Elengedték az Irán-párti terroristák az elrabolt amerikai újságírónőt

Kedden szabadon engedték azt az amerikai újságírónőt, akit a múlt héten raboltak el egy bagdadi utcasarkon – közölték amerikai és iraki tisztviselők. Shelly Kittlesont Irán-párti terroristák rabolták el.

Az Irán által támogatott, befolyásos iraki terrorista milícia, a Kataib Hezbollah kedden közleményben jelentette be: úgy döntött, hogy szabadon engedi a március 31-én elrabolt Kittlesont. A feltétel az volt, hogy Kittlesonnak szabadulása után „azonnal el kell hagynia az országot”.

A szervezet két tisztviselője, akik névtelenséget kértek, mert nem voltak felhatalmazva nyilvános nyilatkozatra, az Associated Pressnek elmondták, hogy Kittleson szabadon bocsátásáért cserébe az iraki hatóságok szabadon engedik a csoport több, korábban őrizetbe vett tagját.

Irán-barát terroristák raboltak el egy amerikai újságírónőt Irakban

Az amerikaiak állítólag többször is figyelmeztették az újságírónőt, hogy veszélyben van.

Bagdadban őrizték Kittlesont az Irán-barát terroristák

Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán kora reggel közleményben erősítette meg Kittleson szabadon bocsátását.

„Megkönnyebbültünk, hogy ez az amerikai állampolgár most már szabad, és azon dolgozunk, hogy biztonságban elhagyhassa Irakot” – írta Rubio az X-en.

A külügyminiszter köszönetet mondott az iraki hatóságoknak, valamint az FBI-nak, az amerikai védelmi minisztériumnak és más amerikai ügynökségeknek a Kittleson szabadon bocsátásának elérése érdekében végzett munkájukért – írja az AP.

CCTV video appears to show kidnapping of US journalist Shelly Kittleson

Shelly Kittleson, a freelance journalist who has worked for years in Iraq and Syria, remains missing after her abduction on Tuesday. The video shows two men approaching a person standing on a street corner and ushering the person into the back of a car.

Az amerikai bejelentés előtt a szabadon bocsátását megerősítő két iraki tisztviselő egyikének elmondása szerint Kittlesont délután engedték szabadon. A névtelenül nyilatkozó tisztviselők nem árulták el, hol tartózkodik jelenleg, de elmondták, hogy szabadon bocsátása előtt Kittlesont Bagdadban tartották fogva.

A Kataib Hezbollah közleményében azt írta, hogy döntését „a leköszönő” iraki miniszterelnök, Mohammed Shia al-Sudani „hazafias kiállásának” elismeréseként hozta meg, anélkül, hogy további részleteket közölt volna.

A Forradalmi Gárda képezte ki őket

A 49 éves Shelly Kittlesont, a BBC, a Politico, az Al-Monitor és más lapok szabadúszó munkatársát, fegyveres férfiak egy héttel ezelőtt rángatták be autójuk hátsó ülésére Bagdadban.

Az AP fenti felvételén az látható, hogy két férfi odamegy hozzá, és betuszkolja őt egy autó hátsó ülésére. Úgy tűnik, rövid küzdelem alakul ki az autó ajtajának bezárása körül, mielőtt a férfiak beszállnának a járműbe, és az elhajtana.

Kittleson az elrablása előtt évekig külföldön élt; egy ideig Rómát választotta bázisául, és a Közel-Keleten, különösen Irakban és Szíriában, elismert újságírói karriert épített ki magának.

Sok szabadúszóhoz hasonlóan ő is gyakran szűkös költségvetéssel dolgozott, és nem részesült abban a védelemben, amelyet a nagy hírügynökségek biztosítanak alkalmazottaiknak – írja az AP.

Röviddel elrablása előtt ismét Irakba utazott. Amerikai tisztviselők szerint többször is figyelmeztették a vele szembeni fenyegetésekre, de ő nem akart elmenni.

Az újságírónőt a Kataib Hezbollah síita milícia rabolta el, amelyet az iráni Forradalmi Gárda részesített kiterjedt kiképzésben, finanszírozásban, logisztikai támogatásban, fegyveres és hírszerzési támogatásban. A szervezet mindeddig nem ismerte el, hogy felelne az akcióért.

Fotó: AFP