arábia közötti feszültségek is állnak. Az Irán elleni háború során az Emírségek emellett súlyos vádakat fogalmaztak meg más arab államok ellen.

A döntés súlyos csapást jelent az exportáló országok és azok de facto vezetője, Szaúd-Arábia számára, különösen mivel az iráni háború máris történelmi energiaválságot váltott ki és bizonytalanságba taszította a világgazdaságot – írja a német Welt.

A szervezet régi tagjának váratlan kilépése gyengítheti az OPEC-et, amely a geopolitikai kérdésekkel vagy a kitermelési kvótákkal kapcsolatos belső nézeteltérések ellenére általában igyekezett egységes fellépést tanúsítani.

Donald Trump amerikai elnök számára viszont az Egyesült Arab Emírségek kilépése nagy siker. Ő azzal vádolta a szervezetet, hogy mesterségesen felfújt olajárakkal „kizsákmányolja” a világ többi részét. Trump emellett az Egyesült Államok Öböl-menti államoknak nyújtott katonai támogatását is az olajárakhoz kötötte: miközben az USA védte az OPEC-tagokat, azok magas árakkal használták ki a helyzetet.

Az Egyesült Arab Emírségek továbbra is elkötelezett a piaci stabilitás mellett, és ennek érdekében továbbra is együttműködik a termelőkkel és a fogyasztókkal

közölte az energiaügyi minisztérium. Az OPEC-ből való kilépés nagyobb rugalmasságot biztosít az Egyesült Arab Emírségeknek a piaci változásokra való reagáláshoz – tette hozzá a minisztérium.

„Ismételten kifejezzük elismerésünket mind az OPEC, mind az OPEC+ szövetség erőfeszítései iránt, és sikert kívánunk nekik” – közölte az energiaügyi minisztérium.

Titkos katonai együttműködés: Izrael Vaskupolát és katonákat küldött az Emírségekbe

Ez volt az első alkalom, hogy Izrael külföldre telepítette ikonikus légvédelmi rendszerét, és az első eset, hogy azt Izraelen és az Egyesült Államokon kívül is bevetették.

Irán folyamatos agressziója lehetett az egyik fő ok

A kilépést az Egyesült Arab Emírségek más arab államokkal szembeni éles bírálata előzte meg – írja a német lap. Az ország, amelyet a régió gazdasági központjának és Washington egyik legfontosabb szövetségesének tekintenek, azzal vádolta szomszédjait, hogy a háború alatt nem védték meg kellőképpen az iráni rakétatámadásoktól.

A szintén OPEC-tag Irán hetekig támadta drónokkal és rakétákkal az Öböl-országokat.

Teheránnak a Hormuzi-szorosban a hajók ellen elkövetett támadásai szintén jelentősen korlátozták az Egyesült Arab Emírségek olajexport-képességét, veszélybe sodorva ezzel gazdasága alapjait – emlékeztet a CNBC.

Ezzel együtt az Emírségek nem fejtette ki egyértelműen, miért döntött úgy, hogy most kilép az OPEC-ből. Az energiaügyi minisztérium közleménye szerint a termelési politika és kapacitás átfogó felülvizsgálatát követően arra a következtetésre jutott, hogy a szervezetből való kilépés „nemzeti érdekeit szolgálja”.

Az Egyesült Arab Emírségek közel hat évtizeden át meghatározó szerepet játszott az OPEC döntéseiben. Februárban a szervezet harmadik legnagyobb olajtermelője volt Szaúd-Arábia és Irak után. Az öböl-menti állam 1967-ben, a szervezet megalakulását követően hét évvel csatlakozott az OPEC-hez.

Fotó: Karim SAHIB / AFP

Az Emírségek kész háborúba menni Iránnal a Hormuzi-szoros megnyitásáért

Abu Dhabi iráni fennhatóság alatt álló szigetek elfoglalását javasolta Amerikának.