Trump szerint „gondoskodni fognak az uránról”, Irán tovább támadja az Öböl-államokat

Az Egyesült Államok szorosan együttműködik majd a szerinte „rezsimváltáson” átesett Iránnal, és tárgyalásokat fog folytatni Teheránnal a vámok és szankciók enyhítéséről – jelentette be Donald Trump a kéthetes tűzszünet kihirdetése után. Irán azonban továbbra is támadja a régió arab államait.

„Az Egyesült Államok Iránnal együttműködve kiássa és eltávolítja az összes mélyen eltemetett… nukleáris port” – írja Donald Trump Truth Social platformján, megjegyezve, hogy az iráni nukleáris készletek ellen 2025 júniusában végrehajtott csapások eredményeire utal.

„Nem lesz urándúsítás. Az Iránnak katonai fegyvereket szállító országokra azonnal vámokat vetünk ki,

az Egyesült Államokba értékesített minden áru után 50%-os vámot, amely azonnal hatályba lép. Kivételek és mentességek nem lesznek!” – ígérte az amerikai elnök.

Trump nem aggódik Irán uránkészlete miatt

Donald Trump az AFP-nek nyilatkozva elmondta, hogy Irán uránkészleteire a Teheránnal kötött kéthetes tűzszüneti megállapodás keretében oda fognak figyelni.

„Erről teljes mértékben gondoskodni fognak, különben nem egyeztem volna bele” – mondta Trump egy telefonos interjúban, amikor arról kérdezték, mi fog történni Irán dúsított uránjával. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok „teljes és tökéletes győzelmet aratott. 100 százalékosan. Kétség sem fér hozzá.”

Fan Donald J. Trump 🇺🇸 TRUTH POSTS on X (formerly Twitter): "( @realDonaldTrump - Truth Social Post )( Donald J. Trump - Apr 08 2026, 12:01 AM ET )A big day for World Peace! Iran wants it to happen, they've had enough! Likewise, so has everyone else! The United States of America will be helping with the traffic buildup in the Strait of... pic.twitter.com/2W4fUMmgdW / X"

( @realDonaldTrump - Truth Social Post )( Donald J. Trump - Apr 08 2026, 12:01 AM ET )A big day for World Peace! Iran wants it to happen, they've had enough! Likewise, so has everyone else! The United States of America will be helping with the traffic buildup in the Strait of...

Az amerikai elnök szerint ez „a világbéke nagy napja!”, mint mondta, „Irán is ezt akarja, nekik is elegük van belőle! Ahogyan mindenki másnak is!” – írta Trump a Truth Socialon.

„Az Amerikai Egyesült Államok segítséget nyújt a Hormuzi-szorosban kialakuló forgalmi torlódások enyhítésében” – ígérte az elnök, anélkül, hogy részleteket közölt volna.

Irán minden további nélkül folytatja

Irán ugyanakkor minden jel szerint folytatja az Öböl-államok elleni támadásait. A bahreini belügyminisztérium közlése szerint két ember könnyű sérüléseket szenvedett egy iráni dróntámadás következtében Bahreinben, alig néhány órával azután, hogy hatályba lépett az amerikai–iráni fegyverszünet.

Hasonlóról panaszkodik Kuvait is: hadseregük szerint a légvédelem elfogta iráni drónok egy hullámát, amelyeket reggel 8 óra óta indítottak.

A kuvaiti hadsereg közlése szerint egyes drónok fontos olajipari létesítményeket, erőműveket és sótalanító üzemeket vettek célba, ami jelentős infrastrukturális károkat okozott.

Ugyanakkor az Egyesült Arab Emírségek Védelmi Minisztériuma is közölte, hogy légvédelme „visszaverte az Iránból érkező rakétás és drónos támadásokat”.

Irán közlése szerint a támadások válasz arra, hogy ma reggel légitámadás érte a Lavan-szigeten található olajfinomítót.

Rapid Report on X (formerly Twitter): "BREAKING: Heavy airstrikes hit Iran's Lavan oil refinery on Lavan Island in Persian Gulf pic.twitter.com/VXYxW9zlUs / X"

BREAKING: Heavy airstrikes hit Iran's Lavan oil refinery on Lavan Island in Persian Gulf pic.twitter.com/VXYxW9zlUs

„Körülbelül 10 órakor… az ellenség gyáva támadást intézett a Lavan-szigeten található Lavan Olajfinomító létesítményei ellen” – áll az iráni Nemzeti Olajfinomító és -forgalmazó Vállalat nyilatkozatában, amelyet a Mehr hírügynökség tett közzé. A nyilatkozat szerint sérültekről nem érkezett jelentés.

Hegseth „megsemmisítő” győzelemről beszél

Az Egyesült Államok Irán elleni háborúja „teljesen” megsemmisítette az ország rakéták és egyéb kifinomult fegyverek gyártására irányuló képességeit – állítja Pete Hegseth védelmi miniszter.

„Teljes mértékben megsemmisítettük Irán védelmi-ipari bázisát, ami küldetésünk egyik alapvető pillére volt”

– nyilatkozta Hegseth újságíróknak. „Még mindig lőnek… itt-ott… de már nem tudnak rakétákat gyártani.” A miniszter a hadműveletet „történelmi és elsöprő győzelemnek” nevezte, mint mondta, „a világ egyik legnagyobb hadseregét” kevesebb mint 40 nap alatt megsemmisítették. Hegseth szerint az irániak „tudják, hogy ez a megállapodás azt jelenti, hogy soha, de soha nem fognak atomfegyverhez jutni.”

Hegseth köszönetet mondott Izraelnek, „amiért bátor, képzett és tettre kész szövetséges volt ezen a csatatéren. A világ többi része és az úgynevezett szövetségeseink többi része látta, hogy néz ki a valódi képesség. Jól tennék, ha jegyzetelnének.”

Fotó: Anadolu via AFP

Izrael leállt Irán támadásával – a Hezbollah elleni csapások azonban folytatódnak

Értelmezési vita bontakozott ki arról, hogy Libanonra is kiterjed-e a kéthetes amerikai-iráni fegyverszünet.